A Fed monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) kétnapos ülését követően szerdán bejelentette, hogy nem csökkenti a likviditásnövelő kötvényvásárlási program havi 85 milliárd dolláros keretösszegét. "Helikopter Ben", ahogy kritikusai egy beszéde miatt nevezik - korábban azt mondta, a defláció legyőzhető a "helikopterről a gazdasága szórt pénzzel" - ezzel tulajdonképpen rászolgált a nevére, hiszen a jegybank szerepét betöltő Fed továbbra is bőséges likviditást ad ezzel az amerikai gazdaságnak. A piacok korábban mérsékelt csökkentésre számítottak.
A kamatdöntő ülésen egyúttal bejelentették az irányadó kamatláb tartását a 0,00-0,25 százalékos szinten, hangsúlyozva, hogy a kamatszint "még huzamos ideig" alacsony marad. A döntéshozók többsége még 2016-ra is 2,0 százalék alatti kamatlábra számít. Ez igazából nem is volt meglepetés.
A FOMC közleményében nyomatékosította, hogy az ösztönző program (QE3) kivezetésének megkezdéséhez több, a fenntartható növekedést alátámasztó makrogazdasági adatra lesz szüksége. A pénzügyi kondíciók szigorodása a jelenlegi helyzetben lassítaná a gazdasági növekedést - fogalmaz a dokumentum.
A döntéshozó testület a gazdasági növekedés mértékének jellemzésére a korábban is alkalmazott "mérsékelt" kifejezést alkalmazta. Az idei GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését azonban mérsékelte a testület: a júniusi ülésen prognosztizált 2,3-2,6 százalékról 2,0-2,3 százalékra számít. A jövő évre vonatkozó előrejelzést még ennél is nagyobb mértékben csökkentette a testület: 3,0-3,5 százalékról 2,9-3,1 százalékra. A prognózisokkal a Fed saját hitelességét is erősítette, hiszen az amerikai gazdaság talpra állásától tette függővé a lazítási programjának részleges vagy teljes folytatását. Most úgy néz ki, úgy értékelik, hogy az USA gazdasága még koránt sem erősödött meg, a likviditási programmal pedig havi 85 milliárd dolláros könnyebbséget nyújt a Fed.
A program folytatásának, a keretösszeg emelésének, illetve kivezetésének ütemezése a gazdasági fellendülés mindenkori alakulásán múlik - hangsúlyozta a közlemény.
A gazdasági helyzet megítélésében a Fed nem változtatott a munkanélküliségre és az inflációra kitűzött küszöbértékeken. A testület szándéka szerint 6,5 százalékos munkanélküliségi ráta felett és 2,5 százalékos infláció alatt még nem kezdi meg a kamatláb emelését.
Három karakter, amire a világ figyel: QE3
A Fed 2012. szeptemberében jelentette be a gazdaságösztönző céllal indított mennyiségi monetáris enyhítő programjának harmadik, "QE3" néven ismertté vált fázisát. A program havi 40 milliárd dolláros kötvényvásárlási keretösszeggel indult, amit 2012. december 12-én 85 milliárd dollárra növeltek.
Ben Bernanke Fed-elnök 2013. június 19-én jelezte első alkalommal, hogy a javuló gazdasági kilátásokra való tekintettel a Fednek szándékában áll megkezdeni a program fokozatos kivezetését. Fed-illetékesek későbbi nyilatkozatai alapján a program kivezetésének megkezdését a FOMC szeptemberi ülésére, befejezésének dátumát pedig 2014 közepére határolta be a piac.
A tőzsdeindexek év eleje óta tartó emelkedése jórészt a Fed kötvényvásárlásainak köszönhető piaci többletlikviditásnak tulajdonítható. A Nasdaq Composite 24 az S&P-500 19, a DJIA-30 index pedig 18 százalékkal emelkedett az év eleje óta.
A Fed szerdai bejelentését az amerikai tőzsdeindexek lendületes erősödéssel nyugtázták, a bejelentés előtti értékükhöz képest mintegy egy százalék nyereségre tettek szert. A bejelentés a holnap kereskedésben érintheti feltörekvő piaci devizákat is, azok valószínűleg erősödni fognak a hír miatt, vagyis a Fed bejelentéséből a forint is profitálhat.
Deflációs veszély ugyan nincs, de a Fed elnöke helikopterre szállva tovább szórja a pénzt az amerikai gazdaságba, a havi 85 milliárd dollár nemcsak az amerikaiakat nyugtathatja majd meg.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Tartson egy hónap vásárlási szünetet!
6 órája
-
Máris egymásnak estek a lengyel politikusok a krakkói tragédia nyomán
6 órája
-
Egy vezéráldozatot már követelt az izraeli választás
6 órája
-
Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
7 órája
-
Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
7 órája
-
Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
8 órája
-
Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
8 órája
Mfor.hu Top24
- Ezúttal Kátai-Németh Vilmosba szállt bele Havasi Bertalan
- Matolcsy György számára van egy enyhítő körülmény?
- Megszólalt a szakértő: erre Magyar Péter milliárdos programjánál is figyelni kéne
- Orbán Viktor már tudja, mi vár Magyarországra: „Ideje felébredni!”
- Lehet, hogy kimarad az olimpiáról az egyik legnépszerűbb sport
- Újabb fordulat a vitatott óvodás kérdőív ügyében
- Bajban Netanjahu, döntött az államfő
Makro / Külgazdaság
Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság
A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság
Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság
Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság
Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság
Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság
Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt 2026. november 6. 08:07
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
7 órája
Makro / Külgazdaság
Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
8 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A banki utalások közel 80 százaléka illetékmentes lehet januártól
16:55
-
Akár 200 ezer forintot is összeszedhet két hét alatt, aki most vállal munkát
15:49
-
Elszabadulhat a munkahelyi AI-használat
14:56
-
Váratlan oldalról támadható a drogériai árrésstop
12:58
-
Elszáll Trump agya a választási vereség miatt?
11:51
Turizmus Online cikkei
-
Krakkói merénylet: turistákkal zsúfolt történelmi téren nyitott tüzet a támadó
17:15
-
Franciaországi ügyészségi vizsgálat a hamis bombafenyegetések miatt
08:45
-
Rangos nemzetközi díjat nyert Hévíz
08:35
-
Erős év végi hajrát készít elő a Szallas.hu
07:15
-
Sell Croatia: horvát turisztikai szolgáltatók Budapesten
06:25
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
2026. november 8. 08:32
-
Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
2026. november 8. 15:54
-
Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
2026. november 8. 16:38
-
Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
2026. november 8. 10:12
-
Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
2026. november 8. 11:06
A magyar külügy is megszólalt. 


