4p
Az elemzőket meglepte Standard & Poor's pénteki döntése arról, hogy visszaemelték a befektetési ajánlású kategóriába a magyar államadós-besorolást. Orbán Viktort, Varga Mihályt és az MNB-t azonban nem, hiszen szerintük már ideje volt. A döntéssel kedvezőbb befektetési helyzet nyílik meg Magyarország számára. Egybehangzóan arra számítanak, hogy a Moodys szintén Magyarország felminősítése mellett dönt hamarosan.

Visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába a magyar államadós-besorolást pénteken a Standard & Poor's, elsősorban a magyar gazdaság markánsan javuló költségvetési, külső fizetési és növekedési mutatóival indokolva a lépést. A nemzetközi hitelminősítő péntek este Londonban bejelentette, hogy Magyarország hosszú és rövid futamidejű, devizában és forintban fennálló államadósságának osztályzatát az eddigi "BB plusz/B" szintről "BBB mínusz/A-3"-ra emelte.

Orbán faarccal fogadta a leminősítést, de most örül

Magyarország felminősítése mögött a magyar emberek több éven át tartó megfeszített munkája van, így az elismerés is elsősorban őket illeti - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Standard & Poor's döntéséről pénteken Pozsonyban. Orbán Viktor azt mondta, hogy korábban "faarccal" fogadták a leminősítést is, mert hitték, hogy a gazdaság megújítását szolgáló politika meghozza az eredményét, és majd lesznek felminősítések is.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd


Varga szerint jobb lett a helyzet

Beérett a magyar gazdaság jó teljesítményének gyümölcse, a felminősítés már hosszú ideje kijárt volna az országnak - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály értékelése szerint a döntéssel kedvezőbb befektetési helyzet nyílik meg Magyarország számára. Ha két hitelminősítőnél befektetésre ajánlott kategóriába kerül egy ország, akkor azok a befektetési alapok is vásárolhatnak annak papírjaiból, amelyek ezt belső szabályzatuk miatt korábban nem tehették meg - hívta fel a figyelmet a miniszter, felidézve, hogy a másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Fitch már korábban felminősítette Magyarországot.

A pénteki döntéssel kedvezőbb hozamkörnyezet, nagyobb likviditás alakulhat ki a magyar állampapírok piacán - hangsúlyozta a miniszter, kiemelve, hogy olcsóbban lehet majd finanszírozni a gazdaságot, a hiteleket, az államadósságot. Varga Mihály arra számít, hogy november 4-én a harmadik nagy hitelminősítő, a Moodys szintén Magyarország felminősítése mellett dönt.

Az MNB szerint már beárazták

Az MNB szerint a piaci árazások értelmében Magyarországot már régóta befektetési ajánlású országként kezelik a befektetők, ezért is üdvözlendő, hogy a hitelminősítő szervezetek is egyre szélesebb körben ismerik el a magyar gazdaság fundamentumainak fenntartható javulását. A felminősítés elismerése mindazon gazdaságpolitikai eredményeknek, amelyeket a magyar gazdaság az elmúlt években ért el, úgy mint a külső sérülékenység érdemi csökkenése, amelyhez a jegybanki programok is hozzájárultak. Ezek közül kiemelésre érdemes a kamatcsökkentési ciklus, a Növekedési Hitelprogram és egyéb hitelezést ösztönző programok, az önfinanszírozási program, valamint a lakossági devizahitelek forintra váltása. 

A gazdaságpolitikai fordulat keretében értékelendő egyebek között, hogy az államháztartási hiány stabilan a 3 százalékos küszöbérték alatt, a GDP-arányos államadósság pedig csökkenő pályán van, miközben a strukturális reformoknak köszönhetően megteremtődtek a fenntartható növekedés alapjai - emelte ki közleményében az MNB.

Az elemzők meglepődtek

Meglepetésnek és nagy előrelépésnek nevezték az MTI-nek makrogazdasági elemzők, hogy a befektetési ajánlású kategóriába emelte a magyar államadós-besorolást pénteken a Standard & Poor's, szerintük a Moody's novemberi felminősítése biztosra vehető. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője  a heves piaci reakciók is jól mutatják a felminősítés hatását, a forint két forinttal erősödött az euróval szemben, ami a hétfői kereskedésben is fennmaradhat.

Londoni pénzügyi elemzők szerint a magyar gazdaság mutatói miatt indokolt volt a magyar államadós-besorolás visszaemelése a befektetői ajánlású kategóriába, de az meglepő, hogy Standard & Poor's - amely az előző, tavaszi felülvizsgálaton még elsősorban a kockázatokat hangsúlyozta - már most meghozta ezt a döntést.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Makro / Külgazdaság Magyar Péter hallgatott az iskolaigazgatókra: nem az lesz az oktatásügyi miniszter, akire számítottak
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:34
Váratlan lépés: Magyar Péter Lannert Juditot jelölte az alakuló gyermek- és oktatásügyi minisztérium vezető pozíciójára.
Makro / Külgazdaság Kátyúmentesítés, leszámolás a gyorshajtókkal, új tarifarendszer: ez jöhet a Vitézy Dávid-érában
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:01
Megosztotta vízióit a közlekedési és beruházási miniszteri szék várományosa, Vitézy Dávid. A vasút mellett a közúti közlekedés is nagy szerepet kap a programjában, lecsapna az illegális gyorsulási versenyekre is. 
Makro / Külgazdaság Jászai Gellért új üzleteket szimatol
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:10
Az iráni háború által fenyegetett Egyesült Arab Emírségekben tárgyalt a magyar hadiipar egyik vezetője.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miért zsarolhatta meg az MNB volt alelnöke az Erste vezérét
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:03
Simor András megkritizálta a Matolcsy György vezette jegybankot, ezért kellett mennie.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG