3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Várhatóan napokon belül komoly kereskedelmi konfliktusokat robbant ki a pénteken hivatalba lépő Trump-adminisztráció Kínával és Mexikóval. Ha ráadásul fokozza a politikai nyomást is Kínára és az EU-ra, akkor megugorhat az arany ára.
Trump beszédet tart egy nappal az eskütétel előtt. EPA/Chris Kleponis

Még pár óra és megkezdődik a világ első számú politikai vezetőjének beiktatási ceremóniája. Emberemlékezet óta nem övezte amerikai elnököt olyan szintű politikai bizonytalanság, mint amely most Trumpot körüllengi.  Amit szinte bizonyosan el lehet mondani, hogy Trump - szép szóval, vagy önkényesen –, de új nemzetközi kereskedelmi megállapodásokra törekszik, amely könnyedén csaphat át globális kereskedelmi háborúba.

Kína és Mexikó napokon belül sorra kerül

Wilbur Ross leendő amerikai kereskedelmi miniszter szerdai meghallgatásán - Hszi kínai elnök globalizáció melletti davosi beszédére reagálva - Kínát a világ legprotekcionistább országának nevezte, egyúttal saját magát az "értelmes külkereskedelem" támogatójaként festette le. A hivatalba lépés után rögtön újra akarja tárgyalni a NAFTA szerződést Kanadával és főként Mexikóval, illetve sokkal agresszívabban lépne fel a kínai dömpingárak és államilag támogatott szektorok ellen. Ugyanakkor kijelentette, hogy tudatában van a 30-as évek második felének amerikai protekcionizmusa által okozott recessziónak, a "történelemből pedig tanulni kell".

Káncz Csaba

Egy kínai állami lap vezércikke szerint bár egy kereskedelmi háborúban Kína többet veszíthet, nem lesznek gyengék és félénkek. Ígérik, az amerikai protekcionizmusra kemény válaszlépéseket fognak adni, az ország nem fogja megadni magát. Többek között az amerikai agrárexport és a Boeing kerülhet kínai célkeresztbe a Global Times szerint.

Trump és csapata ráadásul ma újabb sértést küld Peking címére. Jü Sji-kun volt elnök vezetésével ugyanis tajvani biztonsági vezetők és törvényhozók egész delegációja fog részt venni az elnöki beiktatáson. Mint ismeretes egyébként, magyar politikust nem hívtak meg a ceremóniára, holott mind a román miniszterelnök, mint a román parlament elnöke jelen lesz. Ez meglehetősen világos jelzés Trump elkövetkező régiós politikai játszmájára vonatkozóan.

Mivel lobbanthatja be Trump az aranyárat?

Amerikai pénzügyi elemzők a Trumppal kapcsolatos feszült politikai helyzet miatt most az aranyat ajánlják a befektetők figyelmébe. Megítélésük szerint Trump a beiktatás alkalmával vagy utána reálisan szemlélve öt olyan kijelentést is tehet, amelytől megugrana az arany ára. Mik ezek?

  • Ha kampányígéretének megfelelően Trump Kínát valuta-manipulátornak nevezi;
  • ha kifejezi szándékát, hogy elveti az "egy Kína"-elvet;
  • ha deklarálja, hogy a Kína által a Dél-kínai-tengeren épített mesterséges szigetek illegálisak;
  • ha tovább ösztönzi az EU tagjait a szövetség elhagyására;
  • ha támogatást nyújt egy gyors kereskedelmi szerződés megkötéséhez az Egyesült Királysággal; ösztökélve Londont, hogy "kemény Brexitet" hajtson végre.

Az arany mellett szól még, hogy Trump tervezett óriási infrastruktúra-fejlesztési programjai az első évtizedben mintegy 7,2 ezermilliárd dollárral növelné meg az álladósságot, jelentősen meglökve az inflációt, ezzel további keresletet támasztva az arany iránt. Az utóbbi időben ráadásul az orosz és a kínai jegybank komoly aranyvásárlóvá lépett elő. A World Gold Council kimutatása szerint a Kreml az elmúlt 24 hónapban 50 százalékkal, 1542 tonnára növelte aranykészletét, Kína pedig napjainkra már 1840 tonnát tartalékol.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Varga Mihály az euró bevezetéséről is beszélt
Herman Bernadett | 2025. október 21. 17:41
Az alapkamat maradt, egyhangú döntést hozott a monetáris tanács. A nemzetközi helyzet bizonytalan, a magyar gazdaságban is vannak problémák, de a forint legalább erős. Euró pedig egyhamar nem lesz. 
Makro / Külgazdaság Döntött az MNB: óvatos és megfontolt maradt
Herman Bernadett | 2025. október 21. 14:00
Októberben is maradt a 6,5 százalékos alapkamat. A jegybank monetáris tanácsa ismét óvatos maradt, tavaly szeptember óta nem nyúlt az irányadó rátához. 
Makro / Külgazdaság Svédország szorítaná sarokba az Orbán-kormányt – egyetlen euró sem jöhetne Brüsszelből
Litván Dániel | 2025. október 21. 11:17
Bezárná az uniós forrásokhoz vezető kiskapukat a svéd kormány tervezete. Eközben egyre nő a nyomás Ursula von der Leyenen a kémbotrányba keveredett Várhelyi Olivér miatt is.
Makro / Külgazdaság Ekkora a baj? A Mol hozzányúlhat a stratégiai olajkészletekhez
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 10:22
Hónapokra kieshet ugyanis a százhalombattai finomító kapacitásának 40 százaléka. Eközben Orbán Viktor elrendelte a százhalombattai tűzeset kivizsgálását.
Makro / Külgazdaság Huncutkodnak a hazai benzinkutak
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 09:56
A gázolaj átlagárát kevésbé vitték le, mint amennyivel a Mol adja olcsóbban nekik.
Makro / Külgazdaság Mindenki Varga Mihály mai beszédére vár
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 07:15
Bár az nem lehet kérdés, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa nem nyúl a 6,5 százalékos jegybanki alapkamathoz, érdekes lesz, reagál-e az elnök e fórumon is a kormány felől érkező kamatcsökkentési nyomásra.
Makro / Külgazdaság Nincs megállás, megint hozzányúlna a kormány az Otthon Start feltételeihez
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 06:35
Kiemelt beruházássá minősítenének bizonyos építési beruházásokat, a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket meg kiemelt jelentőségű üggyé.
Makro / Külgazdaság Nagyon begurult Szijjártó Péter – minden eszközt be fog vetni
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 17:29
Nem fogadta jól a magyar miniszter az Európai Tanács döntését. De még nincs vége a játszmának?
Makro / Külgazdaság Hová fajulhat a Matolcsy-féle MNB-botrány? Ezt is kérdezzük Oszkó Pétertől a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 16:38
A volt pénzügyminiszter, üzletember, kockázatitőke-befektető, az Oxo Holdings alapító-vezérigazgatója október 27-én, hétfőn délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Lecsap az uniós bunkósbot az orosz gázexportra – a magyar kormány nem lesz boldog
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 15:31
Elfogadta az Európai Tanács az Európai Parlament szigorított javaslatát, 2026 végétől tiltott lesz az orosz gáz importja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG