4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Októberben 7-én reggel az angol font egyik pillanatról a másikra 7 százalékot zuhant mind az euróhoz, mind a dollárhoz képest. Rövid idő múlva ennek nagy részét ledolgozta, és a korábbi árszint közelébe tért vissza, bár nem érte el azt. Mostanra megvizsgálták, mi is történt, és közzétették az eredményt.

A világ különböző jegybankjai által fenntartott nemzetközi szervezet, a Bank for International Settlements (BIS, nemzetközi elszámolások bankja) kivizsgálta az októberi font-összeomlás körülményeit. Arra jutottak, hogy nem volt egy jól körülhatárolható ok (pl. nem egy kereskedő vitt be tévesen egy számot), hanem különböző okok összessége váltotta ki az eseményt, amit azért találtak meglepőnek, mert a font viszonylag nagy valuta, és ezért kevesen gondolták, hogy ilyen elmozdulás történhet benne.

A fránya svájci

Ugyanakkor épp két éve, hogy a svájci frankkal hasonló történt, csak sokkal nagyobb mértékben. Persze ott megvolt a jól körülhatárolható ok: a svájci jegybank esküdözött, hogy nem engedi 1,20 eurónál erősebb szintre frankot, hanem ott megveszi a világ összes euróját, ha felkínálják neki, hisz annyi frankot teremthet és adhat el, amennyit csak akar, legalábbis elméletben. Nos, mégsem kellett neki a világ teljes eurókészlete, január 15-én délelőtt hirtelen kihátrált az egészből, és a piac összeomlott: néhány perc alatt szinte kereskedés nélkül 15 százalékot mozdult el az ár, és aztán ott kezdett kialakulni a stabil kereskedés.

Két óriás van csak

Ezáltal lett példa a közelmúltból arra, hogy egy viszonylag likvidnek tartott valuta elképesztő mértékűt mozduljon, így ezek után benne volt a levegőben, hogy máskor is történhet hasonló, még akkor is, ha nincs előtte jegybanki beavatkozás, mint a svájci franknál. Sokan nem vették korábban figyelembe, hogy a nagy valuták fogalma megváltozott. Amióta bevezették az eurót, a világon két gigantikus valuta van (ha a mögöttük lévő GDP alapján nézzük), a dollár és az euró. Minden más valuta kicsi hozzájuk képest (talán a jüan nem, de azt még nem tekintik teljesen szabad és likvid valutának, nincs is nagy piaca).

Így az egyetlen valutapár, amelyben lényegében kizárhatók az ilyen extremitások, az euró-dollár. A többi, úgy tűnik, jóval érzékenyebb. Ebben nem kis szerepet játszik, és ez a mostani megállapításban is szerepel, hogy a valutákkal folyamatosan, lényegében 24 órán át kereskednek, míg a piac likviditása nyilván nem egyforma a nap különböző részeiben. A font piaca értelemszerűen akkor a leglikvidebb, amikor Angliában munkaidő van, és nyitva vannak az ottani piacok, ezzel szemben amikor Ázsiában reggel van (mint az adott esetben is), akkor Európában még az éj honol, szinte senki nem kereskedik. Így a piac likviditása, forgalma lecsökken, ami teret enged a hirtelen, nagymértékű árfolyam-elmozdulásoknak.

Trenderősítő hír

A konkrét esetben volt egy hír, ami eladásokat generálhatott, még pedig a Financial Times hozta le, hogy a francia elnök a brit EU-kilépés kemény változatáról beszélt, ami azt jelenti, hogy az Egyesült Királyság kikerülne az európai egységes piacról. Normális körülmények között egy ilyen nyilatkozatra nem omlik össze egy valuta, de figyelembe kell venni, hogy a font már egy hónapja szakadatlanul esett. Idegesek voltak tehát a kerekedők, de főleg a font emelkedésére játszó alapok és spekulánsok. Az ő veszteségeik már tetemesek voltak, és eljött a szint, ahol nem tudták vagy nem akarták tovább finanszírozni a pozíciókat.

Angol font/euró. A hosszú kanóc az összeomlás

Megindultak tehát az automatikus veszteséglimitáló zárások (font eladások), amik a csendes ázsiai piacon nagyot nyomtak az áron. Erre újabb stop megbízások generálódtak, és létrejött egy spirál, amelyet a gépesített rendszer pár másodperc alatt le is bonyolított. Amikor az utolsó stop megbízás is teljesült, nem nagyon akadt eladó a hirtelen jött nagy mélységben, így az ár elkezdett visszakapaszkodni, de persze a kiindulási szintet nem érte el, hisz jól kitömték a vevőket.

A trend vége: begyorsulás

Meg kell jegyezni, hogy ilyen eseményt sok piacon láthatunk, ahol egy gyors, nagy trend zajlik. Valamely instrumentum hirtelen sokat elmozdul, amire sokan ellenirányú pozíciót nyitnak, mondván, jön a korrekció. Azonban nem jön, hanem a trend folytatódik, sőt egyre gyorsabb. Ez egyre jobban fáj a vesztes pozíciókban ülőknek, akiknek tőkeáttételes ügyleteknél (a devizapiacon ezekből rengeteg van), elfogy a pénzük, másoknak pedig elfogy a reményük, és úgy döntenek, hogy most már sosem lesz vége a rossz iránynak. Ez az a pont, ahol nagyon sokan egyszerre zárnak, kiváltva a felgyorsult mozgást.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18335 18250 18560 -1,42% 0 0 9 164 473 020 HUF 2024-05-08 17:13:21
MOL 3064 2986 3064 +2,13% 0 0 1 764 703 848 HUF 2024-05-08 17:12:40
MTELEKOM 916 915 924 -0,65% 0 0 345 345 684 HUF 2024-05-08 17:05:19
RICHTER 9550 9400 9550 +0,79% 0 0 1 677 086 115 HUF 2024-05-08 17:05:43
OPUS 376 375 390 -1,57% 0 0 197 401 887 HUF 2024-05-08 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ki hitte volna, hogy erre is képes volt a forint?
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 18:32
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nincsenek szavak a BUX rohanására
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hírt kapott a forint
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 11:55
A dollár jól szerepel, ez az inflációs adatra váró forintnak nem túl jó hír. A befektetőket zavarba ejti, hogy a május első napjaiban érkezett foglalkoztatási adat üzenetének ellentmondó nyilatkozatot tett a Fed egyik vezetője. 
Részvény / Deviza / Áru A forint is érzi a közelgő hidegfrontot
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 18:45
Kissé gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Soha nem látott magasságokba jutott a Budapesti Értéktőzsde
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 17:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Rendkívül pozitív meglepetés jött Magyarországról, ez lehet az aranyárrekordok hátterében
Eidenpenz József | 2024. május 7. 12:05
Jó a hangulat az európai részvénypiacokon, a BUX Index is képes némi további emelkedésre a hétfői csúcsdöntés után. Az OTP és a Richter a nap nyertesei, a Mol és a 4iG a vesztes oldalon vannak. Messze meghaladta a várakozásokat a magyar fogyasztás, gyengült kissé a forint. Valójában mitől emelkedik az arany? Bűnözők pénze-e a bitcoin?
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 06:51
Drágább lett az euró és a dollár. 
Részvény / Deviza / Áru Megindult a forint, nézze, mit mutat az árfolyam!
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 18:37
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Megint sosem látott magasságokba emelkedett a BUX
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 17:36
Történelmi csúccsal indította a hetet a BÉT indexe.
Részvény / Deviza / Áru Komoly tervekkel állt elő a budapesti tőzsdén is érdekelt cég
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 16:25
Az AutoWallis 2028-ra már jelentős árbevételt tervez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG