Hirdetés
Hirdetés

Beintett Európa: nem kap pénzt Magyarország

2017. november 16., 14:15

Lázár János szerint ennek ellenére továbbra is kérni fogjuk a segítséget.

Ahogy arról már korábban írtunk, korábban Orbán Viktor írt levelet az Európai Bizottság elnökének, amelyben támogatást kért Brüsszeltől a határon épült kerítés fenntartására és üzemeltetésére. A levelezés azóta hosszúra nyúlt, ennek újabb köréről emelt szót Lázár János az eheti Kormányinfón.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: Brüsszel elutasította a legfrissebb kérelmet, indoklásuk szerint nem tartják indokoltnak, hogy megadják a kért 50 százalékos anyagi segítséget a kerítés fenntartására, üzemeltetésére és építésére. Lázár János hozzátette: Magyarország nem adja fel, tovább görgetjük majd az ügyet. Ugyanakkor a jövőben arra számít, hogy az EU további nyomást gyakorol majd Magyarországra a bevándorláspolitikát illetően, ami a választási időszakban tovább erősödhet majd.

Hirdetés

Egy ideje húzódik már a kerítés kérdése:

Itt a levél, amelyet Orbán írt: őrült sok pénzt akar kisajtolni az EU-ból >>>

Orbán nem fog örülni: megjött a válasz a levelére >>>

Elvárja a kormány, hogy vágjon hozzá az EU egy óriási összeget >>>

Megenyhült Brüsszel - mégis beszállnak a kerítésbe? >>>

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Megszűnhet a lakásáfa: elszállnak a lakásárak?

Megszűnhet a lakásáfa: elszállnak a lakásárak?

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szavai szerint nem várható, hogy a 2019. december 31-e után meghosszabbítanák az újépítésű lakóingatlanok értékesítésére vonatkozó 5 százalékos áfakulcsot. A kedvezményes lakásáfa megszűnése több szektorban is komoly negatív hatással járhat.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Idén is 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak karácsonyra a nyugdíjasok a kormánytól. Ön szerint kiknek járna még az utalvány?