6p

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az utóbbi években világszerte ugrásszerűen megnőtt a közúti balesetek száma, a baleseti statisztikák nem egyértelműek, de a közvetett adatok alapján erős összefüggésben vannak a mutatók az okostelefon-használattal. A legtöbben ráadásul nem is telefonálnak már, hanem a közösségi médiát bújják vagy üzenetet küldenek, ami lényegesen több veszélyt tartogat. A probléma adott, a megoldás nem egyértelmű.

Súlyos következményekkel járhat a telefonozás a volán mögött, a kutatások szerint ugyanis Európa-szerte egyre több halálos balesetet okoznak telefonozó sofőrök – mondta Szűts Zoltán médiakutató. Évente többször is megtörténik, hogy a sofőr figyelmét elvonta a videózás: a legutóbb pénteken volt a közösségi médiában élőben közvetített baleset, a négy román utas közül ketten meghaltak – tette hozzá.

Május végén például kilencen veszítették életüket, Ceglédbercel közelében, amikor egy romániai vendégmunkásokat szállító kisbusz előzés közben frontálisan összeütközött egy teherautóval. A sofőr ráadásul nemcsak mobilozott vezetés közben, hanem élőben közvetítette az utat az egyik közösségi oldalon. Borbély Zoltán közlekedési szakjogász elmondta: magyar KRESZ egyik alapvető rendelkezéséhez tartozik a kézben tartott mobiltelefon használatának a tilalma, de már önmagában a kézben tartott eszköz is törvényszegésnek minősül  olvasható a hiradó.hu oldalán.

Szűts Zoltán szerint az közösségi média használata – amely egyébként is bizonyítottan függőséget okoz - folyamatos önreprezentálásra késztet és a beérkező megerősítések - kedvelések, hozzászólások - hatására folytatják a tevékenységet a felhasználók. A szakember szerint a mobiltelefon-használat veszélyeire leginkább a média által lehetne felhívni a figyelmet, emellett fontosnak tartja, hogy már általános iskolás korban megismerjék a fiatalok ezt a témát.

Régen „csak” telefonáltak

A tendencia világszinten megfigyelhető, a problémát pedig nem pusztán a mobiltelefon okozza, hanem az okostelefon nyújtotta lehetőségek és a közösségi média használatának együttese. Korábban a Bloomberg oldalán jelent meg a témával kapcsolatos elemzés, az amerikai közlekedésbiztonsági felügyelet (NHTSA) adatai szerint 2016-ban 37 262 darab halálos baleset volt az utakon, az utóbbi pár év csökkenő tendenciája után tehát ismét növekedni látszik a halálos balesetek aránya az utakon – az utóbbi mintegy három évben több mint 14 százalékkal nőtt a mutató. 2016-ban tehát több mint 100 ember halt meg naponta az utakon.

A kutatók nem biztosak benne, minek tudható be a hirtelen növekedés az Egyesült Államokban: az átlag utakon töltött idő és az ittas vezetés aránya csak kis mértékben növekedett, ez azonban nem magyarázza meg a kiugró számokat. Az NHTSA nem részletezte, hogy a balesetek hány százalékáért felelős a telefonhasználat, de az elemzések szerint valószínűleg a figyelemelterelés állhat a háttérben. Bár a statisztikák alapján az ittas vezetés lényegesen veszélyesebb a telefonozásnál, számos kutatás rávilágított, hogy a figyelemelterelés mértéke alapján csaknem ugyanakkora a veszély mindkét esetben.

Szinte mindenki telefonozik vezetés közben

2014 és 2016 között a Egyesült Államokban lévő telefontulajdonosok aránya 75-ről 81 százalékra emelkedett, de a telefonhasználati szokások változása is fontos szempont: a korábbi telefonálást egyre felváltja a csetelés, üzenetküldés és videó nézés: ez pedig egyértelműen sokkal inkább képes elterelni a sofőr figyelmét, mint egy fülre ragasztott készülék. A kutatások alapján ráadásul ugrásszerűen növekedik a közösségi média használat: míg 2015-ben az amerikaiak 70 százaléka osztott meg fotókat és híreket közösségi oldalakon, csupán két év alatt 10 százalékot nőtt ez az arány.  Ezeken felül összefüggés lehet a bicikliseket, motorosokat és gyalogosokat ért balesetek számának növekedésében is: 2016-ban csaknem 6000 ilyen jellegű esetet regisztráltak, ami mintegy 1100-al több mint 2014-ban: ez mindössze két év alatt 22 százalékos emelkedést jelent.

Razziát tartott a rendőrség: ennyi ittas vezetőt fogtak el

Pár óra alatt több száz autóvezető fújt rá a szondára. További részletek >>>

Ennél is beszédesebb a Zendrive kutatása, az okoskészülékek adatainak elemzésével foglalkozó cég  szerint a 3 millió embert érintő vizsgálat rámutatott: az autóvezetők 88 százaléka használja telefonját vezetés közben. Nem sokkal később a Samsung is kutatásba kezdett Indiában, ami közlekedés szempontjából a világ egyik legveszélyesebb országa. Az országban átlagosan 17-en halnak meg az utakon minden órában, a kutatás szerint a 45 év alatti indiaiak 30 százaléka szokott néha vagy annál gyakrabban üzenetet küldeni motorozás közben. A felmérés szerint azonban a gyalogosok sem figyelnek eléggé, az út mellett sétálók 64 százaléka ugyancsak rendszeresen felveszi a telefont.

Mit lehet tenni?

A problémára nincs egyszerű, vagy egyértelmű megoldás, a Marketing Folks cikke szerint Angliában már több helyen radarokat állítottak fel az utak mentén, ami képes észlelni, ha a motorosok az utakon használják telefonjukat. A statisztikák szerint az Egyesült Királyságban a sofőrök negyede használja telefonját vezetés közben, figyelemfelhívási céllal így olyan radarokat állítottak fel, amelyek villogással próbálják visszacsábítani a vezetők figyelmét az útra.

A radar a készülékből sugárzó rádiójeleket érzékeli, ez ugyanakkor nem tudja megkülönböztetni, hogy a sofőr vagy egy utas telefonál az autóban – a rendszer ráadásul nem érzékeli az internethasználatot, ami a fent kifejtettek alapján is sokkal fontosabb szempont, mint a beszélgetés. A rendszer nem szab ki büntetést, csupán emlékeztetni a sofőröket, hol is kéne tartaniuk tekintetüket. A kanadai Quebec-ben évente átlagosan 60 ezer bírságot szabnak ki telefonhasználatért, a város így keményebb kézzel bánik a rendszegőkkel: a korábbi 100 dolláros bírságot 800 dollárra emelte, míg a visszaesőket egy hónapra megfosztják jogosítványuktól.

A probléma mindenesetre komplex, nem lehet rá egyszerű megoldást találni. A bírságok emelésén és az okostechnológiák használatán túl a médián keresztül lehetne eljuttatni az üzenetet a sofőröknek, illetve sokat segíthet, ha már az iskolában tanulnak minderről – ezzel ugyanis elérhető lehetne az a szemléletváltás, hogy a telefonozást az alkoholhasználattal hasonlóan veszélyesnek ítéljék meg az emberek.

Soha többé nem lesz dugó és halál az utakon? Tények és tévhitek

Több előadás is foglalkozott a budapesti SMART konferencián a mesterséges intelligencia, az autózás és önvezető autózás, a közlekedés jövőjével, amelyek számos tényt megerősítettek és tévhitet megcáfoltak a témával kapcsolatban. Amit biztosra tudunk: elkerülhetetlenül jön az önvezető autók kora, és gyökeresen átalakítja az életünket és városainkat. Tovább >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megjött az adat, ami eldöntheti, hogy merre mozdul a GDP az év végén
Imre Lőrinc | 2025. december 5. 08:30
Éves szinten nagyobb a csökkenés a szeptemberi mutatóhoz képest, havi alapon viszont ismét enyhén bővült az ipar teljesítménye októberben.
Makro / Külgazdaság Van egy kis gond: csak első ránézésre jött jó hír az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 16:40
Felemás számokat közöltek.
Makro / Külgazdaság Felemás számok jöttek az euróövezetből, mi történt a kiskereskedelemmel?
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 14:11
Stagnálás és növekedés is volt.
Makro / Külgazdaság Megint zsebrevágott 190 milliárdot az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 12:37
Pedig előzetesen 80 milliárddal is megelégedett volna. A kamatokkal is lejjebb lehetett kicsit menni.
Makro / Külgazdaság Megint változik a benzinár pénteken
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 12:08
Sőt, a gázolajé sem marad ugyanannyi.
Makro / Külgazdaság Foghatják a fejüket az építőiparban érdekeltek az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 11:29
A legnagyobb pozitívumnak a csökkenés csökkenését lehet értékelni.
Makro / Külgazdaság Ennyit tudott teljesíteni Orbán Viktor a béremelésre vonatkozó ígéreteiből
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 11:14
13 helyett 11 százalékra futotta, de legalább a miniszterelnök rémálma nem vált valóra.
Makro / Külgazdaság Egyre nagyobb pácban Ursula von der Leyen: Orbán Viktor is csak csettinthet arra, amit a tervére kapott
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 10:46
A belga miniszterelnök nem sokat udvariaskodott az Európai Bizottság Ukrajna támogatását célzó terveivel kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A tarkóján érezheti Magyar Péter Orbán Viktor leheletét – nagy a változás a Medián legújabb adataiban
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 09:46
A bizonytalanok és a kisebb pártok szavazói körében aratott a leginkább a regnáló miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Továbbra sem csak Orbán Viktor dugja a botot az uniós küllők közé az ukrán mentőcsomag ügyében
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 09:12
Továbbra sincs megegyezés Ukrajna uniós támogatásáról, a belga kormány aggodalmait sem sikerült eloszlatni. Sűrű két hete lesz az uniós diplomatáknak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG