2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Részvényenként 590 forintos osztalékot fizet a társaság, ez jóval több a tavalyinál. Milliárdos nagyságrendű akvizícióra is van pénzük.

Jó osztalékot fizetnek, és még akvizícióra is marad pénz

A Molnak jelentős, dollárban számítva akár milliárdos nagyságrendű akvizícióra is van lehetősége a jó mérlegének köszönhetően, emellett a vállalat elkötelezett a szokásos osztalékfizetési gyakorlat folytatásában a következő években is - mondta Molnár József vezérigazgató az olajtársaság csütörtöki éves rendes közgyűlésén.

A közgyűlés meg is szavazta: a társaság összesen 60 milliárd forint osztalékot fizet ki az idén az eredménytartalékából, jóval többet a tavalyi 46 milliárd forintnál. A  Mol a szokásos osztalékon felül, ami az idén 47 milliárd forint, az egyes leányvállalatainak értékesítéséből származó nyereség 25 százalékát, 13 milliárd forintot egyszeri osztalék formájában visszajuttatja a részvényeseknek.  A saját részvényekre jutó résszel együtt mintegy 590 forint részvényenkénti osztalékra számíthatnak a tulajdonosok, míg tavaly 462 forint volt az egy részvényre kifizetett osztalék.

Bővül a kitermelés, dollármilliárdos beruházásokra készülnek

A vezérigazgató közölte, hogy a Mol-csoport teljes termelése napi 91-96 ezer hordó olaj-egyenérték szintet érhet el 2014-ben és növekedési pályára állhat az év második felében. Jövőre a kitermelés napi 105-110 ezer hordó olaj-egyenértékre nőhet.

Beruházásokra az idén 1,6–1,9 milliárd dollárt szán a Mol, amelynek nagyobb része az upstream üzletágban valósul meg.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18410 18400 18560 -1,02% 18410 18420 2 536 708 915 HUF 2024-05-08 13:37:30
MOL 3014 2986 3018 +0,47% 3006 3016 361 762 084 HUF 2024-05-08 13:27:00
MTELEKOM 921 915 924 -0,11% 921 923 131 832 466 HUF 2024-05-08 13:36:07
RICHTER 9450 9400 9485 -0,26% 9450 9460 500 735 830 HUF 2024-05-08 13:37:26
OPUS 383 377 390 +0,26% 378 382 146 565 371 HUF 2024-05-08 13:33:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Rossz hírt kapott a forint
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 11:55
A dollár jól szerepel, ez az inflációs adatra váró forintnak nem túl jó hír. A befektetőket zavarba ejti, hogy a május első napjaiban érkezett foglalkoztatási adat üzenetének ellentmondó nyilatkozatot tett a Fed egyik vezetője. 
Részvény / Deviza / Áru A forint is érzi a közelgő hidegfrontot
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 18:45
Kissé gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Soha nem látott magasságokba jutott a Budapesti Értéktőzsde
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 17:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Rendkívül pozitív meglepetés jött Magyarországról, ez lehet az aranyárrekordok hátterében
Eidenpenz József | 2024. május 7. 12:05
Jó a hangulat az európai részvénypiacokon, a BUX Index is képes némi további emelkedésre a hétfői csúcsdöntés után. Az OTP és a Richter a nap nyertesei, a Mol és a 4iG a vesztes oldalon vannak. Messze meghaladta a várakozásokat a magyar fogyasztás, gyengült kissé a forint. Valójában mitől emelkedik az arany? Bűnözők pénze-e a bitcoin?
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 06:51
Drágább lett az euró és a dollár. 
Részvény / Deviza / Áru Megindult a forint, nézze, mit mutat az árfolyam!
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 18:37
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Megint sosem látott magasságokba emelkedett a BUX
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 17:36
Történelmi csúccsal indította a hetet a BÉT indexe.
Részvény / Deviza / Áru Komoly tervekkel állt elő a budapesti tőzsdén is érdekelt cég
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 16:25
Az AutoWallis 2028-ra már jelentős árbevételt tervez.
Részvény / Deviza / Áru Még mindig vesztésre áll a forint, fontos lépésre készülhetnek a kínaiak
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 11:53
A forintból hiányzik az erő, az idén még mindig mínuszban van a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben. A hét jól indult a budapesti tőzsdén, ahogy az európai börzéken is. Az olajpiacon pedig változott a helyzet. 
Részvény / Deviza / Áru Az égre emelheti a tekintetét, ha megtudja, hogy kezdte a hetet a forint
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 07:42
Kezdődik az újabb hét, vajon hogy teljesít a forint?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG