1p
Az Európai Bíróság elsőfokú fóruma szerdán meghallgatta a feleket azoknak az egyesített ügyeknek a tárgyalásán, amelyekben Magyarország, szembehelyezkedve az Európai Bizottság véleményével, az uniós támogatásokból megvalósuló egyes projektekhez kapcsolódó forgalmi adót (áfa) is szeretné támogatható kiadásként elismertetni.
Az Európai Bíróság épülete Strassbourgban

A vonatkozó uniós szabályozás értelmében a támogatott projektekhez kapcsolódó, visszaigényelhető hozzáadottérték-adó (áfa) nem támogatható az EU kohéziós alapjából.

Az Európai Bizottság erre hivatkozva nem járult hozzá, hogy az M43 autópálya Szeged és Makó közötti szakaszának kiépítésére, valamint a Budapest-Kelenföld - Székesfehérvár - Boba vasútvonal átépítésére vonatkozó, 2008 végén benyújtott magyar kérelem keretében az áfát támogatható költségként vegyék figyelembe. Magyarország ezt a brüsszeli döntést támadta meg 2010-ben az uniós bíróság előtt.

Pro és kontra

A szerdai luxemburgi tárgyalásra készített jelentésből kiderül, hogy a magyar érvelés szerint egy 2006-os uniós rendelet révén a vissza nem igényelhető áfa az EU kohéziós alapjából származó támogatásra jogosít, így a bizottság nem zárhatta volna ki a támogatásból a kiadásokat. A magyar fél azt is kifogásolta, hogy miközben elvben a tagállamok állapíthatják meg a költségek elszámolhatóságára vonatkozó szabályokat, a megtámadott határozatban az Európai Bizottság elvonja ezt a hatáskört a tagországoktól.

A bizottság ugyanakkor úgy véli, hogy az ügyben nem vont meg hatáskört a tagországoktól, továbbá az említett uniós rendelet nem vonatkoztatható a költségek visszaszerezhetőségének értelmezésére. Az uniós végrehajtó szerv ezért a magyar kereset elutasítására kérte a bíróságot.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az ügy tétje mintegy 200 milliárdos EU-támogatás elszámolása. Az ügyben döntés legkorábban ősszel várható.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ne reménykedjen, ez várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:21
Megjelentek a csütörtöktől érvényes, friss információk az üzemanyagokról.
Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG