Nyolc évvel az 1929-es tőzsdei összeomlást követően a gazdasági válság csak tovább súlyosbodott. Csak a majd’ 60 millió emberéletet követelő második világháború tudott olyan erős hatást kifejteni, ami végül a gazdaság megerősödéséhez vezetett. Mire elkezdődött a gazdasági fellendülés, Európa és Ázsia nagy része romokban hevert. A jelenlegi helyzet nem ennyire szörnyű, de felfedezhetők bizonyos párhuzamok, kiváltképp az 1937-es évvel. Most, csakúgy, mint akkor, az emberek csalódottak, sokan egyre kétségbeesettek és egyre jobban aggódnak a hosszú távú megélhetésük miatt. Az ilyesfajta félelmeknek pedig súlyos következményei lehetnek - véli Robert J. Schiller, a Yale egyetem közgazdasági professzora, akit 2013-ban Nobel-díjra is jelöltek.
A szakember a írta a Project Syndicate nemzetközi véleményportálon közzétett cikkében azt írja: a 2008-as gazdasági válság hatásai például mindenképpen szerepet játszottak a jelenlegi orosz-ukrán konfliktus kialakulásában. A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint mind Ukrajna, mind Oroszország látványos növekedést produkált 2002 és 2007 között; ez alatt az 5 év alatt az ukrán GDP reálértéke 52%-kal, az oroszé pedig 46%-kal emelkedett. Viszont ez már történelem; a tavalyi GDP növekedés Ukrajnában csak 0,2%, Oroszországban pedig 1,6% volt. Az ilyen mértékű visszaesés okozta csalódottság magyarázatot adhat az ukrajnai szeparatisták dühére, az oroszok elégedetlenségére, és arra, hogy Vlagyimir Putyin Orosz elnök úgy döntött, annektálja a Krím félszigetet, és támogatja a szakadár csapatokat.
Új kifejezések születnek arra, hogy nincs növekedés
A gazdasági válság óta – nem csak az orosz és ukrán helyzet tekintetében - az „új norma” kifejezést használják a kilátástan helyzet leírására. A kötvény-óriás PIMCO alapítója, Bill Gross által a köztudatba hozott új normál a hosszútávú gazdasági növekedés kedvezőtlen kilátásaira utal.
Az 1937-t követő kilátástalan helyzet is hasonló kifejezések megszületéséhez vezetett - idézi fel Sciller. Egy példa erre a „szekuláris pangás”, ami a hosszútávú gazdasági gyengélkedésre utal. A „szekuláris” kifejezés a latin „seaculum” szóból ered, ami generációt vagy évszázadot jelent. A „pangás” egyfajta gazdasági mocsárra, a ragályos veszélyek melegágyára utal. Az 1930-as évek végi elégedetlenség Európában Adolf Hitler és Benito Mussolini felemelkedéséhez biztosított táptalajt.
A másik, 1937 körül hirtelen népszerűvé vált kifejezés az „alulfogyasztás”, ami a jövőjükért aggódó emberek túlzott megtakarításaira utal. Emellett nem is áll rendelkezésre annyi befektetési lehetőség, ami fel tudná szívni a felhalmozódott likvid tőkét. Így a megtakarítások tömege nem járul hozzá új vállalkozások születéséhez, nem indulnak építkezések, nem zajlanak jelentős beruházások.
Annak ellenére, hogy bizonyos esetekben a befektetők felhajtják a kevés meglevő befektetési lehetőség árait, az általános túlzott megtakarítási hajlandóság lelassítja a gazdaságot.
A „szekuláris pangás” és az „alulfogyasztás” kifejezések erős pesszimizmusról árulkodnak, ami azáltal, hogy visszafogja a költekezést, nem csak, hogy gyengíti a gazdaságot, hanem dühöt, intoleranciát és erőszakot teremt.
Ha nincs növekedés, abból nagy baj lehet
Benjamin M. Friedman A gazdasági növekedés morális következményei című írásában számos példát hoz a lassuló gazdasági növekedés okozta, néha késve megjelenő intoleranciára, agresszív nacionalizmusra és háborúra. Friedman végső következtetése az, hogy „az emelkedő életszínvonal nem csak mindennapi életminőség javulása miatt értékes, hanem hatással van az emberek társadalmi és politikai gondolkodására, végső soron erkölcsiségére is.
Schiller emlékeztet: néhányan kétségbe vonják a gazdasági növekedés fontosságát. Talán túl ambiciózusak vagyunk, és inkább élveznünk kellene a magasabb életszínvonalat, több szabadidővel. Talán igazuk van - írja a közgazdász.
Jobban élünk – de kihez / mihez képest?
De az igazi problémát Schiller szerint a téves önbecsülés és az állandó összehasonlítási kényszer jelenti. Ugyan sokan tagadják, folyamatosan másokhoz hasonlítjuk magunkat, és igyekszünk felfelé kapaszkodni azon a bizonyos társadalmi ranglétrán. Az embereket sosem fogják boldoggá tenni azok az új kikapcsolódási lehetőségek, amik arra emlékeztetik őket, hogy a társadalmi versenyben alulmaradtak másokkal szemben.
A remény, hogy a gazdasági növekedés hozzájárul a béke és a tolerancia megteremtéséhez, ill. fennmaradásához, azon alapul, hogy az emberek nem csak jelenben, mások teljesítményével és életszínvonalával hasonlítják össze a magukét, hanem a külvilág és saját maguk múltbeli állapotával is.
Friedman szerint nyilvánvaló, hogy nem lehet annak a lehetőségit megteremteni, hogy az emberek többsége azt gondolja, hogy jobban él, mint a többiek. Ezzel szemben az, hogy a többség úgy érezze, hogy jobban él, mint korábban, mindenképpen megvalósítható. Friedman szerint pontosan ebben rejlik a gazdasági növekedés esszenciája.
Az orosz szankciók miatt a végén majd kevésbé hiszünk a demokráciában?
Schiller ezek alapján érdekes következtetésre jut: az Oroszország ellen bevezetett szankciók hátulütője éppen az, hogy gazdasági visszaesést okozhat szerte Európában és azon túl is. Ezáltal könnyen lehet, hogy egy elégedetlen Oroszországgal, Ukrajnával és EU-val találjuk szemben magunkat, ami pedig demokratikus intézményekbe vetett hit és támogatás csökkenésével járhat.
Noha, a nemzetközi agresszióval szemben szankciók szükségesek, észben kell tartanunk, hogy a túlzott büntetés kockázatos lehet. Rendkívül fontos lenne, hogy egyezményes úton megszüntessük a szankciókat, és, hogy Oroszországot (és Ukrajnát) jobban integráljuk a világgazdaságba. A jelenlegi helyzet máshogy nem oldható meg – írja Schiller.
Inkább nem lőnek, nehogy leolvadjon az atomerőmű. 
