1p
Átmeneti megtorpanás után ismét szakad az euró, gyengülnek a tőzsdék. A német GDP-adat és az amerikai makrobeszámolók ugyan jobbak lettek a vártnál, viszont Görögországban megint meghiúsult a koalíció felállítása, így szinte biztosra vehető a csőd. Gyengül a forint is, az eurót ismét 293 fölött jegyzik.

17:20

Átmeneti hangulatjavulás után megint lefelé tart a legtöbb tőzsdeindex. A kisebb korrekciót az a hír okozta, hogy az Egyesült Államokban 5 éves csúcsra emelkedett a lakásépítési hangulat-index. A görög hírek azonban megint mindent felülírtak, tovább esett az euró, ami a forinttal szemben már a 294-es szintet nyaldossa.

A BUX is gyengült az OTP vezetésével. Az index 0,8 százalékos mínuszban zárt, 16877 ponton, a vezető papírok estek, illetve a Mol stagnált. Az OTP 2,2 százalékkal gyengült, 3550 forintra, a Richter 0,9 százalékkal, 35400 forintra, a Magyar Telekom 452 forinton fejezte be a napot, 0,4 százalékkal olcsóbban, mint tegnap.

15:30

Zuhanni kezdett ismét az euró, megint gyengülnek a tőzsdék és a forint arra a hírre, hogy Görögországban kudarcba fulladt a koalíció kialakítása. Az EUR/USD az 1,28-as szint alá esett, az eurót 293 forint fölött jegyzik. Friss árfolyamok >>

15:00

Halványan javult a hangulat a piacokon, miután közzétették az amerikai makroadatokat.

A várt stagnálás helyett kicsit nőtt az amerikai kiskereskedelemben elköltött pénz mennyisége az Egyesült Államokban. Áprilisban 0,1 százalékkal nőtt az összeg márciushoz képest, miután az első negyedév határozottabb erősödést mutatott. Az autóeladásokat leszámítva 0,1 százalékkal erősödött az értékesítés is. Közben a márciusi adatot 0,8-ről 0,7 százalékra lefelé módosították, ahogy gyengítették a februári adatot is visszamenőleg, 1,1 százalékról 1 százalékra.

Az amerikai lakossági költés a gazdaság össztermelésének a 70 százalékát adja, ezért különösen fontos beszámoló. A szokatlanul hűvös ősz és a korai Húsvét is fontos tényező lehet az áprilisi mutató gyengeségében. A kiskereskedelmi eladások egyébként 6,4 százalékos emelkedést mutatnak, az egy évvel ezelőttihez képest. Márciusban még 6,6 százalékos éves bővülést mértek.

Egy másik adat szerint stagnált a fogyasztói árszínvonal az Egyesült Államokban áprilisban. A csökkenő üzemanyagárak ugyanis kompenzálták az élelmiszerek, a ruházati termékek és a gépkocsik árát. Az élelmiszer és üzemanyagárak nélkül számolt magárindex ugyanakkor 0,2 százalékkal emelkedett. Az elemzők is ezt várták, így a beszámoló nem volt meglepetés. Utoljára decemberben stagnált az infláció az Egyesült Államokban és ez az első alkalom 2009 októbere óta, hogy az inflációs szám nem múlta felül a maginflációt.

14:30

Mérsékelte az esés mértékét a piacokon, de egyelőre nem fordította meg a kereskedés negatív irányát a német GDP-adat, amely szerint a legnagyobb uniós gazdaság 0,5 százalékkal nőtt az idei első negyedévben a tavalyi negyedik negyedéves teljesítményéhez képest. A beszámoló jobb lett, mint a 0,1 százalékos várakozás. Az adat ugyanakkor kevés volt ahhoz, hogy érdemben erősíteni tudja az eurót.

 

Nem volt érdemi mozgás a forint piacán sem, bár a tegnap esti szintjéhez képest halvány erősödést mutatott a hazai deviza, az eurót 292 forint körül jegyzik. A budapesti részvénypiacon sincsen nagy mozgás és a forgalom is alacsony. A befektetők a délutáni amerikai makrobeszámolókat várják a fogyasztói inflációról és a kiskereskedelmi eladásokról. Elmaradt az ébredés a nyersanyagok piacán is. Az arany ára ugyan kissé feljebb kapaszkodott, 1562 dollárra, az amerikai könnyűolaj viszont 95 dollár alatt maradt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41100 40250 41200 +2,37% 41090 41100 3 491 287 920 HUF 2026-06-11 13:30:36
MOL 3918 3904 3990 +3,11% 3914 3918 1 549 259 442 HUF 2026-06-11 13:30:07
MTELEKOM 2700 2672 2702 -0,30% 2696 2700 457 950 120 HUF 2026-06-11 13:29:43
RICHTER 11710 11650 11850 -0,93% 11700 11720 270 990 040 HUF 2026-06-11 13:27:51
OPUS 365 360 400 -8,29% 365 367 32 157 165 HUF 2026-06-11 13:26:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Mol és az OTP is visszapattant a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:56
A Mol-árfolyam többet erősödött délelőtt, mint amennyit szerdán egész nap veszített az értékéből.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX és társai: bedöntik a piacokat, vagy még nagyobb mánia következik?
Eidenpenz József | 2026. június 11. 10:24
A mesterségesintelligencia-részvények olyan tempóban száguldottak, ami egy hatalmas, kipukkadni készülő lufi körvonalait sejtetik, de a hívek szerint ez csupán egy hosszú, strukturális AI-forradalom első felvonása. Hogyan lehet ennek vége? A SpaceX és a többi gigakibocsátás elszívhatja a tőkét, mégis okozhat újabb orbitális szakaszt.
Részvény / Deviza / Áru Korrigálhat a Mol a tőzsdén a szerdai esés után
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 10:01
Az OTP és a Mol részvényeinek értéke egyaránt csökkent szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Több forintot kaphat az eurójáért csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:07
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, az euró már 356 felett jár.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az amerikai részvényindexek szerdán
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 06:31
Legnagyobb mértékben a techrészvények értéke csökkent, közel 2 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt kedve elmozdulni ma a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:31
Vegyesen alakult, alig változott szerdán a magyar fizetőeszköz árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoltan zárt be szerdán este a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1141,62 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 132 231,01 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a magyar tőzsdén nem süt a nap
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:48
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán. 
Részvény / Deviza / Áru Úgy tűnik, nem fogja visszasírni a BÉT a mai napot
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:22
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,82 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru BUX-rekord júniusban? Az OTP lehet a főszereplő
Bukta Gábor | 2026. június 10. 10:44
A Concorde Értékpapír Zrt. várakozásai szerint a BUX index júniusban új történelmi csúcsot érhet el. Ez önmagában nem meglepő, hiszen az index már közel jár a csúcshoz – inkább az irányt és a mozgatórugókat szeretnék előrejelezni. A raliban a vezető szerepet az OTP-bankrészvény játszhatja. A Concorde elemzési üzletágvezetőjének cikke.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG