3p
Miközben a legkülönfélébb befektetési termékek (részvények, egyes kötvények, olaj, kriptodevizák) árai szakadatlanul emelkednek, a Fidelity elemzője már óvatosságra int: az eddigi tényezők, amelyek mindezt fenntartották, idén megváltozhatnak. Egyes európai kötvényeket azonban még mindig érdemes lehet megvenni, főleg rövidebb lejáratra.
1923-as német márka (Wikimedia Commons)

Jegybanki kanyar

Az elmúlt években a nagy jegybankok rendkívüli likviditásnövelő, pénznyomtatásnak is nevezett eszközvásárlási programjai biztosították a hátteret ahhoz a páratlan felfutáshoz, amit a részvény-, és kötvénypiacokon láthattunk, és amely még mindig tart. Azonban időközben a gazdasági helyzet is örvendetesen megjavult, remek formában Amerika és a legtöbb európai gazdaság, így ezek a jegybanki programok lassan véget érnek.

Amerikában már évekkel ezelőtt befejezte a FED az eszközvásárlásokat, idén pedig már meg is kezdi azok visszajuttatását a piacra, vagyis a fedezetlen pénz visszavonását. Az EKB még fenntartja a programot idén szeptemberig, és a legújabb adatokat látva jó esély van arra, hogy az év végén megszünteti azt, bár kommunikációjukban jelezni szokták, hogy az eurózóna minden részére figyelnek, így ha pár ország helyzete még indokolja a rendkívül laza monetáris politikát, akkor fenntartják, még akkor is, ha más országokban túlfűtöttség következik be.

Inflációs stratégia

Mindennek a Fidelity International mennyiségi elemzési osztályának vezetője, David Simner szerint az lehet a következménye, hogy meglódul az infláció, amit az árupiacok dinamikus emelkedése már jelez. A váratlan inflációnak lehet olyan következménye, hogy a jegybankokat eddigi, rendkívül laza monetáris politikájuk hirtelen megváltoztatására kényszerítik, ez pedig óhatatlanul felboríthatja a túlfeszített értékeltséggel rendelkező piacokat. Ezért nem árt óvatosságot tanúsítani, a Fidelity szakembere szerint célszerű rövid lejáratú kötvényeket tartani, hisz ha hirtelen hozamemelkedés, azaz árfolyamesés következik be, ezek árfolyama keveset változik.

A részvénypiacokon azokra a cégekre figyelnek, melyeknek a folyamatos működésükhöz finanszírozásra van szükségük, emellett a vállalatfelvásárlások és összeolvadások továbbra is jó lehetőségeket kínálnak majd. A Fidelity szakembere folyamatosan figyelemmel fogja kísérni a szóba jöhető cégeket, és kihasználja a kínálkozó lehetőségeket. Ezt szem előtt tartva jelentős likviditást tart majd fent, mert csak így biztosítható, hogy gyorsan és költséghatékonyan reagálhasson a változó piaci körülményekre.

Fedezékbe vonulni

A részvény-, és kötvénypiacok többsége tehát már nagyon magasan van, túlárazott, ami persze nem jelenti azt, hogy nem lesz még túlárazottabb, mielőtt kiadósabb esés következik. Azonban miután ennek időpontja nem kalkulálható, ugyanakkor az eddigi folyamatokat fenntartó jegybanki politikák változóban vannak, célszerű fedezékbe vonulni, és inkább csak az adódó egyedi lehetőségeket megragadni. Így bőséges készpénzállományt tartva  az előbb-utóbb óhatatlanul bekövetkező komoly korrekciót vagy esetleg eső trendet arra lehet majd felhasználni, hogy ismét viszonylag olcsóvá váló eszközökből újra vásárolni lehessen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG