1p
Az Országgyűlés tegnap esti döntése értelmében végleges adónem lesz a bankadó, növelik a tranzakciós illetéket, eltörlik a szuperbruttót és a nyugdíjjárulék-plafont. Elfogadták a kormány múlt héten bejelentett, összesen 90 milliárd forintos kiigazító intézkedéseit is. Beruházások, fejlesztések és létszámbővítés után adókedvezmény jár a vállalkozásoknak.

Marad a bankadó, emelkedik a tranzakciós illeték és az energiaszektor adója

A képviselők 230 kormánypárti igen szavazattal, 65 nem ellenében döntöttek a közterheket és a jövő évi büdzsét érintő javaslatokról. Az októberi 367, illetve 397 milliárd forintos utáni harmadik, november 16-án bejelentett 90 milliárd forintos kiigazító csomagban szerepelt az energiaszolgáltatók jövedelemadójának emelése, a közműadó bevezetése és a bankadó végleges adónemmé tétele. A cél az lenne, hogy az Európai Bizottság (EB) is 2,7 százalékos költségvetési hiányt jelezzen előre a jövő évre, a mostani 2,9 százalék helyett.

A Ház úgy döntött, mégsem csökken felére a bankadó 2013-ban. A döntésből 72 milliárd forint többletbevétele származhat a költségvetésnek.

Emellett a tranzakciós illeték általános mértéke 1 helyett 2 ezrelék lesz, ami újabb 130 milliárd forintos összeget jelent a bevételi oldalon. A készpénzfelvétel általános mértéke 3 ezrelék lesz, a Magyar Nemzeti Bank ugyanakkor kikerült az illetékfizetésre kötelezettek köréből. A bankok ezt januártól az ügyfelekre fogják hárítani, emelkedik az átutalási megbízások és a készpénzfelvétel díja, a bankkártyás fizetés azonban a legtöbb pénzintézetnél továbbra is díjmentes lesz.

A kormány vasárnap még több új elemet beépített a törvényjavaslatba, így az Országgyűlés többek között az eredetileg tervezett 11-ről 31 százalékra emelte az energiaellátók jövedelemadóját - a társasági adóval együtt így teljes adóterhelésük 50 százalékos lesz -, és adókötelessé tette a pornográf műsorok közvetítését.

A kulturális adó hatálya így kiterjed majd azokra a televíziós kábelszolgáltatókra, műholdas műsorelosztókra, illetve földi terjesztésű műsorelosztókra amelyek - az általuk nyújtott műsorszolgáltatás keretén belül - pornográf tartalmú csatorna hozzáférését teszik lehetővé előfizetőik részére.

Drágul a cafeteria

A vasárnap módosításokkal az energiaitalok adójára vonatkozó javaslat is változott. Az eredeti javaslat szerint magasabb mérték (150 forint literenként) vonatkozott volna a magas koffeintartalmú termékekre, továbbá azon termékekre, amelyek taurint is tartalmaznak, és alacsonyabb (40 forint) az alacsony koffeintartalmú termékekre. A módosításban már 250 forint literenkénti adó szerepel a taurint tartalmazó energiaitalokra, és 40 forint a kisebb egészségkockázatú metil-xantint tartalmazó termékekre.

A Országgyűlés döntése alapján a cafeteria után fizetendő egészségügyi hozzájárulás az eddigi 10-ről 14 százalékra emelkedik, az eredetileg a csomagban foglalt 27 százalék helyett. Ezt a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetsége is elfogadhatónak tartja: az eredeti terv akár a cafeteria megszűnésével is járhatott volna.

A jövő évi adótörvényekkel együtt fogadták el, hogy a pénztárgépek utáni kötelező adatszolgáltatás úgy is történhet, hogy az adóhatóság közvetlenül kéri le a gépekből az adatokat. A részleteket a nemzetgazdasági miniszter rendeletben szabályozná.

Jön a közműadó, elkobozhatják a kártyapaklikat

A helyi adóról szóló törvényben az építményadó mellett megjelenik a közműadó is. Ez utóbbi Budapesten a főváros bevételének minősül. A közművezeték minden métere után 100 forint az adó, amely alól az állam és a helyi önkormányzat minden esetben mentesül. Ha az állam tulajdonában van a közművezeték, az adót az üzemeltetőnek kell megfizetnie.

A helyi iparűzési adónál a kisebb adózók tehermentesítésére a levonhatóság korlátozása sávosan történik majd, így 500 millió forint nettó árbevételig a bevétel teljes egészében levonható lesz.

A képviselők a szerencsejáték-törvényt is kiegészítették úgy, hogy az adóhatóság elkobozhassa a tiltott szerencsejátékhoz használt eszközt, valamint a nyereményalapot is.

Adókedvezmények vállalkozásoknak

A társasági adótörvénybe bekerült a szabad vállalkozási zóna fogalma. Ezt a kormány jelöli ki, és az ottani legalább 100 millió forintos beruházás után adókedvezmény jár. Ugyancsak társaságiadó-kedvezmény társul a legalább 100 millió forint értékű energiahatékonysági beruházáshoz.

A zárószavazás előtti módosító javaslatokkal adókedvezményeket vezettek be: a társasági adótörvény szerinti fejlesztési adókedvezményre jogosult, szabad vállalkozási zónában működő vállalkozás a beruházás üzembe helyezését követő 5 éven belül szociális hozzájárulási adókedvezményt érvényesíthet, ha bővíti munkavállalói létszámát. A kedvezmény a foglalkoztatás első két évében havi 100 ezer forint bruttó bérig érvényesíthető, 100 százalékos kedvezményt jelent a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás tekintetében.

A jövő évtől a hazai vállalkozások kutatási, fejlesztési tevékenységét szociális hozzájárulási adókedvezmény segíti. A javaslat szerint a vállalkozások által foglalkoztatott, tudományos fokozattal vagy tudományos címmel rendelkező kutatók után adókedvezmény érvényesíthető.

A megváltozott munkaképességű vállalkozók a jövőben kedvezményt érvényesíthetnek a szociális hozzájárulási adóból, ennek következményeként a megváltozott munkaképességű vállalkozó után a kisadózó vállalkozás nem havi 50 ezer, hanem csak 25 ezer forint tételes adót fizethet.

Tényleg egykulcsos lesz az szja, egyszerűsödik az ügyintézés

Az új adószabályok értelmében egységesen 16 százalék lesz a személyi jövedelemadó 2013-tól, miután kivezetik a szuperbruttósítást, ami a kormány szerint jelentősen leegyszerűsíti az adóalap és az adóelőleg megállapítását, ezzel pedig ténylegesen megvalósul az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszer.

Általános szabállyá vált, hogy az adózónak semmilyen eljáráshoz nem kell adóigazolást, vagy együttes adóigazolást kérnie, ha az adóhatóság köztartozásmentes adatbázisában szerepel. Az adóhatósági igazolások kiállításának határideje 8 napról 6 napra csökkent. Emellett egyszerűsödtek a fizetési könnyítés és adómérséklés szabályai is.

Rövidültek az önkormányzati adóslisták: a helyi adó és gépjárműadó esetében 10 ezer forintról 100 ezer forintra, magánszemélyeknél pedig 5 ezer forintról 50 ezer forintra emelték a közzétételt megalapozó értékhatárt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG