3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kormány benyújtotta az új cafeteria-szabályokat az Országgyűlésnek. Kedvezményes adózás mellett 100 ezer forintot készpénzben adhatnának a munkáltatók; ezen felül azonban eltérő összeget kaphatnak SZÉP-kártyára a közszférában és a versenyszférában dolgozók. A változás már január 1-től életbe léphet.
A pénztárban jövőre már csak bankjegy lesz. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A kormány benyújtotta a Parlament Törvényalkotási Bizottságának a tavaszi adócsomag módosító javaslataként az új cafeteria-szabályokat, amelyet a bizottság ma tárgyal.

A cafeteria-rendszer átalakítására azért van szükség, mert Brüsszel gyakorlatilag szétzúzta a honi cafeteria-rendszert - ezt legalábbis a magyar kormány így éli meg a minisztériumi közlemény szerint; az Európai Bíróság azt mondta ki, hogy a SZÉP-kártya rendszer és az „Erzsébet étkezési utalvány” rendszer több eleme ellentétes az uniós joggal - leginkább azért, mert kizárja a külföldi szolgáltatókat a versenyből.

Készpénz és SZÉP-kártya - ez marad

A kormány célja az volt, hogy olyan új rendszert hozzon létre, amely amellett, hogy megfelel az uniós előírásoknak, mindenek előtt a magyar emberek érdekét tartja szem előtt. Ezért is döntött úgy a kormány, hogy az eddigi béren kívüli juttatások egy részét készpénzben kaphassák meg a magyar munkavállalók - írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Az előterjesztés nyomán a jövőben két típusú béren kívüli juttatás illetheti meg kedvezményes adózású keretek között a honi alkalmazottakat: a készpénz-cafeteria mellett SZÉP-kártyára kaphatnak még juttatásokat a dolgozók.

A munkáltató továbbra is adómentesen adhat például sport- és ún. kultúra-belépőt, illetve szintén adómentesen támogathatja 5 millió forinttal a lakást építő, lakást vásárló és lakáshiteles dolgozóit.

Más jár a közszférában és más a versenyszférában

A javaslat más szabályokat állapítana meg a versenyszféra munkavállalói és a közszféra dolgozóira.

Az alkalmazottak kedvezményes adózás mellett évente százezer forintot kaphatnak készpénzben. A közszféra alkalmazottjainak ezen felül 100 ezer forintot utalhat SZÉP-kártyára a munkáltató.

A magánszektorban 450 ezer forint volna a kedvezményes éves cafeteriajuttatás felső határa. Az összegből százezer forint lehetne a készpénz, a fennmaradó 350 ezer forint kerülhetne az érintettek SZÉP-kártyájára. A közszférában a keret összeg változatlanul kétszázezer forint, amely a két juttatási forma között egyenlő arányban oszlana meg.

A munkavállalónak adómentes lesz

A munkavállalónak semmit nem kell fizetnie a juttatás után. A munkáltató fizeti meg a kedvezményes közterhet. A foglalkoztató a juttatott összeg 1,19-szere után fizeti meg a 15%-os személyi jövedelemadót és a 14%-os EHO-t.

Csak egy átrendeződés vagy eszköz a fehérítésre?

A bejelentés csak egy átrendeződést sejtet, magyarán aki eddig is kapott cafeteriát valamilyen formában, első ránézésre csak azt érinti - a magyar gazdasági sajátosságokat figyelembe véve azonban egy eszköz lehet a gazdaság további fehérítésére. A kisebb cégeknél gyakran alkalmazott fizetési modell (minimálbér + készpénz zsebbe) esetén már érdemes lehet megfontolni a feketén fizetett készpénz legalizálását a kedvező adózási feltételek mellett.

Amennyiben a parlament elfogadta  a javaslatot, a dolgozók már 2017. január 1-től a fentek szerint kapják meg a béren kívüli juttatásokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Van valami, ami komoly előnyt jelenthet lakásvásárláskor, és nem kerül semmibe
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 12:18
Akár a készpénzes vevőket is be lehet így előzni.
Személyes pénzügyek Határtalan veszélyeket lát az MNB
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 11:04
Oda kell figyelni nyaralás közben is.
Személyes pénzügyek Hol ér többet egy kép: otthon vagy külföldön?
Kenessei András | 2024. május 1. 17:32
Ritkán, de mégiscsak megesik, hogy egy képzőművészeti alkotás (és annak pár darabja) egyidőben, vagy néhány nap eltéréssel felbukkan egymástól távoleső pontokon, más-más árverőházak aukcióin. Legutóbb idén áprilisban volt ilyesmi: Párizsban a Christie’s, Bécsben az imKinsky vitt kalapács alá egy-egy Gustav Klimt grafikát.
Személyes pénzügyek Kitört a harc a magyarok pénzéért
Privátbankár.hu | 2024. április 29. 09:10
Mindenkinek a megtakarítások kellenek, legyen szó a bankokról, vagy az államról.
Személyes pénzügyek Közösségi finanszírozás – elhaló lehetőség vagy a forrásbevonás jövője?
Privátbankár.hu | 2024. április 27. 10:31
A fintech-forradalom egyik mérhető sikertörténete, hogy miként vált az adomány és előfizetés jellegű közösségi finanszírozás a hagyományos forrásgyűjtési módszerek – mint a klasszikus banki finanszírozás vagy a kockázati tőkebefektetések – alternatívájává. Ebből a gyors fejlődésből az is következik, hogy kevésbé egységes a kép a köztudatban a „crowdfunding” jelenségről. 
Személyes pénzügyek Ha valamit, akkor ezt tényleg forintban mérhetően is tudja hasznosítani az ember - A hét videója
Privátbankár.hu | 2024. április 26. 18:13
A budakeszi gimnazisták legalábbis így látják - érdemes rászánni az időt és az energiát a pénzügyi ismeretek elsajátítására. Véget ért a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis!, a Privátbankár által szervezett pénzügyi tudatossági verseny 2024 tavaszi fordulója, amelyen ezúttal gimnazisták mérhették össze tudásukat. A hét videójában a győztes Veni, Vidi, Vici csapat tagjait és felkészítő tanárukat kérdeztük, és a verseny szakmai partnerei is üzentek a diákoknak.
Személyes pénzügyek Kiakadt a jegybank: durva álhír terjed a TikTokon, ne dőljön be!
Privátbankár.hu | 2024. április 25. 14:44
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendőrségi lépéseket is tesz.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis - véget ért a verseny, megvannak a győztesek!
Privátbankár.hu | 2024. április 24. 12:39
Izgalmas és magas színvonalú döntő után a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium csapata nyerte a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi pénzügyi vetélkedőt. A több mint 1 millió forint összdíjazású verseny szervezésében a Privátbankárt szakmai partnerként számos nagy pénzügyi vállalat, szakmai és állami szervezet is segítette.
Személyes pénzügyek A kivándorlás töretlen, majdnem csúcsot döntött az Ausztriában dolgozó magyarok száma
Eidenpenz József | 2024. április 24. 05:37
Nem sok hiányzott, hogy megint csúcsot döntsön az Ausztriában dolgozó magyarok száma, és ahhoz sem kell sok, hogy utolérjük a németeket. A többi fontos küldő ország létszáma is többnyire növekszik, de még sokkal kevesebben vannak, mint a magyarok. Tavaly is Ausztria volt honfitársaink fő célországa.
Személyes pénzügyek Már ilyen is elérhető: személyi kölcsön halasztott törlesztéssel
Privátbankár.hu | 2024. április 22. 11:51
Az elmúlt hónapokban folyamatosan csökken a személyi kölcsönök kamata, ezzel párhuzamosan az elmúlt időszakban fokozódott a kereslet a személyi kölcsönök iránt, 2023-ban közel 12 százalékkal igényeltek többen ilyen típusú hitelt, mint az azt megelőző évben. Az MNB friss adatai szerint 2024 februárjában 21,5 ezer ügyfél vett fel személyi kölcsönt mintegy 54 milliárd forint értékben, ami további jelentős növekedés az előző év hasonló időszakához képest. Az MBH Bank kamatcsökkentéssel és a hazai piacon egyedülálló, halasztott törlesztéssel igényelhető személyikölcsön-konstrukció bevezetésével készül a személyi kölcsönök iránti növekvő kereslet kielégítésére.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG