A személygépkocsikkal kapcsolatos, idén év elején hatályba lépett változások közül talán a legjelentősebb, hogy az áfatörvényben megszűnt a személygépkocsi bérletére vagy lízingjére vonatkozó tételes áfalevonási tilalom. Vagyis ismét lehetővé vált a bérelt személygépkocsik utáni általános forgalmi adó levonása, ehhez azonban igazolni kell, hogy a gépkocsi használata megfelel az ezzel együtt járó általános követelménynek, annak, hogy a cég azt adóköteles tevékenysége érdekében használja - írja Dr. Fekete Zoltán Titusz, adótanácsadó az RSM DTM blogján.
A változás tehát előnyös ugyan a személygépkocsikat bérlők vagy lízingelők számára, ám a levonási lehetőséggel párhuzamosan az adott cég kénytelen az adminisztráció területén komoly többlet-kötelezettségeket felvállalni. Az utóbbi években ugyanis – több törvényi változás eredményeképpen – főszabály szerinti használat esetén minimálisra csökkentek a cégautókkal kapcsolatos adminisztrációs kötelezettségek. Amennyiben az adott vállalkozás nem kívánja levonásba helyezni az áfát, és megfizeti a cégautóadót is, semmilyen nyilvántartást nem kell vezetnie arról, hogy az üzleti érdekű használat mellett esetleg megvalósul-e magáncélú használat is.
Áfalevonás esetén ezzel szemben dokumentálni kell a személygépkocsik használatát, hiszen csak megfelelő dokumentáltság alapján igazolható teljes mértékben, hogy a gépkocsi bérletére adóköteles tevékenység végzése miatt került sor.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




