2p
Zajlik a BRI-csúcstalálkozó Kínában.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Jüe Kuo-jung, a Henan Civil Aviation Development and Investment Co., Ltd. (HNCA) vezérigazgató-helyettese pekingi tárgyalásukon 2019. április 27-én. MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

Magyarországnak fontos, hogy Kína selyemút-koncepciója, az Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) nemcsak a tengeri és a szárazföldi, hanem a légi közlekedésben is jelen van - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután kínai vállalatok vezetőivel egyeztetett.

Új repülőjárat

A Magyarország és Kína közötti légi közlekedésről szólva Szijjártó Péter elmondta: a már meglévő közvetlen Peking-Budapest-járat mellett új légi összeköttetések jönnek létre. Június 7-től elindul a Sanghaj és Budapest közötti közvetlen személyszállító járat, amely hetente háromszor repül majd. Emellett tárgyalások zajlanak három másik kínai várossal történő összeköttetésről is.

Szijjártó kiemelt jelentőségűnek nevezte, hogy három hete megindult a Csengcsout Budapesttel összekötő rendszeres cargo járat. Hetente kétszer járnak a nagy teherszállítási képességgel rendelkező Boeing gépek Csengcsou - amely egy 100 milliós tartomány fővárosa, fontos gazdasági-kereskedelmi központ - és Budapest között - ismertette, kiemelve, hogy ez a közvetlen légi összeköttetés lehetővé teszi, hogy a lehető leggyorsabb legyen az áruszállítás Magyarország és Kína között, ami az előfeltétele a kereskedelmi kapcsolatok további bővülésének.

Jöhet a kínai óriásraktár a reptér mellett

A miniszter elmondta, hogy a Budapest-Belgrád-vasútvonal megépítése és ez a légi teherszállítási összeköttetés oda vezetett, hogy kínai logisztikai vállalatok egy nagy logisztikai és raktárbázis létrehozását tervezik Budapesten, a repülőtér környékén, ami tovább erősítené Magyarország szerepét az Európa-Ázsia, Európa-Kína közötti kereskedelmi együttműködésben.

Arról, hogy miről tárgyalt Szijjártó Péter a kínai külügyminiszterrel, itt írtunk. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság EP-alelnök: „Magyarország elszalasztotta ezt az alkalmat”
Vámosi Ágoston | 2025. november 12. 19:55
Maratoni vitát tartott az Európai Parlament szerdán a következő hétéves pénzügyi költségvetésről. Az Európai Bizottság terve szerint a tagállamok szabadabb kezet kapnának, a Parlament azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy csökkenjen az agrártámogatások mértéke. Abban mindenki egyetért, hogy a védelmi költségvetést a többszörösére kell emelni, a Bizottság azonban nagymértékben támaszkodna a magántőkére. Szerdán a magyar jogállamiság gyengülése, és annak következményei is szóba kerültek a Parlamentben.
Makro / Külgazdaság Nem repülőrajttal indul a választási év, de az egy helyben toporgásnak is vége
Imre Lőrinc | 2025. november 12. 19:16
Jövőre sem várható gazdasági szárnyalás, de úgy tűnik, hogy a magyar GDP elmozdulhat a nullával kezdődő növekedési tartományból. Az MBH Bank jövő évi előrejelzését a BÉT50 konferencia keretében ismerhettük meg.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij mondott egy számot: Putyinnak ez fáj igazán?
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 16:37
Az ukrán elnök szerint óriási az orosz bevételveszteség.
Makro / Külgazdaság Élő adás az MNB volt elnökével – kövesse velünk!
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 15:15
Simor András fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Egy fizetés már nem elég a megélhetésre? Baj van Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 13:21
Aggasztó horvát statisztika jelent meg.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály alig győzte dicsérni a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 11:22
Szerinte a magyar tőkepiac immár egy folyamatosan változó világgazdasági környezethez is képes volt hatékonyan alkalmazkodni.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lesz-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 10:49
A héten csütörtökön tovább emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Mitől is véd Trump pajzsa? Ma délután Simor Andrással beszélgetünk a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 08:43
A volt jegybankelnök, közgazdász 15 óra 30-tól élőben válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire. Hangoljon a Klasszis Média YouTube-csatornájára!
Makro / Külgazdaság Ezen is múlhat Putyin békeszándéka? Oroszország egyik legnagyobb partnere irányt vált
Imre Lőrinc | 2025. november 12. 05:58
Az elmúlt időszak egyik legfontosabb, a magyar közéleti, politikai diskurzust is meghatározó bejelentése Donald Trumphoz és az új, vezető orosz energiavállalatokat célzó amerikai szankciókhoz kapcsolódik. Úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok gazdasági büntetőintézkedései, ha nem is kényszeríthetik térdre Oroszországot, de jelentős ütést vihetnek be az agresszornak, amely egyik legfontosabb vásárlóját, Indiát is kezdi elveszíteni.
Makro / Külgazdaság Komoly bajban a német gazdaság?
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 13:02
A feldolgozóiparban különösen sötéten látják a helyzetet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG