1p
Bűnügyi eljárás megindítását vette fontolóra a kibontakozó nagy-britanniai bankközi kamatmanipulációs botrány kivizsgálására a súlyos csalások felderítésére szakosodott brit nyomozóhatóság (SFO).

Az SFO hétfőn jelentette be, hogy az ügyben már felvette a kapcsolatot a brit pénzügyi felügyelettel (FSA), és most azt vizsgálja, hogy jogilag lehetséges-e bűnvádi eljárás megindítása az ügyben érintett bankárok ellen. Hétfőn - a már előző nap kiszivárgott értesüléseknek megfelelően - lemondott a botrányban érintett legnagyobb pénzintézet, a Barclays bankcsoport elnöke, Marcus Agius.

Hétfői közleményében Agius elismerte, hogy a történtek a banknál eluralkodott "elfogadhatatlan magatartási normákról tanúskodnak", és az eset "pusztító erejű csapást mért a Barclays megítélésére". A távozó bankelnök elismerte azt is, hogy mindezért ő viseli a végső felelősséget, és ezért döntött úgy, hogy lemond.

Gigantikus bírságot szabtak ki

A Barclays a legnagyobb pénzintézet, amelynek szerepére eddig fény derült az ügyben, de már más óriásbankok is vizsgálat alatt állnak, köztük például a Royal Bank of Scotland és az HSBC.

A brit pénzügyi felügyelet és a Barclays a múlt héten bejelentette, hogy a bank 290 millió font (csaknem 110 milliárd forint) bírságot fizet. Ez minden idők legnagyobb banki pénzbüntetése globális szinten is. A büntetés előzményeként az FSA feltárta, hogy a Barclays befektetési ágazatának kereskedői még a 2008-2009-es pénzügyi válság előtt manipulálták a globális, illetve az euróövezeti irányadó bankközi kamatlábakat, a Libort és az Euribort.

A manipuláció célja a hatósági gyanú szerint olyan benyomás keltése volt, hogy a bank a nagybani likviditáspiacon olcsóbban tud finanszírozáshoz jutni.

Az egész rendszer alapkövét manipulálták

A Libor -  London interbank offered rate - a naponta megállapított londoni bankközi kamatláb, amelyet a kereskedelmi bankok által saját nagybani hitelköltségükről beterjesztett becslések alapján rögzítenek londoni idő szerint minden kereskedési nap délelőttjén. Ez a globális nagybani likviditáspiac legfontosabb irányadó kamatlába.

Pénzügyi szolgáltatói adatok szerint a Libor 360 ezer milliárd dollár összértékű globális pénzügyi tranzakcióhoz szolgál referenciakamatként; ez a világgazdaság teljes évi hazai össztermékének (GDP) több mint az ötszöröse. A Libor közvetlenül befolyásolhatja a bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatók közötti pénzügyi tranzakciók értékét, közvetve pedig hatást gyakorolhat például a lakossági jelzálogkamatokra, a hitelkártya-használati díjakra, vagy akár a gépjárműhitelek kamataira.

A világ egyik legtekintélyesebb jegybankja, a Svájci Nemzeti Bank irányadó kamata is a svájci frankra számított háromhónapos londoni bankközi kamatcél.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG