1p
Egy vezető kínai közgazdasági szakértő szerint jó ha az 5 százalékot eléri a valós GDP növekedés idén és a hivatalosan közölt 6 helyett, az infláció inkább a 15 százalékhoz közelít Kínában.

Az alapblog.hu-n megszólaltatott vezető kínai közgazdasági szakértő szerint a külvilág számára látható Kína csalóka és sok tekintetben nem is engedi láttatni a valóságot. A Time Magazin által a világkereskedelmi jog tíz legismertebb kínai szakértője közé sorolt Guan An-pang professzor szerint kétséges, hogy hazája képes-e egyáltalán komolyan hozzájárulni az euró körüli válság megoldásához. Úgy véli, hogy Kína nem tekinthető igazi pénzügyi, gazdasági, politikai hatalomnak.

Az ország fő problémája a tömeges szegénység, hiszen mintegy 300 millióan élnek csöppet sem jobb körülmények közt, mint az átlagos afrikaiak. Kína másik hatalmas gondja, amely korlátozza, hogy segítsen az euróválság megoldásában: az ingatlanpiac összeomlásának veszélye, a tartományi kormányokat sújtó belső hitelválság, a dollár százmilliárdokra rúgó, behajthatatlan kölcsönök.

A professzor kifejezetten veszélyesnek tartja a kínai gazdaság lassulását, amely idén legfeljebb 5 százalék körüli GDP-t produkál és ez visszahat a globális növekedésre is. Óvott attól is, hogy bárki elhiggye a hivatalosan publikált inflációs adatokat, mert a közzétett 6-7 százalékos drágulás mértéke a hétköznapokban el fogja érni idén a 12-15 százalékot.

A teljes interjút elolvashatják az alapblog.hu oldalon.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG