<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p
Jóval kevesebbet kerestek a legnagyobb adófizetők tavaly, mint egy évvel korábban - azért munkával így is össze lehetett szedni 760 milliót, osztalékból pedig akár 5 milliárd is összejöhetett.

760 millió, munkából

A legnagyobb összevont jövedelem tavaly 760 millió forintot tett ki, ami 191 millió forinttal alacsonyabb volt az előző évinél, s mindkét évben teljes összegben munkaviszonyból származó bérjövedelemből keletkezett.

Azért nem mindenki keres 760 milliótAz adófizető magyar állampolgárok 2012-ben átlagosan 170 ezer forintot vihettek haza havonta - a budapestiek keresnek a legjobban, és Borsodban a legalacsonyabb az átlagfizetés, de a fővárosban emelkedett a legkisebb arányban a jövedelem. Az átlag adózó egy hónapban 28 ezer forintot fizet.

Részletek >>

Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a szóban forgó adózó családi kedvezményt nem érvényesített, és összesen 154 millió forint adókötelezettség terhelte, amellyel a legtöbb adót fizetők rangsorában a 17. helyre került.

Osztalékból lehetett igazán nagyot kaszálni

Az osztalékjövedelmek meghatározó szerepét jelzi, hogy 2012-ben is ebből keletkezett a legnagyobb forrásadós jövedelem, bár 5 milliárd forintos értékével alig több mint kétharmada volt a 2011-ben kimutatott TOP 1-es 7,2 milliárd forintnak. Ez az adózó volt 794 millió forintos összeggel a legnagyobb adófizető is. (Osztaléka mellett 3,6 millió forint összevonásra kerülő jövedelmet mutatott ki.)

Az összevont és forrásadós jövedelmeket együttesen figyelembe véve is a legnagyobb forrásadós jövedelmet szerző adózó áll az élen. A legnagyobb összevont jövedelemmel rendelkező magánszemély az összes jövedelem rangsorában csak a 25. helyre került. Emellett a forrásadós jövedelmek kiugró nagyságrendjét jelzi az is, hogy az összes fizetendő adó rangsorában az első 16 helyezett kötelezettsége forrásadóból keletkezett.

73,2 milliárd a 100 legnagyobb jövedelem

Az első száz legmagasabb jövedelmet kimutató magánszemély összesen 73,2 milliárd forint jövedelmet vallott be, amelynek 90,2 százaléka elkülönülten adózó jövedelem, és ezen belül is 67 százalék osztalék volt.

Nálunk tágul leginkább a szakadék

Magyarországon növekedtek a legjobban az egyenlőtlenségek a válság kitörése óta egész Európában. Emiatt folyamatosan távolodunk a skandináv modelltől és haladunk a mediterrán államok felé. A Gini-index az egész lakosságon belüli egyenlőtlenségeket számszerűsíti; Magyarország ugyan a kevésbé egyenlőtlen országok közé tartozik, az elmúlt három évben azonban radikálisan romlott a helyzet ebből a szempontból is: míg az EU-ban átlagosan 0,1 százalékponttal csökkent az egyenlőtlenség, addig Magyarországon 2,6 százalékkal emelkedett a mutató értéke. További részleteket korábbi összeállításunkban olvashat >>

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz májusban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG