A 3000 milliárdos kérdés: mi lesz a vízzel? - interjú Kovács Péterrel

Miért van szükség vízstratégiára? Mi a fő csapásirány?

Az elmúlt másfél században a vizes területek lecsapolása folyt hazánkban. A folyók, patakok vízfolyások a nagyobb kanyarulatait - a gyorsabb lefolyás, és a nagyobb termőterület érdekében - átvágták. Hosszú ideig az volt az elvárás a vízügyi szakemberek felé, hogy levezessék a vizet minden hasznosítható területről, hiszen Magyarország területének nagyjából kétharmada árvizes, vagy elárasztott terület volt még a nagy szabályozások előtt. Abban az időben töltések közé vezették a folyókat, beszűkítették a teret, vagyis a fő cél a vízmentesítés volt. Erre bizonyos időszakokban most is szükség van, például árvízkor, legutóbb a dunai áradás idején. Akkor olyan nagy mennyiségű víz jött, amivel nem lehetett mit kezdeni. Ugyanakkor egyre nagyobb az igény, hogy az ilyen időszakok fölös vízével pótoljuk a vízhiányos időszakok szükségleteit. A cél az, hogy a területen maradjon az a víz, ami a téli hó és a bőséges tavaszi esők után eddig leszaladt a folyókon, hogy az egyre szárazabb nyarakon is legyen víz a patakokban és a mocsaras területeken, és hogy a mezőgazdasági termelésre nem igazán használható területeken más hasznosítást, például vízvisszatartást lehessen megvalósítani Ennek eredményeként visszatértek a régen látott állatfajok, a táj jellegzetes növényei újra nagy számban virítanak.

Mit lehet kezdeni a víztöbblettel?

Ne csak elvezessük, hanem próbáljuk meg egy kicsit elrakni, mint a befőttet. Miért is van erre szükség? Például az öntözés miatt. A gazda ugye nyáron akar öntözni, amikor kevés a víz, mert nem esik az eső. Olyankor a folyókon sincs akkora vízhozam, nincs utánpótlás a vízgyűjtőkről. Ez egy természetes dolog. Sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, ha mindig ott lenne a víz. Most megint egyre nagyobb az igény arra, hogy tározók épüljenek. Az egyik legjobb példa erre a Vásárhelyi-terv, már 4-5 tározó elkészült. Legfőbb funkciójuk, hogy árvíz idején csökkentsék a vízszintet, késleltessék a lefolyást. Akár fél-egy méterrel is lehet mérsékelni az áradást. Ezekre a tárolókra azért is van szükség, mert a töltéseket sem lehet a végtelenségig emelni. Ráadásul jelentős árhullámokat generálnak a hirtelen nagy esők, amikor néhány óra alatt egy hónapnyi, esetleg több havi csapadék hullik. Elméletileg a magyar mezőgazdaság olyan helyzetben van, hogy öntözés nélkül is lehet termelni. Viszont a gyakorlatban nagyon vagylagosak lettek a körülmények: vagy lesz aszály, vagy nem, vagy elmegy a termés vagy nem. Az öntözéses gazdálkodásnak az a lényege, hogy kiegyensúlyozzuk ezeket a szélsőségeket. Ha van öntözővíz megfelelő mennyiségben és minőségben, akkor részben kompenzálhatjuk függőségünket az időjárástól.

Vagyis?

Fontos, hogy ez egy hosszabb távú gazdálkodás, aminek jelentős beruházási vonzata van, mind a vízbiztosítás oldaláról, mind az öntöző berendezések beszerzése szempontjából.

Hogy kell elképzelni, mint egy csatornarendszert?

Ami meg is van többnyire...

Igen, nagyon sok szántóföldön van vízelvezető árok, csak azt vagy beszántották, hogy könnyebben lehessen közlekedni a földeken, vagy benőtte a gaz, ami nyilván nehezíti a víz lefolyását, nem?

Így van. Volt egy korábban jól kiépült rendszer. Minden lehetőséget figyelembe véve több, mint 400 ezer hektáron lehetett öntözni. Most – bár többféle szám kering – körülbelül 100-150, de maximum 200 ezer hektár lehet az öntözhető mezőgazdasági terület, ami engedéllyel  rendelkezik.

Vagyis a megművelt terület 1-2 százaléka. Mekkorára lenne szükség, hiszen nyilván nem kell mindenhol öntözni?

Nálunk nagyon alacsony ez a szám, Nyugat-Európában legalább 4-5-szöröse az öntözött területek aránya. Abból kell kiindulni, hogy ahol már egyszer volt egy rendszer, ott szükség lehet rá és könnyebb is helyreállítani. A zsilipek, átereszek rendbetétele elméletileg egy költségtakarékos megoldás is lehet. Az is fontos, hogy hol van erre szükség, hiszen az öntözővíz pluszköltségeket generál, amit valószínűleg a gazdának megtérül, hiszen kiszámítható lesz a termésátlag, nem lesznek gondjai az értékesítéssel, mert jó minőségű árut tud termelni. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a régi rendszerben olyan területeken is kiépítettek öntözőrendszereket, ahol igazából nem lehet gazdaságosan termelni. Vagyis az öntözéses gazdálkodást is olyan területen érdemes csinálni, ahol jók a temőhelyi adottságok. Nem kell feltétlenül a szikeseken kialakított régi öntözőfürtöket felújítani, mert valószínűleg nem lesz gazdaságos a működése. Vagyis komolyan meg kell vizsgálni, hogy hol, és milyen feltételekkel (talaj, agrotechnika, stb.) lehet megtérülő öntözéses gazdálkodást folytatni..

Mekkora terület a cél?

A reális cél legalább a korábbi öntözött terület folyamatos működtetése. Most körülbelül 70-80 ezer hektáron öntöznek.

Tegyük fel, hogy a meglévő csatornarendszert kitisztítják, odavezetik a vizet. Azt viszont még ki is kell locsolni, amihez milliós, adott esetben tízmilliós nagyságrendű beruházás kell. Az állam ehhez valamilyen támogatási rendszert kialakít-e?

Az állam most egy olyan célkitűzést próbál meg hosszabb távon megvalósítani, hogy jusson el a víz a tábláig. Ehhez természetesen kell egy megfelelő ösztönző rendszer is a gazdáknak, ha már ott a lehetőség, használják is. Hiába térül meg mondjuk egy korszerű csöpögtetőrendszer kialakítása, ha nincs meg az indulótőke, amiből beruházhatna. Erre jó példa a jelenleg is futó 23 milliárdos gépbeszerzési pályázat, amiben öntözőrendszerek beszerzésére is lehet pályázni. Emellett a termesztésben a helytől is függ sok minden. Nem biztos ugyanis, hogy a tartósan belvizes területeken, feltétlenül búzát kell termelni. Lehet, hogy sokkal több értelme van annak, ha mondjuk a gazda, úgymond feláldozza azt a területet és csinál egy kis helyi víztározót, amiből aztán lehet öntözni.

Tegyük fel, hogy feláldozza a földet. Akkor meg a területalapú támogatást veszíti el, ami egy biztos bevétele volt addig. Ezt valahonnan pótolni akarja majd, ehhez pedig valamilyen kompenzációs rendszer kellene. Vannak erre tervek?

Az öntözésfejlesztést szerintem nem lehet megvalósítani úgy, hogy valamennyit ne változtassunk a támogatási rendszereken. Ráadásul a hasznából is a gazdálkodó részesülhet.  Az átalakítás nem szükségszerűen veszteség a gazdának, csak más hasznosítási módban kell elérnie a jövedelmezőséget. Hosszabb távon elkerülhetetlen az arányos és egyensúlyt biztosító (harmonikus) területhasználat, hogy területeket a táji-, természeti-, vízgazdálkodási adottságoknak megfelelően hasznosítsuk.

Mennyi tározót akarnak kialakítani? A hatástanulmányok mit mutatnak?

A domborzati adottságok alapján több, mint 400 millió m3 tározókapacitást lehet megvalósítani, persze kérdés, hogy ezeket ki működteti és milyen forrásból, és, hogy valóban hasznosítható-e a bennük tárolt víz. Csak épített tározóval valószínűleg nem lehet a problémát megoldani. Van egy sokkal jobb tározó, méghozzá a talaj. Megfelelő talajműveléssel a talajnak a víztározó képességét kellene kihasználni nagyobb mértékben. Például a mélyszántással, mert ha a felső 10 centi ki is szárad, de alatta van még egy jelentősebb réteg, akkor a növény még mindig jól érezheti magát.

Lesz Nemzeti Öntözési Ügynökség is. Amennyit lehet róla tudni, olyan lesz, mint egy vízügyi rendőrség. Lesznek szankcionálási jogai?

Én finomítanék ezen a kifejezésen. Ennek a szervezetnek tanácsadói funkciója lesz, és nem hatóságként működik majd. A különböző hatóságok megvannak, végzik is a dolgukat rendesen, ami így lenne a jövőben is. Ennek az ügynökségnek olyan koordinációs feladata lehetne, hogy rendet tegyen a jelenleg még tisztázatlan kérdésekben. Ilyen például a tulajdonviszonyok problémája. A vízfolyások, öntözőrendszerek ugyanis többféle tulajdonban és kezelésben lehetnek: állami vagy társulati kezelésben, önkormányzati és magántulajdonban, vagyis mindenféle variáció adott.

Mi a cél, melyik szinten maradjon a tulajdon?

Először is jó lenne látni, hogy mi a valós helyzet. Van körülbelül 60 ezer kilométer csatornarendszer a 100 ezerből, aminek tisztázatlan a státusza, az állapota. Nem tudni, hogy ki a kezelője, működik, nem működik, hogyan működik. Vagyis ez a hivatal egy állapotfelméréssel kezdhetné a munkáját. Emellett azokat a területeket is beazonosíthatja, ahol van értelme az öntözésnek, gazdaságos és igény is van a fejlesztésre. A források kifizetésében is lehet szerepe annak érdekében, hogy az ellenőrzött formában történjen. Tehát ténylegesen vízgazdálkodási, táj- és területhasználati, mezőgazdasági támogatási koordinációs szerepet töltene be. Egyelőre még nincs döntés, hogy lesz-e ilyen ügynökség, vagy sem. Hosszú távon szükség van rá.

Maradjunk még a tulajdonnál. Sok tulajdonos, sok érdekellentétet jelent, ami egy idő után hátráltatja a dolgokat.  Gondolkoznak-e azon, hogy esetleg állami kézben maradjon a tulajdon?

Itt valószínűleg az állam szerepének erősítése lehet a megoldás hosszabb távon, hiszen ekkor tudunk valóban gazdálkodni a vízkészlettel és befolyásolni az árakat. A stratégiában is benne van, hogy a víz nemzeti kincs. Az állam akkor tud vele gazdálkodni, ha rendelkezik fölötte. Ha állami tulajdonba kerülnének ezek a csatornarendszerek, attól függetlenül ugyanúgy ki lehet adni üzemeltetésre társaságoknak, vagy vízügyi igazgatóságoknak, természetesen a helyi érdekeknek megfelelően.

Az árak hogyan alakulnának?

Ugye az egyik nagy probléma, hogy szabadáras az öntözővíz. Elvileg a gazda nem fizet a vízkivételért. Van egy vízkészlet járulék, amit mindenki fizet, aki vizet használ, de az öntözés esetében ez nulla forint. Javaslatunkra elkészült egy egységes árképzési rendszer, amely a vízszolgáltatás árképzését teszi rendbe, az elszámolható költségek meghatározásával, önköltséges rendszerben.

Az mikorra forrhat ki?

Bármikor dönthet róla a kormány.

Készült-e arról bármilyen felmérés, hogy a különböző munkákhoz mennyi közmunkást kell/lehet foglalkoztatni? Ez is a stratégia egyik célja, hogy közmunkások bevonásával végezzék el azokat a munkákat, amiket lehet.

Ez a Belügyminisztérium hatáskörébe tartozik. Annyit azért el lehet mondani, hogy sokat javult a meglévő rendszerek állapota, hiszen például a cserjeirtást, medertisztítást a közmunkaprogrammal kiválóan el lehetett végezni. Sokkal jobb állapotban vannak a rendszerek, mint néhány évvel ezelőtt. A kérdés, hogy ez a foglalkoztatási rendszer miként tartható fenn.

Mi a helyzet a csatornázással, ami szintén a stratégia része? Nagyon sok helyen még nincs csatornázva és nem csak kis falvakról beszélhetünk.

Lesz, hiszen az Európai Unió szigorúan szabályozza a kérdést. Van egy nemzeti szennyvíz-elvezetési és tisztítási program, amelynek 2015. december vége a határideje. Itt gyakorlatilag minden kétezer lakos feletti településen minimum a biológiai tisztítást és a szennyvíz összegyűjtését biztosítani kell. Közel a határidő, nem véletlen, hogy egyre több helyen kezdődtek el a munkálatok. Ha nem készülünk el, akkor annak következményei lesznek. A kétezer főnél kisebb településeken is meg kell oldani, hogy megvédjük a vízkészleteket, itt azonban fontos a mérlegelés gazdaságossági szempontokból. Azt tudni kell, hogy a csatornázási költségek 80 százalékát a hálózat kialakítása viszi el, a maradék 20 százalékot pedig a szállítás biztosítása teszi ki. Vannak azonban olyan területek, ahol gazdaságilag nem éri meg hálózatot építeni.

Milyen területeken?

A bokortelepüléseken, vagy a tanyavilágban. Ott kevés a szennyvíz, amit egyedileg is meg lehet oldani.

Mi a helyzet a természetes élővizekkel?

Az uniós célkitűzés az a jó vízminőség elérése. Az egyik legnagyobb probléma az, hogy nagyon sok területről nincsenek mérések, így jelenleg nehéz megmondani, hogy milyen állapotban vannak a természetes vizeink. Az irányelv azt írja elő, hogy 2015-re el kell érni a jó állapotot, ez azonban irreális célkitűzés minden tagországnak. Mivel ez határokon átnyúló kérdés, valószínűleg nem is teljesül 2015-re, a legvégső határidő 2027.

És a földalatti vizek milyen állapotban vannak?

Ebben a kérdésben viszonylag jól állunk, de komoly kutatások is kellenek. Ebben az esetben is fontos a vízgazdálkodás. Tudni kellene, hogy hogyan pótlódik a víz, ez azért is fontos, hogy például egy szennyeződés mikor éri/érheti el a vízkészletet. Tudni kell azt is, hogy mennyit használhatunk el anélkül, hogy az problémákat okozna. Az ökológiai vízigényt is ismerni kellene, vagyis hogy az élővilágnak mennyi vízre van szüksége. Mivel sok folyó valamely szomszédunktól érkezik, ezért az együttműködéseknek nagyon fontos szerepük lesz. Ezeket a keretmegállapodásokat ki kell alakítani, és meg kell állapodni az adott országokkal.

A bizonyíthatóan szennyező cégekkel szemben a bírságok emelése tervben van-e?

Ez egy nehéz kérdés, hiszen úgy kell hatékonyabbá tenni az ellenőrzéseket, hogy a különböző felügyelőségek így is túlterheltek. Véleményem szerint több helyszíni ellenőrzésre lenne szükség a cégeknél.

Mikor fogadhatják el a stratégiát?

A kormány bármikor dönthet róla. Amit mi szeretnénk, hogy a stratégia egészüljön ki egy intézkedési tervvel. Ez lenne a Kvassay Jenő Terv, ami jövőre indulna el.

Mennyibe kerül ez a stratégia, 3 ezer milliárd forintról lehetett olvasni?

Így van, ez nagyságrendileg korrekt. Ugyanakkor ezt az összeget úgy kell figyelembe venni, hogy egy hosszú távú tervről van szó. A legfontosabb az ivóvíz biztosítása, a szennyvízproblémák megoldása, majd az árvízvédelem, az élet védelme és így lehet menni sorban, lépésről lépésre.