4p
Drámaian megnőhet az illegális kazánfelszerelések és ezzel párhuzamosan a gázmérgezéses balesetek száma az új kazánrendelet miatt - vélik a szakemberek. Ráadásul - mint kiderült - az Unió csak az elavultabb készülékek gyártását, nem a régi készletek forgalmazását tiltja szeptember végétől.

Még mindig nem lépett életbe az a szeptember elejére ígért kazáncsere-rendelet, amely az év vége után megtiltaná a hagyományos kazánok beépítését, és csak az újfajta kondenzációs kazánokat engedélyezné. Ennek ellenére óriási káosz alakult ki a fűtőberendezés- piacon, mert a kereskedőknél még hozzávetőleg 20 ezer régi típusú fűtőegység van raktáron – írja a Magyar Nemzet, a lap által idézett szakemberek szerint ekkora mennyiséget a szakértők szerint még akkor is képtelenség néhány hónap alatt eladni, ha figyelembe vesszük, hogy ezek jóval olcsóbbak az új típusú berendezéseknél.

Túlteljesítünk?

A Magyar Épületgépészek Szövetségének ügyvezető elnöke, Gyárfás Attila elmondta: az Európai Bizottság még 2013-ban hozott rendeletet arról, hogy 2015. szeptember 26-tól csak az előírt 86 százalékos hatásfokot elérő gáz fűtőkészülékeket lehet forgalomba hozni és üzembe helyezni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a megjelölt időponttól a gyárakat nem hagyhatják el hagyományos kazánok, csak az úgynevezett kondenzációs fűtőberendezések, amelyek képesek teljesíteni a megjelölt hatásfokot. A már forgalomba került régi rendszerű készülékekre azonban nem vonatkozik ez a tiltás. Vagyis a kereskedelmi készleten lévő berendezések megvételére és felszereltetésre nincs uniós határidő. (Ráaádsul ezen kazánok számottevően biztonságosabbak, mint a hazai lakásokban üzemelő évtizedekkel üzembe helyezett készülékek, amelyek cseréje indokolt lenne.) Ennek ellenére a magyar kormány a készülő rendelkezésében a lakosság esetében december 31-ig szabna határidőt az ilyen fűtőegységek üzembe állítására.

Magyarországon csaknem 2,5 millió gázkészülék és 4,5 millió konvektor van beszerelve. Az új típusú fűtőkészülékek elsősorban abban különböznek a régebbiektől, hogy az égés során keletkező füst hőjét is hasznosítják.

Törvényt sértenek a szolgáltatók

Gyárfás Attila szerint külön gond, hogy E.ON cég gázszolgáltató leányvállalata és az állami Főgáz Zrt. a még életbe sem lépett jogszabályra hivatkozva közölte, hogy augusztus végétől nem fogad be olyan kiviteli terveket, amelyek a hagyományos kazántípus beépítésére vonatkoznak. Holott erre semmi jogalapja nincs, mivel jelenleg semmilyen előírás nem tiltja a régebbi kazánfajták beszereltetését. A szakember szerint törvényt sért a két gáztársaság, ha elutasítja a hagyományos kazántípusokra vonatkozó kiviteli tervek befogadását.

Kiskapuk és nagy veszélyek

Az iparágban elterjedt hírek szerint egyes kereskedők már fel is készültek az új jogszabály kijátszására. Egyik módszerük az lehet, hogy nem egyben, hanem főbb elemekre bontva adják el a fűtőberendezéseket. Ezeket a szerelők a helyszínen összerakják, de az új készülék beépítése így csak alkatrészcserének minősül majd, nem új kazán beépítésének. Egy-egy ilyen ügyleten a vevők akár egymillió forintot is megtakaríthatnak, mivel némelyik régi kazántípus akár már 150 ezer forintból beszerezhető és felszereltethető. Egy kondenzációs fűtőberendezés ára ennek többszöröse.

A szakértők szerint a leggyakoribb válasz azonban az lesz, hogy a fogyasztók be sem jelentik a fűtőegységek cseréjét. Gyárfás Attila úgy véli: a készülő rendelkezés tovább erősíti a feketepiacot, miközben az illegális kazánbekötések aránya már most is eléri a 40-50 százalékot.Ez azonban a szakszerűtlen kazánbeszerelések elterjedéséhez vezethet, ami növelheti az eddig sem ritka fűtési balesetek számát.

A kelleténél gyorsabb átállás veszélyeire hivatkozva a szakma kétéves türelmi időt szeretett volna kérni a régebbi kazánfajták felszereltetéséhez. A kormányzat azonban eddig nem reagált  a felvetésre – mondta a Magyar Nemzetnek Gyárfás Attila.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG