1p
Londoni elemzők szerint határozottan romlott a következő negyedév inflációs kilátása, várakozásaik szerint a harmadik negyedévben 6,5 százalékig gyorsulhat az infláció növekedési üteme. Az elemzők a magas infláció ellenére sem várhnak Magyarországon jegybanki kamatemelést, mivel az MNB továbbra is főleg a kockázati környezetre figyel.

Áprilisban a fogyasztói árak 5,7 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az adatismertetés után a Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői közölték: változatlanul az a véleményük, hogy az infláció "csekély hatást" gyakorol a monetáris politikára, mivel a magyar jegybank továbbra is a forintot terhelő kockázatokra és a magyar országkockázattal kapcsolatos piaci megítélésre alapozza kamatdöntéseit. Ráadásul a magas infláció elsődleges hajtóerői a költségoldali sokkok és a legutóbbi adóintézkedések.

Nehéz IMF-tárgyalások esetén kellene emelni az alapkamatot

A Goldman Sachs szakértőinek számításai szerint az adóintézkedések kiszűrésével az éves infláció csak 3,5 százalék lenne, vagyis az MNB 3 százalékos célszintje közelében járna. Mindezek alapján a cég úgy tartja, hogy a magas infláció sem ad okot a magyar jegybanki kamatemelésre. Az elemzők szerint az MNB-nek akkor kellene emelnie alapkamatát, ha a várhatóan nehéz IMF-tárgyalások során a forint védelemre szorulna, és romlana a külső kockázati környezet.

A hazai szakértők szerint jövőre sem érjük el a jegybank által kitűzött inflációs célt. A jegybanki alapkamat alakulásáról azonban eltérően vélekednek: van, aki úgy gondolja, hogy elmarad a várt év végi kamat csökkentés, míg más csökkentést prognosztizál. Részletek>>

A GS szakértői szerint azonban máris csökkenti a gyorsan kialakuló forinteladási nyomást és így a kamatemelés kockázatát, hogy a magyar kormány egyezségre jutott az EU-val az IMF/EU-tárgyalások elkezdéséről. A ház fenntartja ugyanakkor azt az előrejelzését is, hogy az MNB-nek csak az új IMF/EU-finanszírozási csomagról szóló megállapodás létrejötte után nyílik lehetősége a kamatcsökkentésre.

A Goldman Sachs elemzőinek véleménye szerint mérséklik az IMF/EU-megállapodás és a magyar kockázati felárak jelentős esése előtti MNB-kamatcsökkentés valószínűségét a magas inflációs adatok is, valamint az, hogy a gyenge fogyasztás és a magas munkanélküliség ellenére az inflációs sokkok gyorsan átszűrődnek a fogyasztói árakba.

Romló inflációs kilátások

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzői a pénteki adatismertetés utáni kommentárjukban szintén annak a véleményüknek adtak hangot, hogy az MNB az IMF/EU-megállapodás eléréséig nem változtat 7,00 százalékos alapkamatán. A cég szakértői ugyanakkor valószínűtlennek nevezték, hogy a pénteki inflációs adatok komolyabb meglepetést okoztak volna az MNB-nek, tekintettel arra, hogy legutóbbi előrejelzéseiben a magyar jegybank is az infláció gyorsulásával számolt a jelenlegi negyedévben.

A JP Morgan szakértői szerint mindemellett az inflációs gyorsulás zömét erőteljes költségvetési szigorító intézkedések okozták, és valószínűleg éppen ezek az intézkedések mérséklik majd a másodlagos inflációs hatásokat. A ház szerint azonban ezzel együtt is "határozottan romlott" a következő negyedévek inflációs kilátása, és emiatt az MNB-nek a júniusi inflációs jelentésben várhatóan ismét felfelé kell majd módosítania inflációs előrejelzéseit.

Idén 6 százalék körül lehet az infláció

A legutóbbi kommentárokból megítélve a monetáris tanács külső tagjai jó eséllyel megpróbálkozhatnak kamatcsökkentések áthajtásával már a hivatalos IMF/EU-tárgyalások megkezdése után, a testület azonban mindent egybevetve valószínűleg megvárja az enyhítéssel a magyar befektetési termékeket terhelő kockázati felárak tartós csökkenését - jósolták pénteki értékelésükben a JP Morgan elemzői.

A ház azzal számol, hogy májusban is az áprilisi szint környékén marad a magyarországi infláció, a harmadik negyedévre azonban a cég elemzői 6,5 százalékig tovább gyorsuló éves ütemeket jósoltak pénteki prognózisukban, és közölték, hogy az év végén is 6 százalék körüli tizenkét havi inflációra számítanak, a dohánytermékek jövedéki adóemelése, valamint az új távközlési adó miatt.

A JP Morgan londoni elemzői szerint a legutóbb bejelentett új adók valószínűleg még 2013-ban is több tized százalékponttal emelik az inflációt, 2014-ig kitolva a 3 százalékos inflációs cél teljesítését. A cég 2012 egészére 6 százalékos, 2013-ra 3,8 százalékos éves átlagos magyarországi inflációt vár.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vitézy Dávid: „Benyújtottukk a helyreállítási alapra vonatkozó tervet”
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:45
A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét, ezzel újabb lépéssel került közelebb Magyarország az uniós pénzek hazahozatalához – írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook bejegyzésében.
Makro / Külgazdaság Ankarában tárgyalt Jászai Gellért
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:26
A magyar-török védelmi ipari kapcsolatok további erősítését szolgáló tárgyalásokra került sor Ankarában, ahol Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnök-vezérigazgatója, valamint a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. vezetősége a török védelmi ipar meghatározó szereplőivel folytatott egyeztetéseket.
Makro / Külgazdaság Idén mérsékelt GDP-növekedést várnak az MBH elemzői erős forint mellett
Sipos Ildikó | 2026. június 10. 16:49
Ha viszont jól használjuk fel az uniós forrásokat, akkor tartósan 3 százalék lehet a következő években a ráta.
Makro / Külgazdaság Meglódult az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:27
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, erőteljesen gyorsult az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme májusban az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics szerdán közzétett adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Átadták Magyarország legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló berendezését
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 14:38
Magyarország eddigi legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló létesítményét adták át a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Buj határában szerdán, a két, összesen 99,8 MW teljesítményű berendezés több mint 11,3 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásból épült meg.
Makro / Külgazdaság A pedagógusok teljesítményértékelésének megújítását jövő héten tárgyalhatja a parlament
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 14:04
Jövő keddre rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte Forsthoffer Ágnes házelnöknél Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter öt törvényjavaslat megtárgyalása céljából, hogy azok elfogadása ne húzódjon az őszi ülésszakra.
Makro / Külgazdaság Jókor szállt be Novák Katalin a családi bizniszbe
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 13:46
A volt köztársasági elnök tavaly októberben lett résztulajdonos családja cégében, az Aranyklinika Kft.-ben. A társaság pont 2025-ben zárta eddigi legerősebb évét.
Makro / Külgazdaság Ne reménykedjen, ez várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:21
Megjelentek a csütörtöktől érvényes, friss információk az üzemanyagokról.
Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG