5p

Az ingatlanpiaci aktivitással együtt mérséklődött a kiköltözési hullám a fővárosi agglomeráció településein, ahol tavaly 18 százalékkal kevesebb adásvétel zárult, mint az azt megelőző évben.

2024 azonban a Budapest környéki területek ingatlanpiacán is fordulópontot hozott, a fokozódó érdeklődés és a növekvő tranzakciószámok az árakon is nyomot hagytak, így 8 százalékos emelkedés után 640 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterenkénti ár, míg az otthonteremtés költsége 10 millió forinttal, 69,6 millió forintra emelkedett az idei első negyedéves adatok alapján a Duna House szerint.

A főváros környéke megdrágult
A főváros környéke megdrágult
Fotó: realista.ingatlan.com

A 2023-as évben a gazdasági nehézségek és a magas hitelkamatok országos tekintetben visszavetették az ingatlanvásárlási kedvet, ami a népszerű fővárosi agglomerációban is érezhető volt. A Duna House 2022-es értékesítési adataihoz mérten 18 százalékkal enyhült az ingatlanpiaci forgalom a Budapest környéki településeken a tavalyi év során.

„A kereslet mérséklődése hatással volt a fővárost körülvevő agglomerációs gyűrű településein található ingatlanok árszintjére is, ugyanis az összes agglomerációs szektorban értékesített ingatlanok adatait figyelembe véve mindössze 3 százalékos áremelkedés jelentkezett az átlagos négyzetméterárakban. A tavalyi évben így átlagosan 594 ezer forintos négyzetméteráron, 59,8 millió forintos átlagos kiadást jelentett egy 101 négyzetméter alapterületű otthon megvásárlása." – mondta Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.

A sorrend is változott

A Budapest vonzáskörzetében elhelyezkedő hat agglomerációs szektor átlagos négyzetméterárait külön-külön vizsgálva változott a sorrend 2023 során az előző évhez képest. Míg 2022-ben az északnyugati szektorban volt a legköltségesebb az ingatlanvásárlás, addig 2023-ban már a nyugati szektor települései vették át a vezető szerepet. Ezen a területen 6 százalékos áremelkedés után 690 ezer forintot kóstált egy négyzetméter, míg a legkedvezőbb, 508 ezer forint/négyzetmélteres árral a délkeleti szektor várta a letelepedőket, ahol közel 53 millió forintból egy 104 négyzetméteres otthont is lehetett kapni. A nyugati szektorban az otthonteremtés átlagos költsége 73,5 millió forint, az átlagos ingatlanméret pedig 107 négyzetméter volt, ám ennél is többet fizettek a keleti szektorba költözők, akik átlagosan 112 négyzetméter alapterületű ingatlanokat választottak, amelyekért 654 ezer forintos átlagos négyzetméterárat, vagyis 73,6 millió forintot fizettek.

Minimális csökkenést mutatnak az északnyugati (648 ezer forint/négyzetméter) és az északi szektor (532 ezer forint/négyzetméter) négyzetméterárai, a legjelentősebb, 10 százalékos áremelkedés pedig az évek óta legkeresettebbnek számító agglomerációs területen, a déli szektorban volt tetten érhető, itt 586 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár. Az ingatlanvásárlásra fordított összeg 52,4 millió forint, az átlagos ingatlanméret 90 négyzetméter volt. A déli szektorban értékesített ingatlanok aránya 34 százalékot tett ki az összes, Duna House által közvetített agglomerációs ingatlantranzakció között, népszerűségben a második 22 százalékkal a megfizethető négyzetméterárakat kínáló délkeleti szektor volt.

Trendforduló

„Trendfordulót hozott azonban a 2024-es év az agglomerációban is, ahol az idei első három hónap adatai alapján a tavalyi összes agglomerációs tranzakció harmadánál is több teljesült eddig a negyedév során. Ettől függetlenül kijelenthető, hogy a járványidőszak idején tapasztalt nagyon erős kiköltözési hullám megállt és egy egyensúlyi állapot alakult ki a főváros környéki területeken. Kevésbé igaz ez az árakra, amelyek a kereslettel együtt újra növekedő tendenciára váltottak" – tette hozzá a szakértő.

Az ingatlanközvetítő első negyedéves adatai szerint a teljes fővárosi agglomerációs gyűrűt tekintve átlagosan 10 millió forinttal kerül többe az ingatlanvásárlás, mint tavaly, így ez az összeg kis híján eléri a 70 millió forintot, ami egy közel 110 négyzetméteres élettérrel rendelkező, tágas otthon esetén 640 ezer forintos átlagos négyzetméterárat jelent. Az előző évhez hasonlóan idén is a nyugati szektort preferálóknak kell az ingatlanvásárlás során a legmagasabb, 824 ezer forintos átlaggal számolni négyzetméterenként, itt 19 százalékkal nőttek az árak tavalyhoz képest.

Jelentős, 12 százalékos emelkedés tapasztalható a délkeleti szektorban is, itt a jelenlegi árszint 569 ezer forint/négyzetméter. Mintegy 10 százalékkal ugrott meg a négyzetméterár az északnyugati szektorban is, ahol ennek köszönhetően az aktuális, átlagos négyzetméterár 715 ezer forint. Enyhe, 2 százalékos emelkedést mutatnak az adatok az idén is népszerű déli (600 ezer forint/négyzetméter) és az idei évben legalacsonyabb árakat kínáló északi szektorban (544 ezer forint/négyzetméter) is. Stagnálnak ugyanakkor az árak a keleti agglomerációs területen, ahol továbbra is négyzetméterenként 653 ezer forintos egységáron lehet ingatlant vásárolni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG