A hidegháború egyik igazi kuriózumai voltak a szovjet ekranoplánok. Ezek a hatalmas, élesben soha be nem vetett repülőgépek a vízfelszín közelében repültek, kihasználva azt a párnahatásnak nevezett jelenséget, hogy a gép hajtóműveiből kiáramló nagy nyomású gázokat „beszorítják” a szárnyfelület és a vízfelszín közé.

Ez azzal az előnnyel jár, hogy ily módon egy sokkal nagyobb és nehezebb tárgy is levegőben tartható, egy hagyományos repülőhöz képest jóval kevesebb üzemanyagot fogyasztva. Cserébe persze számos hátránya is van ennek a megoldásnak, hogy mást ne mondjunk, viharos időben például nem tűnik életbiztosításnak a vízfelszín felett 10-15 méteres magasságban repülni egy ilyen hatalmas, nehezen manőverezhető géppel.

Sokáig úgy is tűnhetett, hogy a szovjetek „Kaszpi-tengeri Szörny” néven emlegetett KM (Kísérleti Hajó) elnevezésű, 1966-ban először levegőbe emelkedett, 1980-ban egy baleset után elsüllyedt 92 méter hosszú, 554 tonna súllyal is felszállni képes gépe (máig is a világ második legnagyobb repülő szerkezete az AN-225-ös után) egy technológia hattyúdala volt. Bár a szovjetek még kísérleteztek kisebb ekranoplánokkal, ezek a projektek a Szovjetunióval együtt süllyedtek el a történelem viharában.

A Pohaj-tenger szörnye

Legalábbis úgy tűnhetett. Ugyanis néhány napja különös felvétel kezdett keringeni a közösségi médiában. A képen egy kínai repülőgép hátsó része volt látható – méghozzá igen jellegzetes, az ekranoplánokra jellemző hajtóműelrendezéssel. Később aztán egy meglehetősen rossz minőségű, de az egész gépet ábrázoló kép is előkerült. Ez alapján pedig szinte biztos: a kínai mérnökök bizony egy ekranoplánon dolgoznak.

A felvételek alapján kevés biztosat lehet elmondani a készülő gépről. Még az sem megállapítható egyértelműen, hogy légcsavaros vagy sugárhajtóműves meghajtása van. Az sem lehetetlen, hogy valamilyen alternatív, hibrid erőforrás dolgozik a gépben.

Érdemes észben tartani azt is, hogy könnyen lehet: ez a repülő nem prototípus, hanem csupán egy, más prototípusokon felhasználható technológiai megoldások tesztelésére készült „öszvér”.

A gépet mindenesetre feltűnésének helye, illetve a nagy szovjet előd alapján elnevezték Pohaj-tengeri Szörnynek (A Pohaj-tenger a Sárga-tenger egy jókora beszögellése a Koreai-öböltől nyugatra).

Tökéletes terep

Az igazi kérdés azonban inkább az, hogy miért gondolkodnak ilyen irányba a kínai haderőnél. Az ekranoplánok sok szempontból tökéletes megoldást kínálnának a kiterjedt csendes-óceáni (vagy inkább a tágabb értelemben vett indo-csendes-óceáni) hadszíntér problémáira. A végeláthatatlan vízfelületek ideális terepet kínálnak ezeknek a repülőgép-hajó hibrideknek, és nagy terhelhetőségükkel képesek lehetnek utánpótlást szállítani a hajóval lassan, hagyományos repülőgépekkel pedig nehezen elérhető bázisoknak, egységeknek.

Ráadásul működési elvükből következően nagyon alacsonyan repülnek, így nehezebb radarral felfedezni ezeket, miközben – mivel a vizet nem érintik haladás közben – az olyan, hajókra célzott eszközökkel sem detektálhatók, mint mondjuk a szonár, vagy épen a hajók elleni aknák, tengeralattjárók sem nagyon képesek kárt tenni bennük.

Elképzelhető az aktív harci felhasználásuk is: tengeralattjárók felkutatására és semlegesítésére, aknák telepítésére is képesek lehetnek, de hajók elleni robotrepülőgépekkel is felszerelhetők lennének elvben. (A szovjetek is utóbbira készültek egyébként.)

Az ekranoplán e hadszíntéren történő felhasználásának lehetséges előnyeit egyébként az is mutatja, hogy az amerikai haderő is dolgozik egy ilyen projekten. A Liberty Lifer egyelőre még csak számítógépes grafikák formájában létezik, ám ha sikerülne egy stabilan használható ilyen gépet építeni, az nagyban enyhíthetne az amerikai haderő előtt álló logisztikai kihívásokon, amelyek egy elképzelt, Kína elleni, Tajvan térségében vívott háború esetén okozhatnának komoly fejfájást az amerikai vezérkarnak.

Miközben ugyanis Kína saját partjaitól – és egyben fő bázisaitól, raktáraitól és gyáraitól – néhány tíz, esetleg száz kilométerre harcolna egy ilyen szcenárióban, addig az amerikai haditengerészetnek és légierőnek az amerikai anyaországból kéne ellátnia utánpótlással az egységeit, méghozzá minden bizonnyal legalább az utolsó néhány száz kilométeren a kínai légierő, haditengerészet és rakétás erők hatótávolságán belül. A Liberty Lifer gyors, nagy teherbírású, nehezen felfedezhető alternatívát kínálna erre – csakhogy elképzelhető, Kína hamarabb állíthat hadrendbe ilyen gépet, és a Pohaj-tengeri Szörny fogja először feléleszteni a hidegháború egyik legbizarrabb fegyverének hagyományát.

Persze ugyanilyen könnyen elképzelhető, hogy a modern technológia sem lesz képes leküzdeni azokat a kihívásokat, amelyekkel a szovjet tervezők is küzdöttek, és az ekranoplán gondolata újabb néhány évtizedre visszakerül az asztalfiókokba a Csendes-óceán mindkét partján.