Nem feltétlenül jelenti az euró elvesztését a görögöknek, hogy a választásokon győztes második legnagyobb párt a Sziriza ellenzi a mentőcsomag fejében elvárt és megígért megszorító intézkedéseket – mondta a párt elnöke, Alexisz Ciprasz. A Bloomberg értesülése szerint Ciprasz azt mondta párttársainak, hogy a nemzetközi hitelezők üzenete az euró elvesztéséről arra az esetre, ha ők nyerik a június 17.-i választásokat „figyelmeztető jel”, „vulgáris propaganda” a párt ellen, ami egy hamis dilemmával próbálja terrorizálni a görög embereket.
Tegnap két nagy helyi lap is közölte azt a közvélemény-kutatást, amely szerint a legnagyobb politikai erő, a mentőcsomag-párti Új Demokrácia párt megnyerné a választásokat a Sziriza elől, amennyiben ma tartanák a szavazást. Másik két napilap viszont a Szirizát hozta ki győztesnek. A luxemburgi miniszterelnök Jean-Claude Juncker, az Eurogroup elnöke azt mondta, hogy a csoport nagy részének kétségei vannak a görög eurótagság felől – írta a Der Spiegel, meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
Alexisz Ciprasz úgy reagált Juncker szavaira, hogy a Görögországgal kapcsolatos rémhírterjesztés nonszensz és csak propaganda. A politikus úgy vélte, hogy a mentőcsomag fejében vállalt megszorító program inkább viszi csődbe az államot és vezet az euró elvesztéséhez.
Éles hangon válaszolt az őt és pártját ért kritikákra a görög megszorítások egyik legnagyobb ellenzője, Alexisz Ciprasz. A politikus szerint a megszorítások viszik csődbe Görögországot. Úgy vélte, hogy pártja győzelme nem vezet az euróövezetből való kilépéshez.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Szépen zárta a hetet a BUX
5 perce
-
Órákon belül bevetheti Putyin az Oresnyiket?
15 perce
-
Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
37 perce
-
Szép kis osztalék kifizetéséről döntött az INA
körülbelül 1 órája
-
Elon Musk a világ első trilliósává válhat – Az SpaceX debütál a tőzsdén
körülbelül 1 órája
-
Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
2 órája
-
Nem csak nálunk kongathatják meg a vészharangot
2 órája
Mfor.hu Top24
- Megint villantott egyet a forint
- Lemondott a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője
- Gyökeres kormányzati átalakítás jön: megszűnik a Kabinetiroda, a Belügyminisztériumhoz kerülnek a titkosszolgálatok
- Magyar Péter azonnali vizsgálatokat rendelt el az M1-es horrorbalesetei miatt
- Kirúgták az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjét?
- Nem lesz több köze a pedagógusképzéshez a közszolgálati egyetemnek
- Ingyenes lombik, fizetős génteszt: Mi a valóság a hazai lombikprogramok körül?
Makro / Külgazdaság
Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben.
Makro / Külgazdaság
Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság
Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság
Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság
„Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság
Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt.
Makro / Külgazdaság
Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.
Makro / Külgazdaság
Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság
Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
Makro / Külgazdaság
A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 20:21
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról. Magyar Péter a kormányszóvivőin masírozott ki a Miniszterlenökségben lévő példánnyal.
Heti top
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést 2026. június 11. 05:44
- Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható 2026. június 8. 13:45
- Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban 2026. június 8. 05:44
Havi top
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
- Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából 2026. május 26. 05:44
Friss
Nemzetközi
Órákon belül bevetheti Putyin az Oresnyiket?
Putyin belátható időn belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel.
15 perce
Makro / Külgazdaság
Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
37 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Foci-vb: a hétköznapi drukkereknek luxus lett a helyszíni meccsnézés2026. június 12. 09:40 -
A leggazdagabb magyar miniszternek Maseratija is van2026. június 11. 11:55 -
Átadták a Klasszis privátbanki és vagyonkezelői díjakat2026. június 11. 11:17 -
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Piac&Profit cikkei
-
Hiába a szabadság, a magyar dolgozók fele még mindig nem érzi kipihentnek magát
16:54
-
A humanoid robotok kora jön: a Bosch szerint most kezdődik az automatizálás új korszakának
15:03
-
Félmilliárd eurós gyorssegélyt adna az EU a gazdáknak
13:49
-
A cégek ötöde szerint MI kiválthatja a diplomásokat
13:09
-
Tömeges letartóztatások és kampányok után visszaesnek az online csalások Kínában
12:47
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Leállt a Facebook, az Instagram és a Messenger – világszerte milliókat érint a hiba
16:00
-
Súlyos baleset a 23-as főúton: három embert feszítővágóval szabadítottak ki, mentőhelikopter érkezett
15:36
-
Láthatóvá tennék Eger büszkeségeit: új program indulhat a helyi tehetségek elismerésére
15:11
-
Csőtörés miatt szünetel a vízszolgáltatás a Hadnagy út egy szakaszán
13:58
-
Négy és fél éves csúcson a forint: 353 forint alá esett az euró árfolyama
12:31
legolvasottabb
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Megszületett az ítélet, amitől félhetett a Tisza-kormány
2026. május 23. 08:38
top 24
-
Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
2026. június 12. 11:58
-
Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
2026. június 11. 18:46
-
15 fok az Antarktiszon – mégis mi történik itt?
2026. június 12. 09:05
-
A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást
2026. június 11. 20:21
-
A kormány megszünteti a közszolgálati egyetem egyik monpóliumát
2026. június 12. 11:03
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken. 





