Lapértesülés szerint Orbán Viktor az arányos adórendszer módosítását képtelenségnek tartja, véleménye szerint azért sem kerülhet sor az adórendszer módosítására, mert az Európai Unió több tagállamában is hasonló rendszer működik. Kósa Lajos szerint az egykulcsos adó megváltoztatására csak akkor kerülhet sor, ha az ég egybeérne a földdel.
A Magyar Nemzet információi szerint Orbán Viktor képtelenségnek nevezte az arányos adórendszer megváltoztatását. Kósa Lajos Orbán Viktorhoz hasonlóan nyilatkozott a lapnak, véleménye szerint 9,9 százalék, hogy marad az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszer. Szerinte a rendszer megváltoztatására abban az esetben kerülhetne csak sor, „ha az ég egybeérne a földdel”.
Giró-Szász András kormányszóvivő, korábban elmondta, hogy semmilyen előfeltétele nincs a hiteltárgyalások megkezdésének a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval, a magyar kormány kész a tárgyalásokra, így azok bármikor megkezdődhetnek.
Hozzátette, hogy az egykulcsos adórendszer megszüntetése mint feltétel pedig az EU-ban fel sem merült, az IMF pedig az elmúlt 2-3 évben legalább négy olyan országnak adott hitelt, ahol egykulcsos adórendszer van, és ebből kettő az Európai Unió tagja. Varga Mihály, Miniszterelnökséget vezető államtitkár az egykulcsos adórendszerrel kapcsolatban korábban elmondta, hogy ha az IMF kéri, akkor tárgyalnak róla.
Christoph Rosenberg, az IMF magyar misszióvezetője a Magyarország számára tett ajánlásaiban az egykulcsos adórendszerrel kapcsolatban egészen más véleményen van, szerinte az optimálisnál kedvezőtlenebb eredményeket hozott, és túl nagy terhet jelent a leginkább veszélyeztetettek számára. Az egykulcsos adó bevezetésével kapcsolatban Rosenberg úgy fogalmazott, hogy annak konkrét magyar változata és az egyes hozzá kapcsolódó rendelkezések az optimálisnál kedvezőtlenebb gazdasági eredményeket hoztak, növelték bürokráciát, és túlságosan nagy terhet jelentettek a leginkább veszélyeztetettek számára.
Címlapon
Critical Mass a tőzsdéken
Teljesen iránytalanná vált a kereskedés kora délután a legtöbb részvény és árupiacon, a befektetők megpróbálnak összeszedni minden hírmorzsát, ami segít a hangulat javításában, miközben olyan mértékben gyűltek fel az aggodalmak, hogy azokat már nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Úgy tűnik, hogy mindenki az EKB-tól várja a megoldást, de a bejelentések egyelőre elmaradtak. Az eurót megint 300 forinton jegyzik.
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
- Critical Mass a tőzsdéken
- A fuldokló magyar bankszektor nem tud a növekedés támasza lenni
- Elárverezik a Mag Ingatlanalap objektumait, mi marad a nyugdíjkasszának?
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- Kibocsátási ára alá zuhant a Fotex
- Optimisták a német fogyasztók
- Nem erősödött a forint: jövő héten áremelés lehet a kutakon
- Bajban vannak a mezőgazdasági vállalatok
- A Concorde jegyezte le az összes Masterplast-részvényt
- A vártnál is mélyebb a brit receszió
- A dollár szárnyalása nem sok esélyt ad az aranynak
- Több tízmilliós kár maradt a vihar után
- Orbán: életveszélyes lenne az adósság növelése
- Ismét 300 forint fölé kúszott ez euró
- Tranzakciós illeték: a kormány megkapta a bankok módosító javaslatait
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt
- Stabilan 299 forint körül maradt délután az euró
- Külföldi működő tőke nélkül nem tudtunk volna így növekedni
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Ezeket a lakásokat árulják 1 milliós négyzetméterenkénti áron
- Még mindig nem tudjuk, mi lesz a sok makói gázzal
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
- Bajban vannak a mezőgazdasági vállalatok
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Tranzakciós illeték: a kormány megkapta a bankok módosító javaslatait
- Orbán: életveszélyes lenne az adósság növelése
Még több adó
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
Állásajánlatok
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Rekord: Minden második fiatal magyar felnőtt külföldre szeretne menni
- Kétéves mélyponton az euró, nagyot esett a BUX, a forint, az OTP
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- KSH: Foglalkoztatottság
- Jobban fial a magyar csőd, az IMF-megállapodás hiányának árát fizetjük
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
Legfrissebb
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
- Critical Mass a tőzsdéken
- A fuldokló magyar bankszektor nem tud a növekedés támasza lenni
- Elárverezik a Mag Ingatlanalap objektumait, mi marad a nyugdíjkasszának?
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel








Képtelenség , hogy ez az ember normális
"képtelenség, hogy megváltozzon az egykulcsos adórendszer"
Ez éppen annyira képtelenség, mint az, hogy az MSZMP utódpártok hatalomátmentését megtörje egy valódi rendszerváltás, vagy az, hogy a gengszterváltó csürhe elszámoljon az elmúlt 22 évvel, vagy az, hogy végre valamelyik MSZMP utódpártban fordulat következzen be és a saját zsebeik tömése helyett végre az ország valós problémáival kezdjenek foglalkozni.
Hát azért ez nem semmi. Egy Marsi Miklós nevű senki a monitor mögött, kényelmes karosszékből leparasztoz egy miniszterelnököt, és egy nagyváros többször újraválasztott polgármesterét. Szép. Sose felejtem el Márai háborús naplójából azt a részt, amikor a városiak vidékre jártak kuncsorogni, csencselni élelmiszerért a falusiakhoz. "Ezek a városi dögök" - jegyezte meg akkor az egyik falusi Márainak. Marsi Mikike kisdobos is éhen döglene, ha nem volnának "parasztok", ezt ajánlom figyelmébe minden pökhendi és fikázgató urbánusnak.
Ami pedig balu hozzászólását illeti, figyelmébe ajánlom , hogy kik is azok a prolik, akiket annyira sirat. Igénytelen, műveletlen, lumpen emberek, ugyebár. Hát értük valóban nem kár. Tessék olyan teljesítményt nyújtani, amivel több pénzt lehet keresni, mert az nem járja, hogy a saját jövőjébe befektető, törekvő és szorgalmas néhány százezer ember fizesse a jövedelemadó 4/5-ét.
Úgy gondolom, a Fidesz ellenzékben évek óta "nagyvállalkozók hiteleiből" finanszírozta kiadásait, mivel tetemes adósságot halmozott fel. Most fizetni kell, de mivel pénzt, vagy beruházást nem tud annyit adni, hát így oldja meg, hogy visszajusson a pénz a hitelezőkhöz. Ezért ragaszkodhat annyira, hogy már alaptörvényben van az egykulcsoshoz. Megígérte, hát elvárják, a proli meg ott pusztuljon a majdani 19%-os adóval...... de Egykulcsos!
Az IMF-t és az EU Bizottságát vélhetően baromira motiválja ennek a két vidéki parasztgyereknek (Orbánnak, meg hű Sancho Panzájának) a véleménye. A végén majd meglátjuk!