4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Richter Gedeon Nyrt. adózott nyeresége 49,9 százalékkal 5 milliárd 688 millió forintra csökkent 2014 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakában mért 11 milliárd 344 millió forinthoz képest - közölte a társaság.

A csütörtökön közölt, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint a társaság összes árbevétele 7,5 százalékkal nőtt, 88,781 milliárd forintot ért el a harmadik negyedévben. Az üzleti eredménye 40,4 százalékkal,7,268 milliárd forintra esett.

A Richter papírjaival a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában kereskednek, a részvények szerdai záróára 3830 forint volt.

A gyorsjelentés szerint 2014 első háromnegyed évében a teljes árbevétel forintban mérve 1,2 százalékkal nőtt, euróban pedig 2,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakával összehasonlítva, 263 milliárd 688 millió forintot tett ki. A bázisidőszakhoz képest az euró-forint árfolyam 4,2 százalékkal gyengült.

Ez áll a háttérben

Az üzleti eredmény forintban mérve 37,6 százalékkal 26,319 milliárd forintra csökkent, euróban kifejezve 40,1 százalékkal 85,2 millió euróra esett vissza. A jelentős visszaesés okai a csökkenő fedezeti hányad, a mérföldkő bevételek hiányának következtében ráfordítás-egyenlegűvé vált egyéb bevételek és ráfordítások, valamint a megemelkedett K+F költségek - írták.

Magyarországon 2014 első háromnegyed évében 25,826 milliárd forint (83,6 millió euró) árbevételt értek el, ami 3,7 százalékos növekedést (euróban 0,5 százalékos csökkenést) jelent a bázis időszakban elért forgalomhoz képest. A magyarországi piacszabályozási rendszer érdemben nem változott, a korábbi években tapasztalt jelentős csökkenéseket követően a piac végre stabilizálódott. 

A csoport adózott eredménye az első 9 hónapban 28,816 milliárd forintot tett ki, ami a 2013 első háromnegyedévi értéknél 27,7 százalékkal alacsonyabb. 

A Magyarországon kívüli piacokról származó árbevétel 2014 első háromnegyed éve során 770,0 millió euró volt, ami 24,5 millió eurós, azaz 3,1 százalékos csökkenést jelent a bázisidőszakhoz képest az orosz, az ukrán és a lengyel piacokon bekövetkezett árbevétel-visszaesés következtében, amelyet nem tudott ellensúlyozni az EU15 országokban, az egyéb FÁK régióban, továbbá az Egyesült Államokban elért árbevétel-növekedés. 

Az értékesítési- és marketingköltségek 79,827 milliárd forintot (258,4 millió eurót) értek el 2014 első 9 hónapjában, ami forintban mérve változatlan szintet jelent, euróban mérve 3,9 százalékos csökkenést mutat a bázishoz képest. A nyugat-európai és a kínai marketing költségek növekedését ellensúlyozta az orosz, ukrán és lengyel piaci marketingkiadások mérséklése, valamint a rubel és a hrivnya leértékelődése, ami változatlan költségszintet eredményezett.

A Richter budapesti telephelyén


A pénzügyi tevékenység eredménye 2014 első kilenc hónapjában 2,807 milliárd forint nyereség volt, szemben a 2013 azonos időszakában elért 240 millió forintos nyereséggel, ami 2,567 milliárd forintos növekedés. A nyereség nagyobbrészt abból adódik, hogy a 2013 végi árfolyamokhoz képest a vizsgált időszakban gyengült a forint, az árfolyamnyereségek mellett a nettó kamatbevétel is javította az eredményt.

A csoport beruházásainak összege az immateriális javak beszerzésével együtt 2014 első háromnegyed évében 28,896 milliárd forint volt, szemben a bázisidőszaki 21,373 milliárdos értékkel. A biotechnológiai kutatás-fejlesztés és gyártás magyarországi kapacitásainak kialakításához kapcsolódó beruházás összege 785 millió forint volt 2014 első háromnegyed évében. 

Az egy részvényre jutó eredmény „alap” formája a vizsgált időszakban 155 forint/részvény (0,50 euró/részvény) volt, ami a 2013 első háromnegyed évében elért 214 forint/részvény (0,72 euró/részvény) értékhez viszonyítva forintban számolva 27,6 százalékos (euróban mérve 30,6 százalékos) csökkenést jelent. 

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18445 18120 18445 +1,99% 0 0 4 450 370 055 HUF 2024-05-06 17:13:21
MOL 3020 3014 3044 -0,07% 0 0 713 727 678 HUF 2024-05-06 17:07:23
MTELEKOM 927 924 930 +0,22% 0 0 50 340 760 HUF 2024-05-06 17:05:09
RICHTER 9345 9345 9450 +0,11% 0 0 1 494 680 775 HUF 2024-05-06 17:05:28
OPUS 380 374 383 +2,01% 0 0 75 996 484 HUF 2024-05-06 17:08:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fordulat a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 06:51
Drágább lett az euró és a dollár. 
Részvény / Deviza / Áru Megindult a forint, nézze, mit mutat az árfolyam!
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 18:37
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Megint sosem látott magasságokba emelkedett a BUX
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 17:36
Történelmi csúccsal indította a hetet a BÉT indexe.
Részvény / Deviza / Áru Komoly tervekkel állt elő a budapesti tőzsdén is érdekelt cég
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 16:25
Az AutoWallis 2028-ra már jelentős árbevételt tervez.
Részvény / Deviza / Áru Még mindig vesztésre áll a forint, fontos lépésre készülhetnek a kínaiak
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 11:53
A forintból hiányzik az erő, az idén még mindig mínuszban van a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben. A hét jól indult a budapesti tőzsdén, ahogy az európai börzéken is. Az olajpiacon pedig változott a helyzet. 
Részvény / Deviza / Áru Az égre emelheti a tekintetét, ha megtudja, hogy kezdte a hetet a forint
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 07:42
Kezdődik az újabb hét, vajon hogy teljesít a forint?
Részvény / Deviza / Áru Ebbe jó még fektetni állampapírokon kívül (mielőtt ezt a kiskaput is becsukják)
Eidenpenz József | 2024. május 6. 05:39
Aki valamilyen okból többre vágyik, mint az állampapírok egyre csökkenő kamata, nem árt, ha a tőzsdei befektetések között is körülnéz. Ezekre ugyanis nem vonatkozik a szocho, és bizonyos esetekben az árfolyamnyereség-adó is megúszható. Tipikusan kisbefektetőknek valók például a tőzsdén kereskedett alapok, amelyeknek hatalmas kínálata létezik Nyugat-Európában.
Részvény / Deviza / Áru Tényleg érdemes fogadni a BUX indexre?
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 07:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Részvény / Deviza / Áru Ki és miért vesz ilyen “drágán” aranyat?
Csabai Károly | 2024. május 5. 05:47
A 2420 dolláros történelmi csúcsra a tőzsdén kívüli ügyletek és a jegybankok hajtották az aranyárfolyamot, de a Mesterséges Intelligencia (AI) forradalom is besegített.
Részvény / Deviza / Áru Elkerekedett szemmel nézhetjük, mit művelt a forint a héten
Privátbankár.hu | 2024. május 4. 12:35
Remek hetet zárt a forint, az euróval és a dollárral szemben is közel egyhavi csúcsra erősödött a hét végére a magyar deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG