2p
Miután Trump egy tollvonással kiléptette az Egyesült Államokat a TPP-ből, a bentmaradók között van, aki máris temeti az egészet.
Donald Trump az elnöki rendeletet mutatja, amivel kiléptette az USA-t a TPP-ből. EPA/Ron Sachs

Választási ígéretéhez híven Donald Trump amerikai elnök első munkahetének első napján, hétfőn aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében az Egyesült Államok kilép a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) nevet viselő egyezményből - és ezzel jó eséllyel halálra is ítélta a megállapodást.

Kanada szerint ugyanis nem lehetséges fenntartani a csendes-óceáni szabadkereskedelmi övezetet megteremtő nemzetközi megállapodást az Egyesült Államok kivonulása után -  annak ellenére, hogy Ausztrália és Új-Zéland az egyezmény megmentésében reménykedik.

"Ezt a megállapodást úgy alkották meg, hogy csak akkor lép hatályba, ha azt az Egyesült Államok részes országként ratifikálja. Ezért a TPP-alku nem valósulhat meg, ha abban az Egyesült Államok nem vesz részt" - közölte Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter újságírókkal Calgaryban.

Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök kedden kijelentette, hogy országa aktív tárgyalásokat folytat a TPP többi részes államával, köztük Japánnal, Új-Zélanddal és Szingapúrral a megállapodás megmentésének lehetséges eszközeiről. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok nélkül is működhet a Csendes-óceáni Partnerség, vagy meghívhatják az együttműködésbe Kínát vagy Indonéziát.

Kínát tartották volna távol - ehelyett a kezére játszanak?

A TPP egyébként nem egy kispályás megállapodás lett volna, a Csendes-óceán két partját összekötő szabadkereskedelmi egyezmény lassan öt éve hevert a tervezőasztalon, és a világ GDP-jének majdnem felét tette volna ki. Ráadásul kizárta volna Kínát, ezzel vetve gátat az ázsiai óriás terjeszkedésének.

A kínai kormány egyelőre nem nyilvánított véleményt az esetleges TPP-tagságról, de egy kormányközeli kutatóintézet jelezte, hogy Peking fontolóra veheti a csatlakozást az egyezményhez.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal öbb embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
Makro / Külgazdaság Hatalmasak a különbségek a fizikai munkások bérében is a régiók között
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 08:12
De mennyi most az annyi?
Makro / Külgazdaság A szerbek már küldenék az utasokat, de a MÁV még húzza a lábát
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:42
Technikai probléma van a magyar oldalon, azért nem indulnak a személyvonatok.
Makro / Külgazdaság Bécs érintésével menekítik a vagyonukat az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak – írja a Guardian
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:19
Folyik a vagyonmentés?
Makro / Külgazdaság Soha nem költött még ennyit a világ fegyverre
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:57
2,89 ezer milliárd. Dollár.
Makro / Külgazdaság Berágott Kína az unióra – vissza is csaphat
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:41
Diszkriminatív az új uniós jogszabály?
Makro / Külgazdaság Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
Makro / Külgazdaság Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 13:48
Hiába vannak kész tervek, évek óta csúszik a Szeged-Kiskunfélegyháza vasútvonal felújítása. A Tisza Párt a Szeged és Budapest közötti menetidőt másfél órára csökkentené a jelenlegi két és fél óra helyett, de ehhez az említett szakasz renoválása elengedhetetlen.
Makro / Külgazdaság Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG