3p
Hűtés nélküli eltartható tejitalt is árusíthatnának a boltok, és enyhülnek az engedély elvételére vonatkozó szabályok is. Ráadásul továbbra is lehet majd este 10 és reggel 6 óra között alkoholt is vásárolni.
Nemzeti dohánybolt Pécsett. MTI Fotó: Sóki Tamás

Sokáig jegelte a parlament a nemdohányzók védelmében javasolt intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, most viszont újra napirendre került a Lázár János és képviselőtársai által jegyzett előterjesztés. Ehhez a csomaghoz adott be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője egy, az alkoholárusítás feltételeit szigorító módosító javaslatot, amit azonban most visszavont. Nyert az alkohollobbi?

Lázár János régóta vívja harcát a dohányzás ellen, egykor miniszterként is gyakran hangoztatta ellenérzéseit, felhívta a figyelmet a pöfékelés káros hatásaira. Utóbb egy törvényjavaslatot is benyújtott, amely azonban egy kilúgozott verzió lett az eredeti elképzeléseihez képest, mert a kormány nem támogatta a dohányzás drasztikus visszaszorítását célzó elképzeléseit.

A javaslat végül idén júniusban került a a parlament elé, de döntés nem született a tavaszi törvényalkotási időszakban. Annyi történt, hogy Kocsis Máté egy módosítót illesztett a csomaghoz, amelyben az alkoholárusítás szigorítására tett javaslatot. Ez alapján a trafikok nem árulhattak volna alkoholt este 10 és reggel 6 óra között. A szabály betartását pedig a területileg illetékes kerületi jegyzőknek, illetve a főváros illetékes szervének kellett volna ellenőriznie. A politikus az állampolgárok éjszakai nyugalmának megzavarásával magyarázta a szigorítást.

A javaslat büntetést is kilátásba helyezett arra az esetre, ha a trafikos megsérti az előírásokat. Az első alkalommal 50 ezertől 500 ezer forintig terjedő bírságot lehetett volna megállapítani, a második alkalommal már 100 ezer forinttól 1 millióig terjedt volna a tétel, a harmadik alkalom pedig bezárást vonhatott volna maga után.

A törvényjavaslattal azóta nem foglalkoztak a képviselők, most viszont újra terítékre került.

Kocsis Máté például visszavonta a javaslatát. Vagyis jelen állás szerint mégsem korlátozzák az éjszakai alkoholárusítást, bár biztosat majd a törvény végszavazása után lehet állítani. A döntés okát nem lehet megismerni a parlamenthez benyújtott papírokból.

A javaslat nem bukkan fel a gazdasági bizottság által összeállított, szintén a napokban benyújtott, a részletes vitát lezáró módosító csomagban sem, sőt, abban inkább enyhébb intézkedések szerepelnek. Így például az engedély visszavonásához nem kettő, hanem három alkalommal kellene megsérteni a dohánytermék-kereskedelemmel összefüggő szabályokat - ezt Lázár szigorítaná, de a bizottság a hatályos szabályoknak megfelelő eljárást tartaná fenn. Egy másik indítványuk pedig ahhoz képest is megengedőbb lenne: a tisztességes piaci verseny szabályainak második megsértése esetén lehetne elvenni az engedélyt. Ehhez jelenleg egy alkalom is elég.

A boltok kínálata bővülne továbbá az új típusú - elektronikus - termékek térhódításával szükségessé vált akkumulátorokkal, töltőberendezésekkel és elemekkel. Lehetővé válna a trafikokban forgalmazott termékekből származó hulladékok gyűjtése helyben. A kínálat bővülne még a hűtés nélkül eltartható tejitallal is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Irdatlan pénzek ömölhetnek a vasútfejlesztésbe idehaza, de nem csak az számít, hány új jármű érkezik
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:16
A magyar vasút előtt az elmúlt évtizedek legnagyobb járműmegújítási programja állhat. Az elöregedett járműállomány cseréje és a jelentős uniós források egyszerre teremtenek lehetőséget a közösségi közlekedés színvonalának javítására és a hazai ipar fejlesztésére. A következő évek egyik meghatározó gazdaságpolitikai kérdése ugyanakkor nem csupán az lesz, hogy hány új vasúti jármű érkezik Magyarországra – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb elemzésében.
Makro / Külgazdaság Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:03
Két fontos ember ment, egy jött szerda éjjel.
Makro / Külgazdaság Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
Makro / Külgazdaság Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
Makro / Külgazdaság Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. 
Makro / Külgazdaság Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:05
Júniusban a válaszadók az előző hónaphoz képest a feldolgozóipar gyorsabb bővüléséről számoltak be.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 09:40
A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által bejelentett tervek szerint a magyarországi szélerőművi kapacitás 2030 végére több mint 90 százalékkal, a jelenlegi 330 megawattról (MW) 4330 megawattra emelkedhet. Ez gyorsabb fejlődési ütem lenne, mint a Közép- és Kelet Európában éllovasnak számító lengyeleké.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:30
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a deficit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG