3p
Több mint 29 milliárd forint értékben értékesítették a jegyeiket. Azt nem tudni, ebből mennyi áramlott a Magyar Állampapír Pluszba, amelynek állománya októberben 368 milliárddal gyarapodott.

Csak nem akar megállni az ingatlanalapokból való tőkekiáramlás. Októberben közel 23 milliárddal csökkent az állományuk – derül ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) ma publikált adataiból. Az ily módon már az 1500 milliárd közelébe szűkült összesített nettó eszközértékük 160 milliárddal kevesebb a május véginél.

Azt követően jelent meg az öt éven át évi közel 5 százalékos átlaghozamot fizető Magyar Állampapír (MÁP) Plusz. S miután ez egy hónap híján egybeesett azzal a jogszabályi változással, miszerint az ingatlanalapok jegyeit május elejétől már csak 180 napra lehet visszaváltani, sokan tehették ingatlanalap helyett az új szuperkötvénybe a friss pénzeiket, vagy csoportosíthatták át abba a máshol addig szunnyadt megtakarításaikat.

Azt követően jelent meg az öt éven át évi közel 5 százalékos átlaghozamot fizető Magyar Állampapír (MÁP) Plusz. S miután ez egy hónap híján egybeesett azzal a jogszabályi változással, miszerint az ingatlanalapok jegyeit május elejétől már csak 180 napra lehet visszaváltani, sokan tehették ingatlanalap helyett az új szuperkötvénybe a friss pénzeiket, vagy csoportosíthatták át abba a máshol addig szunnyadt megtakarításaikat.

Összességében azonban az egyes fajták közül még így is az ingatlanalapokban tartották a befektetők az október végén a hazai befektetési alapokban megtalálható valamivel több mint 6190 milliárd forint legnagyobb részét. A képzeletbeli dobogóra még a kötvényalapok (1305 milliárd) és a vegyes alapok (1132 milliárd) fértek fel.

Októberben a második legnagyobb mértékű tőkekiáramlást a tőkevédett és a származtatott alapok szenvedték el, ezekből együttesen 10 milliárd távozott. A kötvényalapok csaknem 4,3 milliárddal lettek karcsúbbak, ám két ellentétes hatás eredőjeként. Míg ugyanis a rövid konstrukciók állománya 27,8 milliárddal csökkent, addig a hosszúaké 18,2 milliárddal gyarapodott, ami akár pozitívum is atekintetben, hogy a befektetők mintha egyre inkább egy évnél hosszabb ideig is hajlandóak lennének a megtakarításaikat fialtatni (hogy teljes legyen a kép, a szabad futamidejű kötvényalapokba is közel 5,4 milliárd érkezett).

Még a részvényalapok szenvedtek el csökkenést októberben, 3,1 milliárdos mértékűt, a többi alap viszont izmosodott. Némileg meglepő módon a tavalyi uniós szabályozás miatt nem kedvelt pénzpiaci alapok közel 4 milliárddal, míg az árupiaci alapok 6,5 milliárddal, a zártkörű alapok pedig 1,4 milliárddal. Két alapfajta, a vegyes és az abszolút hozamú stagnált.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG