2p
Szükség lehet az idei és a jövő évi költségvetések módosítására - ezt lehetett kiszűrni a kormányzat megnyilvánulásaiból az elmúlt napokban. Előbb Orbán Viktor miniszterelnök, majd Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter elemzéséből lehetett kiolvasni, hogy sor kerülhet a számok átírására. Jönnek ugyanis az új gazdaságvédelmi akciótervek, közben nem várt kiadások, valamint egyes bevételek átcsoportosítása az évek között teszik bizonytalanná az állam gazdálkodását. Videó.

Baljós képet festett le az európai gazdaság kilátásairól tusványosi beszédében Orbán Viktor a minap. A magyar miniszterelnök szerint a nyugati államok - közülük is elsősorban a németek - lassulására kell számítani, ezért a magyar gazdaság megvédése érdekében két újabb gazdaságvédelmi akciótervre lehet szükség.

Ha valóra válik a kormányfő jóslata, akkor viszont kérdés, hogy az intézkedések hogyan érintik a 2020-as költségvetést. A törvényt még a tavaszi ülésszakon fogadta el a parlament. A kritikusok szerint jóval korábban, mint ésszerű lett volna, mert a hatályba lépéséig eltelő fél év alatt nagyot változhat a világ, így a büdzsé alapjául szolgáló számok is. Ez a figyelmeztetés évek óta elhangzik, a jelek szerint nem ok nélkül.

De nem csak a jövő évi, hanem már az idei költségvetés is módosításra szorulhat, mivel az év közben bevezetett csomagok - családvédelmi, gazdaságvédelmi akciótervek -, valamint az adótörvények bevételektől fosztják meg, illetve nem tervezett kiadásokat csapnak hozzá a költségvetéshez. A kormány a jelek szerint már nem zárja ki, hogy újra megnyissa a vitát a büdzséről.

A hét sztorija videónkban Baka F. Zoltán munkatársunk segítségével próbáljuk eligazítani az olvasót a magyar állam pénzügyeit illetően: kell-e aggódnunk, vagy sem?

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
Makro / Külgazdaság Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:21
Pont az ellentétét várták.
Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat az amerikai kamatoknál?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:34
Egyre inkább fontolgatják a kamatemelés lehetőségét a Fed döntéshozói.
Makro / Külgazdaság Megreccsent a román gazdaság egyik fontos pillére
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:19
Csökken a termelés, de még így is hatodik helyen vannak az unióban.
Makro / Külgazdaság A világ szenved, Kína nevet – de miért nem hiányzik nekik az olaj?
Litván Dániel | 2026. április 9. 05:41
Évtizedek óta készülnek erre a helyzetre, és most több szempontból is learatják a babérokat. Miért nem fáj annyira a világ legnagyobb olajimportőrének az iráni válság?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG