4p
Átlagosan 11 százalékkal nőtt 2013-ban a termőföld átlagára az előző évhez képest, a legtöbbet Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar megyében ért tavaly egy hektárnyi terület. Érdekes, hogy a drágulás csökkenő forgalom mellett történt. Idén akár további áremelkedés is lehet.

695 ezer forintba kerül egy hektár

A tavalyi év a hazai termőföld további drágulását hozta: a 2012-es 10 százalékos növekedés után 2013-ban újabb 11 százalékkal emelkedett az átlagár Magyarországon, így átlagosan 695 ezer forintba került egy hektár termőföld – derül ki a frissen publikált OTP Jelzálogbank Termőföld Értéktérkép elemzésből.

Megyei termőföld átlagár (Ft/ha). Forrás: OTP Jelzálogbank Termőföld Értéktérkép

Megyék szintjén Győr-Moson-Sopronban, Hajdú-Biharban és Békésben volt a legdrágább tavaly a termőföld, míg Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében került a legkevesebbe átlagosan egy hektár termőföld. A legjobban, közel 23 százalékkal Hajdú-Bihar megyében nőtt 2013-ban az átlagos termőföld hektárár.

Hol a legolcsóbb?

„Érdekesség, hogy megyei és járási szinten egyaránt egyre csökken a különbség a termőföld átlagárai között, szembetűnő trend a korábban olcsó területek felzárkózása” – jegyzi meg Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője.

Megyei szinten így a megelőző évihez képest csekélyebb, 2,2-szeres volt tavaly az árkülönbség a legolcsóbb (Nógrád, 408 ezer forint hektáronként) és legdrágább (Győr-Moson-Sopron, 913 ezer forint) területi egység között.

Járások esetében a lokális folyamatok hangsúlyosabbá válásával ugyan ez a szorzó 5,8-szoros (putnoki: 262 ezer forintos és dunakeszi 1,52 millió forintos átlagos hektárárral), ugyanakkor a különbségek 2012-höz képest itt is csökkentek, akkor 7,5-szer drágább volt a sorrend legelején álló járás. A tíz legolcsóbb járás között négy Borsod-Abaúj-Zemplén, három pedig Nógrád megyei, míg a tíz legdrágább között három Pest megyei található.

Hol, mennyi földet adtak el?

Ami az adásvételek számát illeti, a termőföld-piac 2013-ban minimálisan tovább bővült. A 2012-es 8 százalékos tranzakciószám növekedést ugyanakkor tavaly már csak 0,4 százalékos bővülés követte.

Kilenc megyében esett vissza az adásvételek száma: 10 százalékot meghaladóan Békés és Pest megyékben. Ugyanakkor öt megyében (Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Heves, Vas és Veszprém) 10 százalék feletti volt a forgalomnövekedés. A forgalmat az adásvételekben érintett teljes földterület alapján vizsgálva azonban már 7,3 százalékos visszaesés látszik 2013-ban.

Megyei év/év termőföld árváltozás (2013, %)

 

Tavaly 126 ezer hektár termőföld cserélt tulajdonost, amelyet – a korábbi évek adatai alapján – 80-100 ezer hektárra becsült öröklés útján történő tranzakcióval kiegészítve éves szinten mintegy 210-230 ezer hektáros összforgalmat kapunk. Míg az adásvételek az egészséges tulajdonkoncentrációt segítik, az öröklések sok esetben a tulajdonok elaprózódását hozzák.

A szántó a legkelendőbb

Tavaly az eladott termőföld-terület művelési áganként az alábbiak szerint alakult: a forgalom 70 százaléka volt szántó, 14 százaléka erdő-fásított, 11 százaléka gyep-rét-legelő, valamint 3 százaléka kert-gyömölcsös, illetve 2 százaléka szőlő. Ez a forgalmi összetétel gyakorlatilag teljesen megegyezik a 2012-es arányokkal.

Országos átlagárak művelési áganként (forint/hektár)

Szántóföld

748 ezer

Erdő-fásított

575 ezer

Gyep-rét-legelő

332 ezer

Kert-gyümölcsös

1,08 millió

Szőlő

1,31 millió

Forrás: OTP Jelzálogbank Termőföld Értéktérkép

Míg a szántóforgalom aránya jóval meghaladja a szántóföldi állomány (59 százalék) arányát, az erdőterületeknél (állomány 26 százaléka) pont az ellenkezője igaz, aminek oka az erdőknél magas állami tulajdonosi részarány miatti korlátozott értékesíthetőség. A gyep-rét-legelő, kert-gyümölcsös és szőlő kategóriák állományarányosan járulnak hozzá a forgalomhoz.

Tavaly a – nádas és halastó kivételével számolt – 7,27 millió hektár művelt terület 1,7 százaléka, mintegy 126 ezer hektár cserélt gazdát adásvétel útján.

 

 

A szőlők pörögnek a leggyorsabban

A termőföld-piac országos forgási sebessége (azaz az állomány-arányos forgalmi volumen) így csökkent valamelyest a 2012-ben mért 1,9 százalékról. Ami a művelési ágankénti forgási sebességet illeti, továbbra is a szőlőterületek piaca a legélénkebb 2,7 százalékos forgási sebesség, míg a másik végletet jelentő erdőterületek állományukhoz viszonyítva jóval kisebb arányban (0,9 százalék) vesznek részt a forgalomban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A franciák és a lengyelek még szigorúbbak lennének az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 06:31
Franciaország és Lengyelország kedden az Ukrajnából származó élelmiszerek behozatalának szigorúbb visszaszorítását szorgalmazta, hogy megakadályozzák az EU mezőgazdasági piacainak destabilizációját és a dühös gazdák további felháborodását.
Agrár Újabb fordulat a bolti kasszáknál, a pénztárosok legyőzik a riválisaikat
Buksza blog | 2024. március 19. 10:39
Várhatóan Európában is vissza fognak szorulni az önkiszolgáló pénztárak, ahogy az az Egyesült Államokban már elkezdődött. A magyarázat ugyanis univerzális: nagy a lopási és a félreszkennelési veszteség.
Agrár Valami mázsaszámra bűzlik Prágában
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 13:02
Cseh gazdák trágyát szórtak kormányzati épületek elé Prágában csütörtökön, felújítva korábbi tiltakozásukat a cseh főváros utcáin.
Agrár Bortragédia Spanyolországban, 2,5 millió eurónyi italt tettek tönkre
Privátbankár.hu | 2024. február 20. 06:39
Öt tartály tartalma ment kárba, bosszú is állhat a háttérben.
Agrár Traktorok borították fel a menetrendet Prágában
Privátbankár.hu | 2024. február 19. 12:47
Fennakadásokat okozott a prágai közlekedésben hétfő reggel az a több száz traktor és más mezőgazdasági gép, amelyekkel a cseh gazdák vonultak be a mezőgazdasági minisztérium épületéhez, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.
Agrár Csúcson az MBH AgrárTrend Index
Szirmai S. Péter | 2024. február 13. 18:42
Nyugodtabb évre számíthat 2024-ben a hazai agrobiznisz. Mintegy 2700 milliárd forintos pályázati forrás érkezik, kisebb az infláció, a jobb tervezhetőség javítja az agrárkilátásokat. Ez derül ki a kedden bemutatott MBH AgrárTrend Indexből.
Agrár Kevesebb pénzből is több profitot csinált a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 15:25
A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója csökkenő bevételről és növekvő profitról számolt be pénteken közzétett negyedik negyedéves pénzügyi jelentésben.
Agrár Blokádot építettek a lengyel gazdák
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 13:30
Eltorlaszolták az összes lengyel-ukrán határátkelőt.
Agrár Kezdhetünk aggódni: az egekbe szállhat a csoki és a kakaó ára
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 12:05
Egy év alatt megduplázódott a kakaóbab ára, és nem úgy tűnik, hogy itt a vége az áremelkedésnek.
Agrár Kemény félév előtt állnak az ukránok, egyre több orosznak nem tetszik a háború
Privátbankár.hu | 2024. február 6. 07:44
Az év első felében várhatóan folytatódni fog az ukrán hadsereg lőszerhiánya, mivel időre van szükség a nyugati és az ukrán fegyvergyártás felfuttatására. A második félévben enyhülhet a probléma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG