5p
Újabb adok-kapokra került sor az Egyesült Államok és Kína között a rétestésztaszerűen nyúló kereskedelmi háború ügyében, ami jócskán lehúzta a főbb tőzsdeindexeket. Ezek utóhatása mellett augusztus utolsó hetében még két téma határozhatja meg a befektetői hangulatot. Globális szinten az, merre mozdul tovább az olasz kormányválság. Idehaza pedig a Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülése tűnik a legérdekesebbnek, amelyen ugyan nem várható az irányadó ráta megváltoztatása, de fontos, lesz-e az euróval szemben immár a 330-as szintnél toporgó forintot is érintő üzenet.

Ahogy befejezték az előző hetet a főbb tőzsdeindexek, úgy kezdték a mostanit. A kereskedelmi háború elmérgesedése – a kínaiak pótvám-kivetése és az arra adott amerikai válasz – hatására méretes mínuszokkal zárták a hétfőt az ázsiai börzék és a negatív tartományban nyitottak az európaiak, köztük Budapest is. Az adott helyzetben korántsem meglepő, hogy az egyik fő menedékeszköznek számító arany fényesebbé vált, 1550 dollár fölé kerülve új hatéves árfolyamrekordot állított fel. Mint ahogy az sem furcsa, hogy az olaj olcsóbbodott, mivel a kereskedelmi háború újabb etapja a recesszió esélyét növelheti. Tovább gyengélkedik a forint is, mindkét fő devizával szemben a kritikus szinthez – euró: 330, dollár: 300 – van közel. Lássuk, mi mozgathatja hétfőn a piacokat.

1. Kereskedelmi háború

Arra, hogy Kína az Egyesült Államokból érkező 75 milliárd dollár értékű árura – egyebek mellett agrártermékekre, nyersolajra – vet ki pótvámot, Donald Trump meglebegtette, 250 milliárd dollár értékű kínai árucikkre a vámtarifát 25-ről 30 százalékra, a szeptembertől, illetve decembertől bevezetendő, 300 milliárd dollár értékű árura kivetendő terhet pedig 10-ről 15 százalékra emeli. Erre a tőzsdék mellett a dollár is esett. Árfolyamát alapvetően az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed tudja befolyásolni, de a monetáris politikai lépésekkel folyamatosan elégedetlen Trump máshogy is megpróbálhatja gyengíteni a zöldhasút – vélik az Equilor Befektetési Zrt. elemzői. Egyrészt az amerikai kincstár külföldi kötvényeket vásárolhat dollárért, másrészt a rendelkezésre áll egy 23 milliárd dollár értékű tőzsdei stabilizációs alap is. Ugyanakkor a kötvénypiac hatalmas mérete miatt kérdéses, mekkora volumen lenne szükséges ahhoz, hogy a dollárt tartósan kimozdítsák az erősödő trendjéből.

2. Az Apple a fő háborús áldozat

A mobilgyártó cég részvényének tőzsdei árfolyama közel 5 százalékot esett, ami azt jelenti, hogy piaci kapitalizációja 44 milliárd dollárral lett alacsonyabb. A fő kiváltó ok, hogy Trump tweetjében arra szólította fel az amerikai vállalatokat, hogy hozzák el a gyártásukat Kínából. Márpedig elemzők szerint az iPhone előállításának elköltöztetése az Apple-nek jelentős problémákat okozhatna. Egyebek mellett a komplex termelési lánca felborulna, illetve szűkében lenne a megfelelően olcsó, képzett munkaerőnek. Figyelembe kell venni, hogy optimális esetben 3 év alatt is csak a gyártókapacitás 20 százalékának elköltöztetésére lenne képes a cég, miközben az Egyesült Államokban eladott iPhone-ok a gyártás 25 százalékát teszik ki.

3. Olasz kormányválság

Jelenleg két opciót látnak reálisnak a KBC Equitas elemzői, azt követően, hogy a múlt héten Sergio Mattarella olasz államfő találkozott a parlamenti pártok képviselőivel, hogy megoldást találjanak a kialakult kormányválságra. Az egyik, hogy a jelenleg is kormányzó M5S koalícióra léphet a balközép Demokrata Párttal, a másik, hogy előrehozott választásokra kerül sor. Keddre kiderülhet, melyik verzió lehet a befutó.

4. Amerikai-francia digitálisadó-paktum?

Franciaország korábban azt helyezte kilátásba, hogy megadóztatná a területén digitális szolgáltatást nyújtó nagyvállalatokat, ami alapvetően az amerikai cégóriásokat, a Google-t, az Amazont és a Facebookot érintené érzékenyen. Erre válaszként Donald Trump azzal fenyegetőzött, hogy az USA meg a francia termékeket sarcolja meg. A hétvégi G7 csúcstalálkozón azonban a francia sajtó szerint Macron azt indítványozta, hogy inkább egy nemzetközi szintű digitális adót vezetnének be, amelyen az OECD már dolgozik, s várhatóan október végén rukkol elő az eredménnyel. E felvetéssel az amerikai elnök már egyetértett.

5. Olajmezőt talált a Mol

Sikerrel zárult a négy hónapja Pakisztánban kezdődött fúrás, a magyar regionális multi az első tesztek alapján napi 1844 hordó olaj és félmillió köbméter gáz kitermelésére alkalmas mezőre bukkant. Ezen azonban a konzorcium többi négy tagjával kell osztoznia, így a Mol közel 200 hordónyival növelheti napi olajkitermelését, ami napi 112 ezer hordó környékén alakult az előző negyedévben. A hír a mai kereskedés elején nem volt elég az utóbbi napokban jócskán megtépázott részvényárfolyam emelkedéséhez.

6. Borús hazai hangulat

A rendkívül kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat ugyanis a vezető hazai részvényekre is rányomta a bélyegét. Valamennyi blue chip a negatív tartományban kezdte a hetet, a legnagyobb, 1 százalékot közelítő mínuszban az OTP és a Magyar Telekom, s elemzők ma nem számítanak fordulatra.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41900 41800 43400 -1,78% 41900 41910 11 592 074 230 HUF 2026-11-05 16:15:57
MOL 4998 4954 5090 -2,00% 4990 4998 4 162 188 748 HUF 2026-11-05 16:14:46
MTELEKOM 2864 2852 2938 -1,92% 2854 2860 1 048 773 932 HUF 2026-11-05 16:11:51
RICHTER 12910 12850 13000 +0,08% 12910 12920 692 856 830 HUF 2026-11-05 16:15:18
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 52 260 316 HUF 2026-11-05 16:16:32
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG