Eszközvásárlási program
Állampapír / Kötvény
A fele se tréfa – sok éves hozamcsúcs, jönnek a kamatemelések?
Fellegi Tamás | 2018. október 5. 12:53
A 10 éves amerikai államkötvény hozama szokatlanul nagyot emelkedett, több mint hét éves csúcsra ért. Ennek hatása egyre inkább érződik a piacokon, még az európai kötvényhozamok is felfelé haladnak, ami előrevetítheti az eurózónás, és ennek nyomán a hazai kamatok megemelésének inkább korábbi, mint későbbi megkezdését.
Makro / Külgazdaság
Európa végre megszabadul egy értelmetlen dologtól
Fellegi Tamás | 2018. június 14. 16:33
Miközben a világgazdaság szinte túlpörög, és Amerika már hevesen fékezi saját elszabaduló inflációját, az Európai Központi Bank, még egy évig nullán akarja tartani a kamatot, de legalább most már döntött, hogy év végéig megszünteti az eszközvásárlási (pénznyomtatási) programot, két lépésben.
Részvény / Deviza / Áru
Jön a kamatemelés, véget ér a dolláresés
Fellegi Tamás | 2018. február 13. 06:07
A dollár eső trendje a végéhez közeledik, ugyanakkor képtelenség, hogy az Európai Központi Bank még lazább monetáris politikát folytat, mint a válság alatt, miközben dübörög a gazdaság, véli David Buckle, a Fidelity International befektetési megoldások tervezésének igazgatója. A piacok sem fogadják el már a hozammentességet.
Állampapír / Kötvény
Heves hozamemelkedés indult – a magyar kamatszint is megmozdult
Fellegi Tamás | 2018. január 31. 06:06
Régóta várt, de eddig be nem következő folyamat szemtanúi lehetünk: a befektetők már nem elégednek meg a nevetségesen alacsony, esetenként negatív kötvényhozamokkal, már igénylik a normálisabb kamatszinteket. Heves eladások indultak a kötvénypiacon, komoly hozamemelkedés zajlik, lehet, hogy ez csak a kezdet?
Makro / Külgazdaság
Legyünk óvatosak, beüthet az infláció!
Fellegi Tamás | 2018. január 10. 14:30
Miközben a legkülönfélébb befektetési termékek (részvények, egyes kötvények, olaj, kriptodevizák) árai szakadatlanul emelkednek, a Fidelity elemzője már óvatosságra int: az eddigi tényezők, amelyek mindezt fenntartották, idén megváltozhatnak. Egyes európai kötvényeket azonban még mindig érdemes lehet megvenni, főleg rövidebb lejáratra.
Részvény / Deviza / Áru
Olyan dolgok váltak valósággá a gazdaságban, amiket sosem hittünk volna
Fellegi Tamás | 2018. január 9. 15:00
Hittük volna, hogy valaki majd állampapírt vesz 0, esetleg negatív kamatért? Vagy, hogy a forint kevesebbet kamatozik, mint a dollár? Esetleg a 2009-es összeomlásban, amikor temették az OTP-t, hogy újra eléri a 11 ezer forintos csúcsát? Megannyi meglepő dolog, ami 5-10 éve elképzelhetetlennek tűnt. Mi történt?
Makro / Külgazdaság
Megijedt az óriás jegybank a saját maga által fújt lufitól
Fellegi Tamás | 2017. november 29. 18:30
Maga az EKB is megijedt a tőzsdék szárnyalását látva, noha a jegybankok már láttak néhány hegymenetet és összeomlást, ráadásul a mostani őrületet leginkább pont az EKB fűti a véget érni nem akaró eszközvásárlási programjával, hisz a Fed már rég abbahagyta, sőt lassan kezdi a pénz kivonását.
Részvény / Deviza / Áru
Medveles: mikor jön az összeomlás?
Fellegi Tamás | 2017. szeptember 28. 18:20
A pénzügyi történelem második leghosszabb felívelő szakasza zajlik az értékpapírpiacokon, lassan 9 éve tart. Ennek megvannak az okai, viszont az is érthető, hogy tudni akarjuk, mi, és főleg mikor vethet véget egy ilyen páratlan fellendülésnek. Megnézzük, mikor szoktak előcsörtetni a mackók, és mekkorát randalíroznak.
Makro / Külgazdaság
Izgatottak a befektetők – hamarosan új időszak köszönt Európára?
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 15. 12:20
A szakértők szerint már januárban léphet az EKB.
Makro / Külgazdaság
Jól benézték a jegybankok: megjött az infláció
Fellegi Tamás | 2017. március 3. 06:06
Az eurózónában hirtelen 2 százalékra, a jegybanki cél fölé ugrott az infláció, Amerikában pedig 44 éve nem volt olyan kevés új munkanélküli, mint múlt héten. A EKB és a Fed igen hosszú ideig homokba dugták a fejüket, pedig nyilvánvaló volt, hogy a pénzözön ezt eredményezi, és ki tudja, a folyamat hol áll meg?
Makro / Külgazdaság
Mégsem jön a tapír
Fellegi Tamás | 2016. december 8. 17:00
Az Európai Központi Bank nem merte meglépni, amit korábban tervezett, miszerint márciustól havonta 10 milliárd euróval csökkenti kötvényvásárlási programját (angolul taper, ebből a mi vicces tapír kifejezésünk). Annyit tett csak, hogy a havi 80-at 60 milliárdra csökkenti, de határidő nélkül.
Részvény / Deviza / Áru
Összeomlást hirdet a guru – ha nem is rögtön, de igaza lehet
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 10. 14:15
A svájci befektetési guru, Marc Faber egy komolyabb piaci összeomlás veszélyére figyelmeztet, igaz, előtte még kitarthat a jelenlegi vágta, különösen az amerikai piacokon. Faber elhíresült pesszimizmusáról, ugyanakkor a jelenlegi túl hosszúra nyúlt extrém kamatkörnyezet drámai módon érhet véget, lerántva a börzéket.
Makro / Külgazdaság
Nagyobbat rúgtak magukba a britek, mint gondolták: pánikban a jegybank
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 5. 06:06
Kétségbeesett lépésre szánta el magát az angol jegybank: 2009 márciusa óta először kamatot csökkentett, emellett az EKB-hoz hasonlóan eszközvásárlási programot folytat. A népszavazási döntés gazdasági hatása sokkal kedvezetlenebb, mint az eleinte gondolták, így a jegybank oltaná a tüzet.
Makro / Külgazdaság
Muszáj lesz tovább önteni a nyakunkba az eurómilliárdokat
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 16. 11:37
Már megint a negatív tartományba kerülhet az infláció - az EKB úgy érzi, még nem tolta túl a pénznyomtatást.
Makro / Külgazdaság
Mától hullik a pénzeső Európára
Privátbankár.hu | 2015. március 9. 16:38
Elindult az Európai Központi Bank eszközvásárlási programja: több százmilliárd eurót pumpálnak az euróövezet gazdaságába.
Befektetés
A Fed nem állja tovább a cechet, a piacok nem bírják tovább
Privátbankár.hu | 2013. november 21. 09:44
A londoni, a párizsi és a frankfurti börze is gyengüléssel kezdett, miután nyilvánosságra került a Fed jegyzőkönyve.
Makro / Külgazdaság
Itt a meglepetés: Bernanke felszállt a helikopterre
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 19. 00:20
Deflációs veszély ugyan nincs, de a Fed elnöke helikopterre szállva tovább szórja a pénzt az amerikai gazdaságba, a havi 85 milliárd dollár nemcsak az amerikaiakat nyugtathatja majd meg.
Befektetés
Türelmes a piac, szerdáig biztosan
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 16. 10:07
Minden azon múlik, hogy az Egyesült Államok elzárja-e a pénzcsapot vagy sem.
Makro / Külgazdaság
Nem is lesz szükség Matolcsy unortodox monetáris kísérleteire?
Privátbankár.hu | 2013. március 4. 14:27
A német gazdaság vártnál jobb eredménye hamarosan Magyarországon is érzékelhetővé válik - egy időre lekerülhet a napirendről a jegybanki unortodoxia.
Pénzügyi szektor
Újra dübörög a japán pénznyomda
Privátbankár.hu | 2012. október 30. 10:29
Eszközvásárlási programjának további növelésével két hónapon belül másodszor jelentett be monetáris lazítást a japán jegybank.
Friss
Nemzetközi
Trump szerint Putyin és Zelenszij is belefáradt a háborúba, leülne velük hármasban
Jöhet a csúcstalálkozó? De mi a helyzet Iránnal? Érdekes dolgokat mondott Trump.
41 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Évi 100 ezer eurós adó kedvéért költözik Görögországba a brit pénzügyi világ egyik leggazdagabb alakja2026. szeptember 9. 16:28 -
Cége 35 százalékát ítélték volt feleségének a dél-koreai játékbirodalom alapítójától2026. szeptember 9. 16:27 -
Rejtett luxus zöldövezetben: 44 exkluzív lakás került piacra Budán2026. szeptember 9. 14:15 -
Aranybányát és teheneket is ajánlottak a milliárdos trópusi szigetéért2026. szeptember 9. 11:56 -
Házassági szerződés nélkül válik a Lululemon milliárdos alapítója2026. szeptember 9. 09:01
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Fontos változás a vállalkozóknak: új néven fut a NAV portálja
09:32
-
Az USA a vámfegyver után behozatali tilalmat is bevet Kanada ellen
09:15
-
Elképesztő, mit találtak a vendéglátóhelyeken
08:59
-
Lopással épült a birodalom? Most bíróság előtt a kínai techóriás
07:49
-
Rémisztő jövőképet festettek le a mesterséges intelligenciáról
07:26
Turizmus Online cikkei
-
Ülőhelyfoglalás, poggyászdíj: ez hajtja a légitársaságok bevételét
07:41
-
Már jóval hosszabb a Bükkön is átvezető kerékpárút
07:28
-
Láthatáron belül Badacsony őszi gasztrofesztiválja
07:14
-
Horvátország az élen, Olaszország a nyomában – így utaztunk idén nyáron
07:01
-
Duplantis megérkezett Budapestre: „Ott leszek a pályán és versenyezni fogok!”
05:18
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
top 24
-
Izgulhatnak Orbán Viktorék a kormány legújabb döntése miatt
2026. szeptember 9. 12:27
-
Elbukott a magyar kereset: pert vesztett Magyarország az EU-val szemben
2026. szeptember 9. 13:49
-
Azonnal ellenőrizze a nyugdíjasok telefonszámláját!
2026. szeptember 9. 14:23
-
Fordulóponthoz érkeztünk, szétváltak az állampapírhozamok Magyarországon
2026. szeptember 9. 10:29
-
Nullát mutat a Duna vízmércéje Budapestnél – nagyobb a baj, mint hinnénk?
2026. szeptember 9. 15:29
Bevásárlóközpontot is találat ért. 




