1p
Hét éven keresztül átlagosan 17 százalékot ért el a Platina Pí befektetőinek, ami jó teljesítménynek számít. Hedge fund-szerű, globális megközelítésű alap, elsősorban kockázatkedvelő befektetőknek ajánlják, legalább két évre.

A Concorde Alapkezelő által kezelt Platina Pí első sorozata (A) 2006-ban indult el egy szűk befektetői kör számára, majd 2011 februárjától új sorozatot hoztak létre (B) és kibővítették, a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé tették az alapot. Szabó László portfólió-menedzser, egyben az alapkezelő egyik tulajdonosa és elnöke szerint nincsenek megkötések a befektetési politikában, ezért az alap teljesítményét az határozza meg, mennyire világosan látja kezelője a tőkepiaci folyamatokat.

Az alap hivatalosan abszolút hozamú befektetési politikát folytat, vagyis minden körülmények között pozitív hozam elérésére törekszik, miközben sokféle befektetési terület, befektetési eszköz között szabadon válogathat, hasonlóan a híres nyugati hedge fundokhoz. Nemcsak long, tehát vételi pozíciókat vehet fel, hanem shortolhat is, a piaci áresésekről is profitálhat. Kezelője a fundamentális, tehát az alapvető gazdasági elemzéseken alapuló megközelítést hangsúlyozza.

Az alap 2006-os indulása óta, mintegy hét év alatt évi 17 százalékos hozamot ért el. Eközben egyes időszakokban, főleg a tőkepiaci válság idején a – kockázatot jelző – volatilitása sem volt alacsony, ezért magasabb kockázattűrő képességű befektetőknek ajánlják, minimum két évre. Az alapkezelővel a Privátbankár korábban részletes interjút készített, amelyben az alapon kívül a fundamentális megközelítésről, a magyar tőzsde problémáiról és befektetési sztorikról is olvasni lehet - az interjú itt olvasható el.

(x)

Az alap fontosabb adatai

Platina Pí A Platina Pí B
Az alap neve: Platina Pí Származtatott Befektetési Alap „A” sorozat Platina Pí Származtatott Befektetési Alap „B” sorozat
Alapkezelő társaság: Concorde Alapkezelő Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Concorde Alapkezelő Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Alapkezelő honlapja: www.privatvagyonkezeles.hu www.privatvagyonkezeles.hu
Portfólió-menedzser: Szabó László Szabó László
Indulás időpontja: 2006.08.18 2011.02.16
Devizanem: HUF HUF
Befektetési politika szerinti kategória: abszolút hozamú abszolút hozamú
Földrajzi/devizális kitettség, stratégia: globális makroszemléletű, fundamentális megközelítéssel globális makroszemléletű, fundamentális megközelítéssel
Fő forgalmazási hely: Concorde Értékpapír Zrt. Concorde Értékpapír Zrt.
További forgalmazási helyek: - Equilor, Erste, Raiffeisen
Vételi jutalék a fő forgalmazási helyen: 1% 1%
Visszaváltási jutalék a fő forgalmazási helyen: 5% 5%
Kockázati szint: magas magas
Ajánlott időtáv: 3 év 3 év
Elszámolás napja (T+?): T+3 T+3
Jegyzési időszak (csak induló alapnál): - -
Az alapkezelő pár mondatos bemutatása: A Concorde Alapkezelő a legnagyobb független (nem banki, biztosítói hátterű) vagyon- és alapkezelési szolgáltatásokat nyújtó társaság Magyarországon, amely az abszolút hozamra törekvő befektetési alapok piacán piacvezető pozícióval rendelkezik (a számításhoz felhasznált adatok forrása a Bamosz). Abszolút hozamú stratégiát folytató alapjai hosszabb távon is öt-tíz százalékpont közötti felülteljesítést értek el a kockázatmentes hozam felett indulásuk óta. Az alapkezelőben a multi-manager szemlélet érvényesül, ahol az egyes portfóliókezelők a saját befektetési stílusuknak, filozófiájuknak megfelelő, szigorú kockázatkezelést alkalmazó mandátummal rendelkeznek. A társaság kezelt vagyonának indulás óta történő folyamatos és stabil növekedése eredményeként, 2013. március végén a társaság kezelt vagyona elérte a 250 milliárd forintot. A Concorde Alapkezelő a legnagyobb független (nem banki, biztosítói hátterű) vagyon- és alapkezelési szolgáltatásokat nyújtó társaság Magyarországon, amely az abszolút hozamra törekvő befektetési alapok piacán piacvezető pozícióval rendelkezik (a számításhoz felhasznált adatok forrása a Bamosz). Abszolút hozamú stratégiát folytató alapjai hosszabb távon is öt-tíz százalékpont közötti felülteljesítést értek el a kockázatmentes hozam felett indulásuk óta. Az alapkezelőben a multi-manager szemlélet érvényesül, ahol az egyes portfóliókezelők a saját befektetési stílusuknak, filozófiájuknak megfelelő, szigorú kockázatkezelést alkalmazó mandátummal rendelkeznek. A társaság kezelt vagyonának indulás óta történő folyamatos és stabil növekedése eredményeként, 2013. március végén a társaság kezelt vagyona elérte a 250 milliárd forintot.
Nettó eszközérték: Nettó eszközérték >>
Nettó eszközérték >>
Árfolyam: Árfolyam >>
Árfolyam >>
Hozamok: Hozamok >>
Hozamok >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46920 46700 46970 +0,45% 0 0 10 397 770 940 HUF 2026-07-03 17:08:42
MOL 3910 3820 3918 +2,89% 0 0 2 808 960 828 HUF 2026-07-03 17:05:23
MTELEKOM 2670 2650 2694 +0,38% 0 0 438 635 596 HUF 2026-07-03 17:05:01
RICHTER 12190 12060 12220 +0,66% 0 0 791 966 800 HUF 2026-07-03 17:10:36
OPUS 366 355 366 +0,27% 0 0 16 492 829 HUF 2026-07-03 17:05:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Herman Bernadett | 2026. július 3. 14:50
A forint szokatlan, többéves csúcsra erősödött az euróval szemben, miközben a magyar állampapírpiacon a nemzetközi trendekkel teljesen szembeúszva csökkennek a hozamok. Mi állhat a háttérben? Valóban realitássá válhat az euróövezeti csatlakozás? Hogyan reagál a gazdaságpolitika a hirtelen jött sikerre, és mikor indulhat meg a Magyar Nemzeti Bank kamatvágási ciklusa? Erről beszélt lapunknak Németh Gábor, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzse, aki a közelmúltban nyerte el a „Feltörekvő Portfóliómenedzser” díjat a Privátbankár.hu Klasszis versenyében.
Befektetési alapok Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. július 2. 14:41
Bivalyerős a forint, száguld a magyar állampapírpiac – ráadásul szemben a világpiaci trendekkel. A foci-vb is javában folyik, ami hatással lehet a tőzsdékre is. Németh Gáborral, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzserével beszélgettünk, aki a Privátbankár.hu Klasszis gáláján elnyerte „Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere” díjat.
Befektetési alapok Fektessen be a klímaváltozásba! Ezek a szektorok a brutális nyári kánikula tőzsdei nyertesei
Herman Bernadett | 2026. június 30. 16:26
Miközben az országban tombol a 40 fokos kánikula, az aszfalt olvad, a villamosenergia-hálózatok pedig a túlterheltség határán táncolnak, a tőzsdéken a tőke a klímaváltozást ellensúlyozó cégek papírjaiba áramlik. A globális felmelegedés és a tartós hőhullámok nemcsak környezeti kihívást jelentenek, hanem egy nagyon specifikus vállalati kört emelnek a nagy profitgyárosok pozíciójába.
Befektetési alapok A magyar sztori jó és a forint erősődésén keresztül megfelelő dezinflációs folyamatok indultak el
Csabai Károly | 2026. június 17. 10:23
Ezt mondja Lugosi Barnabás, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzsere, akivel annak kapcsán beszéltük át a világ és a magyar gazdaság dolgait, hogy a február végén kirobbant közel-keleti konfliktus hatására az inflációs nyomás fokozódik – emiatt az Európai Központi Bank csütörtökön már kamatot is emelt –, a Magyar Nemzeti Bank azonban az alacsony infláció és az erős forint miatt éppen kamatcsökkentésre készül.
Befektetési alapok Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 
Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG