1p
Az Államadósság Kezelő Központ szerint az IMF-megállapodás előtt, a nemzetgazdasági tárca szerint inkább utána lenne érdemes devizában denominált magyar állampapírt kibocsátani. Úgy tűnik, a kibocsátó a piacot szondázza és addig ütné a vasat amíg meleg, azaz amíg tart a jegybanki pénzbőség. A minisztérium visszafogottabb.

Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója, a Gazdasági Rádió reggeli műsorában megerősítette azt a múlt heti nyilatkozatát, amely szerint még az IMF/EU megállapodás előtt érdemes lehet Magyarországnak devizában denominált kötvényt kibocsátania. A nyilatkozatból nem derült ki, hogy mikor, mekkora mennyiségben és ami a legfontosabb: mekkora felárral képzelik ezt el, ugyanakkor fényt derült arra, hogy az ÁKK egyértelműen bizakodó a kérdésben.

Töröcskei István a műsorban elmondta, hogy a tervet egyértelműen a bőséges likviditásra alapozzák, azaz addig szeretnének megjelenni a piacon a termékkel, amíg a jegybankok (főleg a Fed és az EKB) által nyújtott rengeteg plusz pénz hajlandó a magasabb kockázatú és hozamú eszközökbe vándorolni. A vezérigazgató utalt arra, hogy folyamatosan egyeztetnek az ÁKK állandó partnereivel (elsődleges forgalmazók, bankok), és az ő véleményük alapján fognak dönteni. A vezérigazgató szerint most kedvező a környezet, magasak a hozamaink és nagyon nagy a pénzbőség a piacon.

A vezérigazgató nem mondta ki egyértelműen, de az egyik válaszából arra lehetett következtetni, hogy elsősorban amerikai dollárban denominált kötvényeket bocsátana ki az ÁKK. Töröcskei nem bocsátkozott találgatásokba arról, mekkora mennyiségben és mekkora felárral kéne a piacra dobni az új kötvényeket. Folyamatosan arra utalt, hogy a részletek kidolgozása még hátra van, azokat elsősorban a piaci szereplők határozzák majd meg. Elképzelhető, hogy a nyilatkozattal az ÁKK szondázza a piacot, a szereplők kommentárjaiból elég jó képet kaphatnak az elvárásokról és a leendő fogadtatásról. Az alábbi grafikon a március 13-i állapotot tükrözi és azt mutatja, hogy még sosem volt ekkora mennyiségű magyar állampapír külföldiek kezében. Ennek alapján érthetőek az ÁKK-vezér tervei.

 

A Gazdasági Rádióban elhangzott interjú után nem sokkal kiadta a témában a közleményét a Nemzetgazdasági Minisztérium, ami az ÁKK vezérigazgatójánál óvatosabban fogalmazott. A tárca szerint az IMF/EU-megállapodás birtokában lehet a legkedvezőbb feltételeket elérnie Magyarországnak egy devizakötvény-kibocsátáshoz. A minisztérium közleményében az áll, hogy elkötelezett a hiteltárgyalások mielőbbi megkezdése mellett. Hozzátették, hogy ezt a kormány többször és hangsúlyosan kinyilvánította, és már számos lépést meg is tett ennek érdekében.

Az NGM Nádor téri épülete

A közleményben ez áll: "Természetesen az EU/IMF képviselőivel folytatott folyamatos egyeztetések mellett az ÁKK-val és a velük együttműködő nemzetközi és hazai bankokkal együtt figyelemmel kísérjük a piaci folyamatokat annak érdekében, hogy a megállapodás birtokában a lehető legkedvezőbb feltételek mellett tudjunk kilépni a piacra". Megjegyzik, hogy az államháztartás finanszírozása stabil, az Államadósság Kezelő Központ által elkészített és időarányosan sikeresen végrehajtott finanszírozási terv szerint biztosított.

A lehetséges kibocsátás időpontjáról tehát eltér a szaktárca és az ÁKK véleménye. Úgy tűnik a kormány nem annyira biztos a sikerben, illetve abban, hogy meddig húzódnak a tárgyalások, miközben a kibocsátó éppen a kormányzati kommunikációra alapozza a siker megelőlegezését. Elemzők szerint egyrészt veszélyes lehet egy kibocsátás a megállapodás előtt, hiszen a hangulat rendkívül ingatag és ha éppen romlik, akkor drasztikusan felverhetik a hozamokat, másrészt ha tényleg jó állapotában éri a piacokat egy ilyen aukció, abból jól jöhet ki az ország, hiszen csökkenő hozamok mellett csökken az államadósság finanszírozásának a költsége is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 26980 26710 27200 -0,07% 0 0 18 758 307 280 HUF 2025-05-30 17:12:34
MOL 3076 3076 3140 -1,79% 0 0 8 341 493 072 HUF 2025-05-30 17:05:27
MTELEKOM 1768 1730 1768 +1,03% 0 0 1 818 292 660 HUF 2025-05-30 17:05:24
RICHTER 10350 10330 10500 -0,96% 0 0 12 819 161 400 HUF 2025-05-30 17:06:02
OPUS 568 565 572 -0,35% 0 0 120 315 978 HUF 2025-05-30 17:05:48
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Jön az újabb kamateső az állampapíroknál
Privátbankár.hu | 2025. május 19. 18:42
Jön az újabb kamatfizetés a Prémium Magyar Állampapíroknál. Mit tesznek a kisbefektetők a milliárdokkal? Erről beszélgetett, Herman Bernadett, a Privátbankár főmunkatársa a Trend FM hétfői adásában.
Állampapír / Kötvény Emelkedett a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 14:01
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 08:10
Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. 
Állampapír / Kötvény Bejelentették: új állampapír jön
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 15:46
Egy sor új állampapír-sorozatot dob piacra az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Meg se kottyant a vámháború a magyar államkötvényeknek 
Privátbankár.hu | 2025. április 3. 13:51
Elvitték a papírokat. 
Állampapír / Kötvény Az egész évre tervezett bruttó kibocsátás 38 százaléka három hónap alatt teljesült
Privátbankár.hu | 2025. április 1. 20:09
Az ÁKK kismértékben átalakította a 2025-re tervezett kibocsátás szerkezetét, a korábbinál nagyobb összegre számít az intézményi piacról, kevesebbre a lakosságtól.
Állampapír / Kötvény Fontos, az állampapírokat érintő döntést hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2025. március 27. 15:28
Az állampapírok vásárlását ösztönöznék vele.
Állampapír / Kötvény Szinte szerelmesek a magyarok a lakossági állampapírba
Privátbankár.hu | 2025. március 25. 08:50
Pedig nagyot esett a hozam.
Állampapír / Kötvény Mi ez a sok új állampapír hétszázalékos hozammal?
Eidenpenz József | 2025. március 25. 05:49
Ritkán látott jelenség figyelhető meg most, az intézményi befektetőknek kibocsátott állampapírok hozama a szabadpiacon meghaladja egyes lakossági kötvényekét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy rohanni kell ezeket megvenni, mert a magasabb hozamhoz magasabb kockázat is tartozik. Lehet, hogy mindig azt érdemes venni, aminek a feltételeit az állam épp rontani fogja?
Állampapír / Kötvény Valakik megint milliárdokat adtak az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 13:23
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG