Az ÁSZ alelnöke elmondta, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programon belül a vidéki életminőség javítására, a vidéki gazdaság diverzifikálására, valamint a helyi közösségek megerősítésére állt rendelkezésre a 270 milliárd forint. Tavaly év végén a kötelezettségvállalás mértéke 60 százalék körül volt, míg a kifizetések aránya alig haladta meg a 20 százalékot. Így a vidéki térségekben nem nőtt az egy főre jutó GDP, a munkanélküliség nem csökkent, illetve sem az aktivitási, sem pedig a foglalkoztatási rátában nem történt pozitív elmozdulás, a befejezett projektek alacsony száma miatt.
Ezért az ÁSZ felhívta a vidékfejlesztési miniszter figyelmét, hogy vizsgálják felül az Új Magyaroszág Vidékfejlesztési Program eredményességét és hatékonyságát mérő mutatókat, és lehetőleg gyorsítsák fel a támogatási rendszer működési mechanizmusát - tette hozzá Warvasovszky Tihamér.
Az ÁSZ egyben azt kérte a szaktárcától, hogy az eredményesebb forrásfelhasználás érdekében megfogalmazott bírálataikat és észrevételeiket vegyék majd figyelembe a 2014-2020 közötti programozási időszak tervezésénél.
A kivitel 5,9 százalékkal ugrott meg.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




