3p
Sikeres volt az egy hete meghirdetett aukció, így Magyarország egymilliárd dollár értékben vásárol vissza korábban magas hozam mellett kibocsátott dollárkötvényeket. Ezzel jelentős kamatmegtakarítás ér el az állam a következő években.
Varga Mihály pénzügyminiszter 2019. február 16-án a minisztériumban sajtótájékoztatót tart abból az alkalomból, hogy az S&P egy fokozattal "BBB/A-2"-re javította a hosszú és rövid futamidejű magyar államadósság besorolását. MTI/Soós Lajos

Az ÁKK ugyan még nem tette közzé honlapján a korábban meghirdetett kötvényvisszavásárlási aukció eredményt, ám Varga Mihály MTI-n közölt bejelentéséből kiderült, hogy sikerrel zárult a kezdeményezés. A visszavásárlási aukcióról egy héttel ezelőtt számoltunk be, ám akkor még nehéz volt megjósolni, hogy a piacon lévő értékpapírokból milyen mennyiséget ajánlanak fel a tulajdonosaik, hiszen azokat – a mostani nullás kamatkörnyezethez viszonyítva – nagyon jó kondíciókkal értékesítették a gazdasági válság utáni időszakban, így a kötvények birtokosai számára a papírok folyamatos magas hozamot biztosítanak

Varga Mihály azt közölte, hogy eredményesen zárta Magyarország a magas kamatozású dollárkötvények visszavásárlását. A pénzügyminiszter kiemelte: a visszavásárlással párhuzamosan az országkockázati mutató 12 éve nem látott szintre, 47 bázispontra javult, ami azt jelzi, hogy az államadósság egyre olcsóbban finanszírozható és a magyar gazdaság megítélése egyre kedvezőbb.

A részletek kapcsán azt mondta a miniszter, hogy a 2021-24 közötti lejáratú, négy, magas kamatozású kötvényből összesen egymilliárd amerikai dollár névértékben vásárolt vissza az Államadósság Kezelő Központ, és árfolyamnyereséggel zárta le a devizaárfolyam-kockázat fedezésére szolgáló határidős ügyleteket. A visszavásárláshoz az állam meglévő forint- és devizalikviditása szolgált, így új devizakötvény kibocsátására nem volt szükség.

A tárcavezető hangsúlyozta: az ügylettel jelentős, összesen 42,7 milliárd forintos eredményszemléletű kamatmegtakarítást ér el az állam 2024-ig, amelyből 16,5 milliárd forint már 2020-ban érvényesül. Ez többek között azért lehetséges, mert a korábban kibocsátott kötvények közül 5,375 százalékos volt a legalacsonyabb hozamú, ami sokszorosa a forintban kibocsátott kétéves kötvények 0,46 százalékos referenciahozamának. Az ÁKK korábbi közleménye arról szólt, hogy a devizakötvényeket helyett forintban kívánják finanszírozni az adósságot, amely a kamatkülönbözet mellett azért is előnyös, mert pénzügyi szempontból csökkenti az ország sérülékenységét.

Magyarország ötéves CDS felára 2010-ben még 400 pont közelében járt, majd az IMF-fel vívott küzdelem idején 700 pont fölé is nőtt, azonban az elmúlt tizenkét évben nem volt példa arra, hogy 50 pont alá javuljon - emelte ki Varga Mihály hozzátéve, hogy ezzel a magyar CDS felár a lengyel mutatóval került közel azonos szintre.

Mint fogalmazott: a kedvező folyamatban szerepet játszik az a tény, hogy Magyarország folyamatosan csökkenteni tudja az államadósság bruttó hazai termékhez viszonyított arányát, és az államadósság finanszírozására külföldi helyett egyre inkább hazai forrásokat vesz igénybe, növelve ezzel a magyar gazdaság stabilitását.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG