Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos pénteken a TV2 Mokka című műsorában elmondta, hogy a jelenlegi Puskás Stadionnak pályázaton keresnek nevet.
A kormánybiztos csütörtökön jelentette be, hogy az építészeti ötletpályázat lezárása után, körülbelül két hónap múlva kiderül, hogy néz majd ki az új, 65 ezer férőhelyes aréna környezete.
A nemzeti futballstadion a jelenlegi Puskás és a Papp László Sportaréna közé kerül, s a tervek között szerepel, hogy a területen több más sportág számára is létesítményeket emelnek. A felújítás előtt álló jelenlegi Puskás Ferenc Stadion (volt Népstadion) a rekonstrukciót követően atlétikai létesítményként működik majd tovább.
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




