3p
Története legnagyobb átszervezéséről döntött a Volkswagen csoport.

A német járműipari társaság pénteken ismertetett tervei szerint a következő öt évben 44 milliárd eurót (14 300 milliárd forint) fordít az elektromobilitásra, az önjáró vezetési technológiákra, a mobilitási szolgáltatásokra és a gyártmányok, valamint a gyártási technológia digitalizációjára.

Elektromos modellek

A fejlesztésekre szánt összeg legnagyobb részét, 30 milliárd eurót az elektromobilitás területére fordítják. Európában 2020 végéig 15 tisztán elektromos meghajtású modellel állnak elő, 2025-ig pedig 50 ilyen modellt vezetnek be. 

Három németországi üzemet - Zwickau, Emden, Hannover - átállítanak az elektromos autók gyártására. Emdenben gyártanak majd egy rendkívül olcsónak számító, 20 ezer eurónál alacsonyabb árú elektromos modellt. A zwickaui gyár fejlesztésére kiemelt figyelmet fordítanak, mind a 770 dolgozót átképzik az I.D. elnevezésű elektromos meghajtású modellcsalád gyártására, és egymilliárd euróból átépítik az üzemet. 

A névadó Volkswagen márka Passat modelljeinek gyártását Emdenből áthelyezik a csehországi Kvasinyba, a Skoda üzemébe, ahol a Passatok a Skoda Superb és Kodiaq modellekkel együtt készülnek majd 2023-tól. A Skoda Karoq és a Seat Ateca gyártását áthelyezik egy új gyárba, amelyhez helyszínt keresnek Kelet-Európában - közölte a VW.

Kínában is elektromos autókat gyártanak

Két kínai üzemben - Sanghaj, Fosan - is áttérnek az elektromos autók gyártására, és az ázsiai országban felépítenek további három üzemet, amelyekben kizárólag elektromos meghajtású autókat gyártanak majd. A kínai piacon bevezetnek egy új márkát Sol néven, és egyedül 2019-ben 4 milliárd eurót fordítanak fejlesztésekre.

A társaság a költségek csökkentése érdekében együttműködést tervez egy amerikai versenytárssal, a Forddal. A könnyű haszonjárművek közös fejlesztéséről és gyártásáról szóló tervekről kezdett tárgyalások jól haladnak - közölte a VW. Új üzemet az Egyesült Államokban is építenek, a helyszínt még nem jelölték ki.

Sorra tiltják ki a dízeleket

Miközben a britek 2040 helyett 2032-t jelölték meg céldátumnak a dízel üzemű autók kitiltásához, a berlini hatóságok már most kitiltanák az öregebb dízelautókat húsz fővárosi utcából, köztük néhány fő közlekedési útvonalról is. Közben Spanyolország is beszüntetné a dízel és a benzines személyautók, kishaszonjárművek értékesítését, illetve forgalomba helyezését 2040-től.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
Vállalat „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. június 27. 11:47
Az elmúlt években az európai uniós pályázatok beszűkülése miatt szinte csak hazai forrásból valósultak meg az informatikai, kibervédelmi projektek Magyarországon. A Tisza-kormány alatt ez a helyzet megváltozhat, bár a közintézmények gazdálkodásának átvizsgálása miatt a nagy felfutást egy átmeneti lassulás előzheti meg – erről beszélt Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója a laptársunknak, az Mfornak adott interjúban.   
Vállalat Washingtonhoz fordult a szerb olajóriás: újabb hosszabbítást kérnek a szankciós mentességre
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:12
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat ismét engedélyhosszabbítást kért az Egyesült Államoktól, mivel a jelenlegi működési felmentés július 1-jén lejár.
Vállalat Megy a sakkjátszma, elhalaszthatják az év egyik leginkább várt tőzsdei bevezetését
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:15
Az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai cég a jövő évre halaszthatja tőzsdei bevezetését – tudta meg a New York Times több forrásból.
Vállalat Tovább terjeszkedik az egyik leggazdagabb magyar
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:58
A Jellinek Dániel tulajdonába tartozó Indotek Group megvásárolta az Auchan Retail Internationaltől (ARI) az Auchan Magyarország Kft. fennmaradt 53 százalékos tulajdonrészét, és ezzel kizárólagos tulajdonosa lett a kereskedelmi láncot üzemeltető és az ingatlanjait birtokló társaságnak – jelentette be az Indotek Group pénteken.
Vállalat Egy magyar cég is bekerült a világ 400 legnagyobb vállalata közé
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:15
Megjelent a Forbes Global 2000 rangsora a világ legnagyobb tőzsdei cégeiről. Az OTP Csoport – négy év folyamatos előrelépést követően – idén először került be a világ legjelentősebb 400 vállalatának mezőnyébe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG