4p
Büntetik a spórolást? Egyre inkább ki vannak akadva a németek, hogy megtakarításaikra nemhogy kamatot nem kapnak, de a költségekkel együtt sokszor már ők fizetnek a pénzük őrzéséért, nem is beszélve az inflációról. Ha így folytatjuk, nálunk is nemsokára hasonló lehet a helyzet.

Már a címben a megtakarítók elleni támadásról beszél a Frankfurter Allgemeine nevű híres német lap vasárnapi online vezércikke. „Ebben az országban, amelyben már Luther Márton idejétől fogva a spórolást nevezték ki példaképnek, büntetik a spórolást” – írják.

Leért a büntetőkamat

Öt hónapja vannak negatív, büntető jellegű kamatok az EKB-ban (Európai Központi Bank) azokra a betétekre, amelyeket a bankok helyeznek el nála, kezdetben mínusz 0,1 százalék volt, majd 0,2 százalékra rontották. A napokban egyértelművé vált, amitől már sokan tartottak, hogy a bankok ezeket tovább is fogják hárítani.

A Handelsblatt is egy héten belül féltucatnyi cikket szentelt a témának, miután a Commerzbank az üzleti ügyfelek számára negatív kamatokat jelentett be, majd hosszasan győzködte a közvéleményt, hogy ugyanezt a kisügyfeleknél nem fogja megtenni. (Pedig normál esetben többnyire az a logikusabb, ha a bankok a nagyobb ügyfeleknek fizetnek többet.)

Ha félmillió euród van, megjárhatod

A Commerzbank csak a nagybankok között volt az első, előtte két kisebb, a DZ Bank Luxemburg és a thüringiai Skatbank is negatív kamatot vezetett be. A Skatbank a félmillió euró feletti betétekre 0,25 százalékos negatív éves kamatot alkalmaz, vagyis félmilliónál évente 1250 eurót kell fizetni a betétesnek. A Commerzbank szerint a kamat egyedi megegyezés kérdése lesz.

A Handelsblatt szerint azonban hiába bizonygatják a bankok, hogy a magánügyfelek nem fognak veszíteni a pénzükből, mert sok, a tulajdonukban levő befektetési alap már csak negatív kamattal tudja elhelyezni a nála levő pénzt (úgynevezett depóbankoknál). Hasonló a helyzet a biztosítók által kezelt vagyonoknál is. Baloldali politikusok mindenesetre azt követelik, hogy törvényben tiltsák meg a kisbefektetőkre alkalmazandó negatív betéti kamatot.

A kamat helyett a költségeket piszkálják

Egy másik burkolt kamatcsökkentést a Frankfurter Allgemeine a berlini Sparda Banknál talált, ahol az ügyfeleket arról értékesítették, hogy mivel a bank nem akar negatív kamatot, ezért inkább emeli a számlavezetési- és bankkártya-díjakat. Ezt alighanem más bankok is hasonlóképpen teszik, mert nem hangzik olyan ijesztően, mint a negatív kamat.

(Fotó: 123rf.com)

Most sokan attól tartanak, hogy mivel a pénz már nominális értékét sem őrzi meg a bankokban, ezért az emberek meg fogják rohanni a pénzintézeteket, és készpénzben hazaviszik inkább a vagyonkájukat. A német központi bank, a Bundesbank árgus szemekkel figyeli a helyzetet, neki sem mindegy, a 2008-as pánikban például kifogyott az 500 eurós bankjegyekből – írja a Frankfurter Allgemeine.

Mindeközben, ha nem is sok, van némi infláció is az euróövezetben, ami a pénz reálértékét csökkenti.

Feljebb fog menni az infláció

De mi a helyzet nálunk? A banki kamatok egészen alacsonyan vannak, legfeljebb az akciós ajánlatok érik el a kettő százalékot, a normál kamatok inkább az 1,0-1,5 százalékos sávban vannak. Az infláció ugyan az utóbbi hónapokban nulla körül volt, ám ez főleg a rezsicsökkentés következménye, jövőre várhatóan legalább kettő százalékra fel fog menni.

A kamatból lejön a kamatadó, az ehó (16+6 százalék), azaz ezen alacsony kamatoknak is rendszerint majdnem a negyede elvész. És akkor még nem beszéltünk a számlavezetési és tranzakciós költségekről, amelyek összegtől, banktól, ügyféltől és más tényezőktől függően tovább apasztják a kamatot.

Az állam rájuk ígér

Aki most köt le pénzt, várhatóan azzal fog szembesülni egy év múlva, hogy alig kapott pár fillér kamatot, becslésünk szerint jellemzően 0,8-1,2 százalék között lehet majd, ami adó és költségek után megmarad. A visszatekintő infláció pedig ezt nagy valószínűséggel meghaladja majd.

Az állampapíroknál azonban jobb a helyzet, az eho nem fizetendő, a költségek az Államkincstárnál alacsonyabbak (nincs például számlavezetési díj), miközben az állam rendszeresen ráígér a bankokra. A Kamatozó Kincstárjegy például jelenleg is 2,5 százalékot fizet, az inflációkövető és kincstárjegyhozamokhoz kötött változó kamatozású kötvények még többet. (Erről nemrég itt írtunk részletesen.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Örülhetnek a bankkártyások, meghátrálhatnak a kibocsátók Amerikában
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 15:14
Majdnem tíz éve pereskednek az amerikai kiskereskedők a Visával és a Mastercarddal azért, hogy mérsékeljék a bolti vásárlásoknál felszámított kártyahasználati díjaikat. Most lett némi eredménye ennek.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG