2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Már október végén a kormány elé kerül az áfacsalások visszaszorítását célzó előterjesztés - tudta meg a Magyar Nemzet.

Kiemelt figyelmet kapott az elmúlt években a feketegazdaság elleni küzdelem az agrárium és az élelmiszeripar területén, miután nyilvánvalóvá vált, hogy ez a tevékenység jelentős bevételtől fosztja meg a közkasszát, és komoly versenyhátrányt okoz a tisztességes piaci szereplőknek

Mit terveznek?

Az adócsalásra szerveződött, jól felépített láncok felderítését nagymértékben segítené, ha az áruk útját jobban lehetne követni, illetve kötelezővé válna az eredet és származás igazolása. Ezért a tárca támogatja azt az elképzelést, amely szerint egyedi azonosítási kötelezettséget vezetnének be, aminek alapján például a tejszállítmányok útját akár az előállítási helyig vissza lehetne követni. Amennyiben ez kiegészülne a szállítmányok előzetes bejelentési kötelezettségének megteremtésével is, a nyomon követés még inkább megvalósíthatóvá válna - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek.

Az államtitkár emellett támogathatónak nevezte a tejkereskedelem résztvevői - különösen a nagykereskedők - körében az előzetes regisztráció bevezetését. Ezzel ki lehetne iktatni a közvetítő kereskedőket, és kizárólag azok a gazdálkodók végezhetnék ezt a tevékenységet, akiknek megfelelő a felkészültségük.

Jöhet még áfacsökkentés?

Mivel az egyes élelmiszerek áfakulcsának csökkentése iránt folyamatos az igény a termelő cégek részéről, a kormány már 2012 óta foglalkozik azokkal az előterjesztésekkel, amelyek kiszámolták az alapvető élelmiszerekre vonatkozó közterhek mérséklésének következményeit. Idéntől az élő és félsertés áfakulcsát 27-rál öt százalékra csökkentette a kormány, emellett a piac tisztulásához vezetett a gabonakereskedelemben életbe léptetett fordított áfafizetési rendszer is.

Címkék: Adó

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG