3p
A vallási szélsőségesek halálos áldozatot követelő demonstrációkat rendeztek, és győztek, a hadsereg nem engedelmeskedett a kormánynak, a vezető politikusok ellen korrupciós vizsgálatok folynak. Az ország devizatartalékai folyamatosan fogynak, az elnök azt bizonygatja, hogy nincs szükség mentőcsomagra. Mindezek mellett atomhatalom.
Fort Lahore, Pakisztán (Pixabay)

Pakisztán a héten a tervezettnél többet, 5,5 milliárd dollár tőkét szerzett kötvénykibocsátásból, amire azért volt szükség, mivel devizatartalékai az idén vészesen lesüllyedtek. Az elnök, Shahid Khaqan Abbasi a Bloombergnek azt mondta, a fizetési mérleg romlása csak átmeneti, bár elismerte, hogy a politikai felfordulás negatívan érinti az ország gazdaságát. Ennek ellenére valószínűsíti, hogy elérik majd az évi hat százalékos gazdasági növekedést.

Az atomfegyverrel rendelkező országban a vezető politikusok ellen folyó korrupciós ügyek és vallási szélsőségesek tiltakozásai gondoskodnak folyamatos feszültségekről. A kormány megbízatása június 4-én lejár, az országból idén a 2008-as válság óta nem látott nagyságú tőke áramlott ki. Az elmúlt években számos alkalommal kaptak pénzt a Nemzetközi Valutaalaptól. Ennek ellenére az elnök most azt hajtogatja, hogy nincs szükségük mentőcsomagra.

Nemrég rendőrautókat gyújtottak fel és rendőröket gyilkoltak a vallási szélsőségesek, a hadsereg először megtagadta a rendrakást. Ezek után mégis elkezdték felszámolni a fontos közlekedési vonalakat blokkoló erőszakos tüntetéseket, majd újra visszavonták őket.

Állandó a káosz

“Pakisztán, az időzített bomba – egy ország állandó káoszban” – hangzik a német Heise.de cikkének címe. A cikk szerint a demonstráció a szélsőségesek szabadon engedésével és az igazságügy-miniszter lemondásával végződött, követeléseiket is teljesítették, annak ellenére, hogy rendőröket gyilkoltak.

A szélsőségesek félelemben tartják a társadalmat, a politikusok pedig gyakran semmit sem tesznek, pedig egy évekkel ezelőtti, 140 halálos áldozatot kívánó iskolai támadásnál megígérték, hogy szigorúan fognak fellépni a szélsőségesek ellen. Ehelyett inkább felhasználják őket, hogy Indiában, Kasmírban vagy Afganisztánban beavatkozzanak.

Vallás vagy víz

A vallás sokak szerint azonban tulajdonképpen inkább csak ürügy, a valódi probléma, hogy az országban az erőforrások szűkösek, az emberek alig tudnak megélni. A vízhiány veszélyesebb, mint a Talibán (azaz a tálibok)? – veti fel egy másik német háttércikk. Az országnak tulajdonképpen rengeteg ivóvize van a gleccserekből, de annyira rossz az infrastruktúra, hogy ennek jó része elszivárog vagy nem jut el a rászorulókhoz.

Eközben a kínaiak a jelek szerint kilóra felvásárolják az országot: kikötőket, különleges gazdasági övezeteket hoznak létre, ahol saját szabályaik szerint gazdálkodhatnak, saját biztonsági rendszerrel védve magukat. Még a kínai jüan mint pénz bevezetését is követelték, eddig sikertelenül. Gwadar kikötőjéből állítólag csak a bevétel 9 százaléka illeti a pakisztániakat, 91 százalék a kínaiaké.

Amerika teret vesztett

Eddig a mindenkori amerikai elnökök rendszeresen pénzelték Pakisztánt, fegyvereket szállítottak, katonai segélyt nyújtottak, és az IMF-en (Nemzetközi Valutaalap) keresztül is juttattak neki pénzt. Most azonban, hogy Kína is betette a lábát, a pakisztáni katonai vezetők már sokkal kevésbé figyelnek az amerikaiakra – állítja a német lap. Az USA a napokban is szóváltásba keveredett Pakisztánnal, amely szerinte támogatja a terrorizmust a térségben. (Osama bin Ladent is az országban lőtték le, a tálibok is rendszeresen ott találnak menedéket – a szerk.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG