2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Annyira jó lett a negyedéves jelentés, hogy felfelé módosították az éves eredményvárakozásukat.
Bogsch Erik egy korábbi Richter-közgyűlésen. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Ahogy arról már korábban írtunk, felülmúlta a várakozásokat a Richter Gedeon első negyedéves gyorsjelentése. A kedvező eredmények hatására így a cég felülvizsgálta az éves eredményvárakozását, így a februári 3 helyett 5 százalékos árbevétel-növekedést várnak 2017-re, jelentette be Bogsch Erik, a vállalat vezérigazgatója. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az árfolyam ingadozások miatt nehéz pontos előrejelzést adni, az első negyedév teljesítménye pedig nem garantálja a tendencia folytatódását az év hátralévő részére.

Emellett több szegmensben is módosította várakozásait a cég, így például a lengyel piacon a korábbi stagnálás helyett 0 és 5 százalék közötti árbevétel-növekedés várnak, elsősorban az erős influenzajárvány és a Groprinosin eladások miatt. Az Egyesült Államokban szintén stagnálást várt a cég korábban, most viszont úgy látja, hogy akár 10 százalékkal is emelkedhetnek a bevételek. Nyugat-Európában szintén 10-15 százalékos bővüléssel számolnak, míg a kelet-európai régióban 5 százalékos csökkenést várnak. Magyarországon stagnáló eredményekkel számolnak, fűzte hozzá a vezérigazgató.

Lesznek azért buktatók

Bogsch Erik a következő időszak kihívásai közé sorolta az újabb hatósági követelményeknek megfelelést, így például az egyedi termékazonosítás bevezetése miatt a jövő évtől minden gyógyszerdobozra egy külön számot kell ütni, ehhez újabb berendezést kell venni, amely mintegy 4 milliárd forintos beruházást jelent a cégnek. Az intézkedésnek ráadásul kapacitáscsökkentő és egyéb költségnövelő hatása is van, mivel külön informatikai hátteret kell kiépíteni és működtetni. Bogsch Erik szerint ugyanakkor a hamisított gyógyszerek terjedésének megakadályozására inkább az internetes kereskedelem betiltására lenne szükség.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18300 18250 18560 -1,61% 18300 18305 4 094 628 225 HUF 2024-05-08 15:34:02
MOL 3020 2986 3026 +0,67% 3020 3026 555 548 160 HUF 2024-05-08 15:28:03
MTELEKOM 921 915 924 -0,11% 920 921 184 368 552 HUF 2024-05-08 15:33:14
RICHTER 9455 9400 9525 -0,21% 9455 9475 728 289 770 HUF 2024-05-08 15:29:53
OPUS 379 377 390 -0,79% 378 382 160 484 232 HUF 2024-05-08 15:32:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Rossz hírt kapott a forint
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 11:55
A dollár jól szerepel, ez az inflációs adatra váró forintnak nem túl jó hír. A befektetőket zavarba ejti, hogy a május első napjaiban érkezett foglalkoztatási adat üzenetének ellentmondó nyilatkozatot tett a Fed egyik vezetője. 
Részvény / Deviza / Áru A forint is érzi a közelgő hidegfrontot
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 18:45
Kissé gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Soha nem látott magasságokba jutott a Budapesti Értéktőzsde
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 17:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Rendkívül pozitív meglepetés jött Magyarországról, ez lehet az aranyárrekordok hátterében
Eidenpenz József | 2024. május 7. 12:05
Jó a hangulat az európai részvénypiacokon, a BUX Index is képes némi további emelkedésre a hétfői csúcsdöntés után. Az OTP és a Richter a nap nyertesei, a Mol és a 4iG a vesztes oldalon vannak. Messze meghaladta a várakozásokat a magyar fogyasztás, gyengült kissé a forint. Valójában mitől emelkedik az arany? Bűnözők pénze-e a bitcoin?
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 06:51
Drágább lett az euró és a dollár. 
Részvény / Deviza / Áru Megindult a forint, nézze, mit mutat az árfolyam!
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 18:37
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Megint sosem látott magasságokba emelkedett a BUX
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 17:36
Történelmi csúccsal indította a hetet a BÉT indexe.
Részvény / Deviza / Áru Komoly tervekkel állt elő a budapesti tőzsdén is érdekelt cég
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 16:25
Az AutoWallis 2028-ra már jelentős árbevételt tervez.
Részvény / Deviza / Áru Még mindig vesztésre áll a forint, fontos lépésre készülhetnek a kínaiak
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 11:53
A forintból hiányzik az erő, az idén még mindig mínuszban van a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben. A hét jól indult a budapesti tőzsdén, ahogy az európai börzéken is. Az olajpiacon pedig változott a helyzet. 
Részvény / Deviza / Áru Az égre emelheti a tekintetét, ha megtudja, hogy kezdte a hetet a forint
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 07:42
Kezdődik az újabb hét, vajon hogy teljesít a forint?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG