5p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kormány ma benyújtotta a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.

Előzőleg Trócsányi László igazságügyi miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján a fair bankokról szóló törvényjavaslatról elmondta: a törvény többek között hatékonyabbá teszi majd a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatást, valamint szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket.

A bankok tájékoztatási kötelezettsége több részből áll majd, először érthetően be kell mutatni a termékcsaládokat, majd a fogyasztó által választott termékről részletesebb tájékoztatást kell adnia a banknak. Ennek részletszabályait a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) rendeletben határozza meg - tette hozzá a miniszter.

Mit, hogyan lehet majd módosítani?

A törvényjavaslatban foglalt módosítások a főbb kérdések közül érintik a szerződést megelőző tájékoztatási kötelezettség hatékonyabbá tételét, a hitelszerződés módosítására vonatkozó új rendelkezéseket, a hitelszerződés fogyasztó általi ingyenes felmondására irányadó szabályokat, a deviza alapú hitelekre vonatkozó speciális rendelkezéseket, valamint az új szerződéses feltételekre vonatkozó átállási szabályokat.

Az általános indoklás szerint a törvényjavaslat az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban azt deklarálja, hogy a fogyasztó számára hátrányosan kizárólag a hitelkamat, a kamatfelár, a költség és a díj módosítható egyoldalúan. Egyéb feltétel egyoldalúan, a fogyasztó számára hátrányosan nem módosítható.

 


A hitelező egyoldalú szerződésmódosítási jogát a szerződésben külön is rögzíteni kell. Semmis az a szerződéses kikötés, amely a szerződés egyoldalú módosítására vonatkozóan meghatározott követelményeknek nem felel meg.

A törvényjavaslat az egyoldalú módosítás lehetőségét futamidőhöz kötötten szabályozza, eltérő szabályok irányadóak a három évnél rövidebb, illetve a három évnél hosszabb futamidejű hitelekre.

A törvényjavaslat a legfeljebb hároméves futamidejű hitelek két típusát különbözteti meg, a fix kamatozású és a referencia-kamatlábhoz kötött hiteleket.

A fix kamatozású hitelek esetén a teljes futamidő alatt nem kerülhet sor kamatemelésre.

A referencia-kamatlábhoz kötött hitelek esetén a referencia kamat szintje változhat. A referencia-kamatlábhoz kötött hitelek esetén a kamatszint másik összetevője a kamatfelár, amelynek fixnek kell lennie, vagyis a futamidő alatt nem változtatható meg.

 

Három évnél hosszabb vagy rövidebb?

A törvényjavaslat a három évnél hosszabb futamidejű szerződések esetén is két kategóriát különböztet meg, a referencia-kamatlábhoz kötött hiteleket és a változó kamatozású, legalább hároméves kamatperiódusokban rögzített hiteleket.

A referencia-kamatlábhoz kötött hitelek esetén a referencia kamat szintje ezeknél a hiteleknél is változhat. Ezeknél a hitelszerződéseknél — szemben a három évnél rövidebb futamidejű szerződésekkel — a kamatfelár is változhat, ennek azonban az a feltétele, hogy a hitelező legalább hároméves kamatperiódusokban előre rögzítse a kamatfelárat. További feltétel, hogy a hitelező a szerződésben egy kamatfelár-változtatási mutatót határozzon meg, amelyről a hitelfelvevőt a szerződéskötést megelőzően tájékoztatni kell.

A változó kamatozású hiteleknél a kamatszint ugyancsak a legalább hároméves kamatperiódus elteltével módosítható. További feltétel egy kamatváltoztatási mutató, vagyis egy objektív index meghatározása. A hitelező ez alapján a közzétett és a hitelszerződésben is rögzített kamatváltoztatási mutató alapján jogosult egyoldalúan a kamatperiódus letelte után aszerződéses kamatot módosítani.

A hitelszerződésben a kamatszint, illetve a kamatfelár a teljes futamidő alatt legfeljebb ötször módosítható.

Csak a költséget

A hitelező a kamaton kívül a díjat és a költséget is módosíthatja egyoldalúan, a fogyasztó számára hátrányosan. A törvényjavaslat ezzel kapcsolatban azt mondja ki, hogy a hitelező csak a szerződésben tételesen meghatározott költséget módosíthat. A módosításnak arányosnak kell lennie a költség növekedésével. Díjat a hitelező legfeljebb a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztói árindex mértékével emelhet. A költséget és a díjat a hitelező évente egy alkalommal, április 1-jei hatállyal módosíthat.

A hitelező az általa alkalmazni kívánt egy vagy több kamatváltoztatási mutatót, a kamatfelárváltoztatási mutatót, valamint a referencia kamatlábat köteles az Magyar Nemzeti Banknak bejelenteni. A hitelező egy szerződésben csak egyféle kamatváltoztatási mutatót, kamatfelár-változtatási mutatót, vagy referencia kamatlábat alkalmazhat.

A törvényjavaslat rögzíti, hogy ha a hitelszerződésben meghatározott kamatperiódus lejárta után a kamat, illetve a kamatfelár mértéke az újabb kamatperiódusban a fogyasztóra hátrányosan változik, a fogyasztó jogosult a hitelszerződés költség- és díjmentes felmondására.

Az előtörlesztési jog a fogyasztót a kamatperiódus alatt is megilleti, meg kell azonban térítenie a hitelező ezzel kapcsolatos költségét.

A törvényjavaslat rendelkezése alapján a hitelező a kezest és a zálogkötelezettet is megfelelően köteles tájékoztatni annak érdekében, hogy ezek a személyek is reális döntést tudjanak hozni a hitelszerződéshez kapcsolódó biztosítéknyújtással kapcsolatban.

Ugyancsak egyértelművé kívánja tenni a törvényjavaslat azt is, hogy mind a kezest, mind pedig a zálogkötelezettet megilleti a hitel előtörlesztésének a joga.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Lízingpiac: az autóknál kitart a lendület, de a kulcságazat gyengélkedik
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 12:54
Jól alakultak a magyar lízingpiac első negyedéves eredményei, de kettősség is látható.
Pénzügyi szektor Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 12:14
Újra beindult a lakossági hitelezés az Ersténél. Az első negyedévben lakáshitelből az előző év azonos időszakához képest a két és félszeresére nőtt az újonnan kihelyezett hitelek állománya. 
Pénzügyi szektor Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 10:28
Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra sem akarnak adót fizetni a kisbefektetők.
Pénzügyi szektor Nem hisz a szemének, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 07:29
Kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben: 0,2 százalékkal gyengült a forint az euró és a dollár ellenében, szinte változatlanul áll a svájci frankkal szemben.
Pénzügyi szektor Kiderült, mire számít az Erste
Privátbankár.hu | 2024. április 30. 10:25
A hitelállomány stagnálása mellett a betéteknél növekedést ért el az Erste Csoport. 
Pénzügyi szektor Huszonnégymilliárd forint osztalékot fizet az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2024. április 29. 16:47
Rendkívül sikeresnek tartja első évét a társaság.
Pénzügyi szektor Hatalmas osztalékot fizet az OTP és nagy uniós felvásárlásra készül a bank
Privátbankár.hu | 2024. április 26. 12:17
Vételi ajánlatot tettek az egyik uniós országban.
Pénzügyi szektor Elkerekedik a szeme, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 26. 07:25
Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Pénzügyi szektor Az MNB szigorú szemével ráncba szedte a gyorskölcsönzőket
Privátbankár.hu | 2024. április 25. 10:44
Hatékony, „puha" eszközök bevetésével az MNB két gyorskölcsönző intézmény több, aggályosnak ítélt általános szerződési feltételeit módosíttatta.
Pénzügyi szektor Hoppon maradnak Mészáros Lőrinc bankjának befektetői
Privátbankár.hu | 2024. április 24. 12:57
Nem fizet osztalékot az MBH Jelzálogbank. De ez nem feltétlenül rossz hír.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG