Biodiverzitás: sokba kerül, hogy ne csak a pénz számítson - interjú
Gyakorlatilag, ha az agro-biodiverzitásról beszélünk, az elmúlt száz évben mintegy 75 százalékos csökkenést tapasztalunk ebben a vonatkozásban. Ez azt jelenti, hogy lényegesen kevesebb fajta növényt vonunk köztermesztésbe, mint korábban tettük. Ennek következtében egy sérülékeny rendszerrel kell számolnunk, és amennyiben például bármilyen környezeti hatás az adott növénykultúrára negatívan hat, sérülékennyé válik a termelés biztonsága, és nincs lehetőség a pótlásra. Tehát az lenne a célunk, hogy ne csak monokultúrás, intenzív növénytermesztésben gondolkozzunk. Természetesen annak is megvan a létjogosultsága, hiszen ennek a kérdésnek vannak nemzetgazdasági vonatkozásai is. Viszont olyan modelleket is meg kell próbálni alkalmazni, amely a táj jellegéhez, adottságaihoz alkalmazkodóan, minél többféle növényt von be a termesztésbe. Magyarország szempontjából rendkívül fontos, hogy a hazai mezőgazdasági termelés biológiai alapjai hazai erőforrásból származzanak, mert gyakorlatilag ez teszi lehetővé, hogy az utánpótlást is innen tudjuk biztosítani például az élelmiszer-termeléshez. Ez, ha úgy tetszik, az élelmiszer-önrendelkezésünknek is az alapját képezi. Vagyis, hogy hosszú távon tudjuk biztosítani a lakosságnak a megfelelő, jó minőségű élelmiszert. Köztudottan Magyarország több alapanyagot képes termelni, mint amennyit a lakosság igényel, vagyis ez az export szempontjából is nagyon fontos kérdés.
Nagyon komplex a program és nagyon sok területet érint, mi a legsürgetőbb, amit meg kell csinálni?
Azt gondolom, hogy minden területen szükséges előre lépni, de valóban nagyon komplex a feladat. Amennyiben a Biodiverzitás Stratégiáról beszélünk, ez csak egy része a közeljövőre vonatkozó terveinknek, hiszen kidolgozásra és elfogadásra került a Nemzeti akcióterv az ökológiai gazdálkodás fejlesztéséről elnevezésű dokumentum is. Mindamellett elkészült a 4. Nemzeti Környezetvédelmi Programunk is, s elfogadásra vár a Nemzeti Biodiverzitás Stratégia. A jövő az bizakodásra adhat okot, akár a források felhasználásának lehetőségeire vonatkozóan is. Megoldást várunk számtalan területen. A biodiverzitás vonatkozásában genetikai erőforrásaink sérülékenysége kapcsán nem kizárólag Magyarországon fellelhető problémáról beszélünk, hanem uniós szinten, illetve az egész világon napirenden van a sokszínű élővilág pusztulásának problémája. Számos nemzetközi egyezményt is ratifikáltunk, amely ez ellen a kedvezőtlen tendencia ellen kíván tenni. Nekünk jelenleg az a legfőbb célkitűzésünk, hogy a hat fő területet megjelölő Biodiverzitás Stratégia minél több kötelezettségvállalást igyekezzen teljesíteni, illetve megpróbáljon a folyamatokba úgy beavatkozni, hogy a biológiai alapjaink változatossága ne sérüljön tovább.
Nincs itt egy kis ellentmondás? Mert miközben a monokultúrás termesztést szeretnék visszaszorítani, aközben például a zöldség-gyümölcs ágazatban jelentősen növelnék az éves kibocsátást.
Úgy gondolom, az lenne a cél, hogy a kettő megférjen egymás mellett, és az intenzív kultúrák ne szorítsák ki az agro-biodiverzitást. Erre vannak nagyon jó példák. Ott van például az ökológiai gazdálkodás lehetősége, amely sokkal diverzifikáltabb modellben gondolkodik, sokkal inkább figyelembe veszi a táji és a környezeti adottságokat, szempontokat, és emiatt a biológiai alapok sérülékenységét is kiküszöböli. Azt gondolom tehát, hogy mindkettőnek megvan a létjogosultsága, nem szabad kizárólag a gazdasági szempontokat figyelembe venni, hiszen azok is csak meghatározott ideig nyújthatnak életképes alternatívát. Amennyiben, akár a talaj minőségének romlását, akár a vízbázisok pusztulását figyelmen kívül hagyjuk, ott hosszú távon képtelenek leszünk monokultúrás termesztésre is, vagyis nem tudjuk majd azt az intenzív termesztést biztosítani, mint korábban.
Nem szólhat minden a pénzről? Hogyan lehet ösztönözni a szereplőket, hogy ezt elfogadják, hiszen éppen azért, vagyis a pénzért termelnek?
Persze, ez így van. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy Európai Unióban is van elmozdulás ebben a kérdésben, hiszen az új Közös Agrárpolitika komoly célkitűzéseket fogalmaz meg a zöldítésére vonatkozóan. A KAP előírása 10 és 30 hektár közötti termőterület esetében két növénykultúra termesztését írja elő kötelezően, 30 hektár felett pedig 3 növényét, tehát úgy gondolom, ez is egy nagyon lényeges változás. Ugyanakkor a gazdaság méretétől függően, 15 hektár felett a termőterület vonatkozásában mintegy 5 százalékban kell a zöldítés komponensének megjelennie. A bevezetés évében mintegy 5 százalékot kell ökológiai célterületként kijelölni a gazdálkodóknak, de távolabbi célként a 7 százalék elérése is megfogalmazódik. Természetesen, amit mi most látunk, hogy hogyan lehet ökológiai gazdálkodás jogcímén a forrásokat igénybe venni, az egy nagyon összetett kép. Korábban az Agrár-környezetgazdálkodási Program keretében volt lehetőség, hogy fenntartható programokban gondolkozzunk. Most nem programokra, hanem inkább kötelezettségvállalásokra kell helyeznünk a hangsúlyt. Nem látjuk még pontosan, hogy hogyan alakul az elosztási rendszer, de az már körvonalazódik, hogy egyéni gazdaságok szintjén kell bizonyos környezet-, természetvédelmi szempontokra hivatkozva kötelezettségeket vállalni a termelői oldalnak. Ezeket a kötelezettségvállalásokat az Európai Unió forrásokon keresztül díjazni fogja. Itt egy-egy modell egyetlen területre koncentrálva is tehet vállalásokat, akár például a talaj egészséges állapotának fenntartására, akár a vízbázisok védelmére vonatkozóan.
A fenntartható gazdálkodásban mennyire eltökélt a tárca arra vonatkozóan, hogy például a kémiai növényvédő szereket biológiai szerekre cseréljék a gazdálkodók? Ezek ugye, kevésbé terhelik a környezetet.
Azt gondolom, hogy a kémiai növényvédő szereknek is megvan bizonyos szempontból a létjogosultságuk, nélkülük elképzelhetetlen a termelés. Itt inkább arra kellene koncentrálni, hogy a túlzott és indokolatlan használatot elkerüljük, mert az összefügg a vízbázisok védelmével, a talaj elhasználódásával, hiszen ezen esetekben feltételesen megújuló erőforrásokról beszélünk. Arra lenne szükség, hogy körültekintően járjunk el a növényvédelem kérdéskörben. Nagyon kevés az olyan termelő üzem, illetve gazdaság, amely környezettudatosan jár el, hiszen a múlt legkevésbé szólt a környezet-, illetve természetvédelmi szempontok figyelembe vételéről. Tapasztalunk már elmozdulást ebben a kérdésben is, hiszen a gazdasági szempontok is tudatosabb magatartásra sarkallják a gazdálkodókat, vagyis hogy valóban csak annyi kémiai növényvédő szert használjanak fel, amennyi valóban feltétlenül szükséges az adott növénykultúra megvédéséhez. Azt gondolom egyébként, hogy a hétköznapi emberek tudatában sincsenek jelen ezek a szempontok, a tudatos magatartás kellőképpen, hiszen az a fogalom, hogy talajvédelem, a köznapi embernek gyakorlatilag semmit sem mond. Egy gyakorlati köznapi példánál maradva nagyon sokszor még mindig egyszerűen kiöntik a vegyszereket, a klóros vizet, akárcsak az olajszármazékokat a talajfelszínre, s ezzel komoly környezeti szennyezést okozva. Itt az egyik fontos kérdés, hogy az emberek életében hogyan tudjuk ezeket a folyamatokat elfogadhatóvá tenni, hogy ők maguk is óvják a közvetlen környezetüket, az élővilágot, a talaj, illetve, a vizek minőségét. Nem gondolom, hogy ez pusztán agrárkérdés lenne.
Hogyan lehet tudatosítani?
A tudatformálás, azt gondolom, hogy az iskolánál, óvodáknál kezdődik. Vannak ökoiskoláink és zöld óvodáink is. Ezek komplex modellek, viszont csak egy szűk réteghez juttatják el a megfelelő információkat. Azt gondolom, hogy most a központosító törekvéseken keresztül remek lehetőség nyílna arra, hogy az alapoktatás részévé tegyük ezeket az információkat, tehát legalulról kezdve formáljuk az emberek gondolkodását. Korábban ezekkel a környezettudatos célkitűzésekkel nem foglalkoztak, majd később kezdett beépülni a köztudatba, de integráltan sem az alapoktatásban, sem a középfokú, sem a felsőoktatásban gyakorlatilag nincsenek meg a hagyományai. Ezt korosztályra és információra szabottan kellene becsatornázni a diákokhoz, hiszen elsősorban az ő fejükben szükséges rendet tenni ahhoz, hogy eredményes, tudatos felnőttekké váljanak. Természetesen a mai felnőtt generáció tudatformálását sem szabad figyelmen kívül hagyni. Itt a civil szervetek, önkormányzatok bevonása elengedhetetlenül szükséges. Mindamellett, a döntéshozók esetében is fontos tudatosítani, hogy itt nagyon komoly kérdésekről van szó, amelynek a gazdasági, környezeti hatásai 10-20, vagy akár 100 év múlva jelentkezhetnek.
Ezt hogy lehetne? Beépítenék a környezetismeret tantárgyba? Az megszűnik felső tagozatban, vagyis megszakad a folyamat. Külön tantárgyként képzeli el, vagy hogyan? Az pedig egy nagy kérdés, hogy fakultációban meg van-e értelme gondolkodni, amikor ennyire leterheltek a gyerekek.
Számos opció adódik az oktatás területén. Én azt gondolom, hogy lehetőség van az erkölcstanon keresztül történő környezettudatos nevelésre is. Ezt a kérdést komplexen kell látni, tehát ha egy tanóra keretein belül nincs lehetőségünk ezeket az információkat becsatornázni, akkor azért van földrajz, van biológia, amely tantárgyakon keresztül, s legfőképp a gyakorlati példák bemutatásával felmutathatók az összefüggések. Természetesen nem az én tisztem, hogy ebben nyilatkozzak, de látok olyan lehetőségeket, ahol eredményesek lehetünk.
Tehát, ha jól értem, akkor legalább 10-15 év, mire kézzelfogható eredményei lesznek az ilyen tudatformálásnak?
Így van. Azok a magok, amiket elvetünk, majd csak évek, évtizedek múlva fognak teremni. Most csak az oktatásról beszélünk. Természetesen a Biodiverzitás Stratégia nevesít számos olyan területet, ahol próbálunk eredményeket elérni. Számos olyan célkitűzést fogalmaztunk meg, amelyben lehetőségünk van előre lépni. Nagyon fontos, hogy a stratégia egy helyzetértékeléssel, állapotfelméréssel indít. Ennek a jelentősége abban rejlik, hogy 2020-ban ellenőrizhetővé válik, hogy mely területen pozitív a mérleg. A stratégia igazodik az uniós stratégia szerkezetéhez, de elsősorban a hazai problémák kezelésére összpontosít. Szerepel a dokumentumban a klasszikus természetvédelemmel kapcsolatos kérdéskör, az ökoszisztéma szolgáltatások védelme, a fenntartható mezőgazdaság problematikája is. Illetve külön fejezetet szenteltünk az erdő-, hal-, víz- és vadgazdálkodás témakörének, az özönfajok elleni küzdelemnek, illetve a nemzetközi kötelezettségek teljesítésének.
Ha már az elvetett magoknál tartunk. Ugye korábban említette, hogy a monokultúrákat visszaszorítanák, illetve bevonnának más növényeket is a termesztésbe. De a mostani rendszer nyilván azért alakult így, mert ezekre a növényekre, illetve termékekre van szükség. Akkor hogyan vennék rá a gazdákat, hogy olyat is termeljenek, amit nem biztos, hogy megvesznek a piacon?
Azt gondolom, hogy ezen a téren is vannak eredmények, elég, ha a vetőmag-ágazatra gondolunk, ami jelentős nemzetgazdasági értéket is képvisel, hiszen mintegy 190 milliárd forintos nemzetgazdasági értéket jelentő üzletágról beszélünk. Ez a helyi termelőket, gazdálkodókat is megszólítja, illetve exportképes termékeket is produkál. Azt gondolom, hogy főleg kelet-európai viszonylatban igen nagy volumenben keresik ezeket a vetőmagokat. Ennek az egyik oka, hogy GMO-mentes vetőmagokról beszélünk. Ez komoly értéket képvisel a vetőmagpiacon.
Hogyan tudjuk megakadályozni, hogy valóban ne kerüljön be Magyarországra génmódosított vetőmag? Annak idején a GMO-mentesség támogatásában ötpárti egyetértés volt.
Valóban ötpárti konszenzussal döntött az Országgyűlés hazánk GMO- mentes stratégiájáról, s a géntörvényünk is az egyik legszigorúbb Európában. Folyamatosan vívjuk a magunk harcait hazai és európai uniós szinten is. Néhány hete éppen egy új génmódosított kukorica köztermesztésbe vonásának engedélyezése körül alakult ki vita. Ha a környező országokat vesszük sorra, akkor is vegyes képet kapunk. Egyértelműen GMO-ellenes tagállam Ausztria, Szlovénia, ugyanakkor Románia, Szlovákia és Csehország nem. De nekünk nem a környező tagállamokban kell gondolkodnunk, hanem abban, hogy miért stratégiai cél számunkra a GMO-mentes státusz fenntartása. Szerencsére ebben a kérdésben vannak jelentős elmozdulások az EU-n belül is. Ott van például Franciaország, amely korábban mindig semleges álláspontot képviselt a GMO-k kapcsán, azonban most már lehet érezni esetükben a hezitálást és talán a GMO mentesség irányába való elmozdulást. Annak ellenére, hogy az Európai Unióban a módosított vetőmagok köztermesztésbe vonása engedélyezett, vannak lehetőségeink a végzáradéki eljárás keretében, környezetügyi, egészségügyi szempontokra hivatkozva megtiltani ezeknek a növényeknek a termesztését. Napirenden van egy úgynevezett GMO-csomag is, amelynek elfogadásáért most komolyan lobbizunk. A csomag elfogadása a jelenleg uniós hatáskörben lévő döntést gyakorlatilag tagállami hatáskörbe utalná arról, hogy az adott növény termesztését engedélyezik-e vagy sem. Az a lényeg, hogy megértessük, ez a többi tagállam számára sem járna érdeksérelemmel.
És hogy áll az ügy?
A spanyol tárca képviselőjével egyeztettem múlt héten. És annak ellenére, hogy Spanyolország szintén GMO-párti tagállam, nem zárkóztak el, hogy amennyiben a kérdés újra a Tanács elé kerül, Spanyolország támogassa a GMO-csomag elfogadását. Megértették, hogy az ő érdekeik semmiképp sem sérülnének, pusztán az önrendelkezési jog érvényesülését biztosítják minden tagállam számára.
Ha már a vetőmagnál járunk. Mi a génbank szerepe a Biodiverzitás Stratégiában?
A Növényi Diverzitás Központ 2010 óta önálló költségvetési intézmény, s génmegőrzési feladatok ellátásán túl számos uniós és hazai projektben vesz részt. A központ jelentősége abban áll, hogy az mezőgazdasági alapok megőrzésében játszanak kulcsfontosságú szerepet, illetve a vadon termő növények magjainak begyűjtésével, tárolásával is foglalkoznak, vagyis kettős munkát végeznek. Több mint 47 ezer unikális génbanki tételt őriznek az intézményben, emellett egyéb tevékenységet is végeznek. Például a hazai és az uniós génbanki koordinációt is ők látják el. Több szomszédos országgal is van kétoldalú együttműködési megállapodásunk. Tervben van egy biztonsági duplikátum tároló megépítése is a közeljövőben. Ez még a jövő célkitűzése, amelyhez szeretnénk további forrásokat biztosítani. Ebben a tárolóban, a működő génbank mellett, attól teljesen független helyen szintén megőrizzük a hazai élelmezésbiztonság szempontjából kulcsfontosságú mintákat, génbanki tételeket. Ez azért fontos kérdés, mert ha bármilyen módon is sérülnének az eredeti helyszínen őrzött tételek, akkor is lehetne reprodukálni a növényeket. Ez egy biztosíték számunkra. Ha minden terv szerint alakul, 2014 első felében létre is jön ez a tároló.
A stratégia része az is, hogy a génbankban lévő mintákból visszajuttassanak különböző fajtákat a termesztésbe. A sokféleség biztosítása mellett miért van erre szükség?
Itt is inkább a korábbi beidegződéseken kell változtatni. Vannak jól működő csatornák a vetőmag-utánpótlás tekintetében is. Nagyon nehéz elhitetni, hogy azok a vetőmagok, amiket ajánlunk, azok az adott tájegységhez, az adott klimatikus viszonyokhoz alkalmazkodva ugyanolyan, vagy jobb termésátlagokat képesek produkálni. A különféle betegségeknek biztos, hogy sokkal jobban ellenállnak, és hosszú távon az adott viszonyokhoz igazodva lényegesen életképesebbek, mint a sokszoros nemesítésen átesett fajták.
És mi a helyzet az állattenyésztéssel ebben a stratégiában?
A Kisállat-tenyésztési Kutatóintézet jogutódja, a gödöllői Haszonállat-génmegőrzési Központ foglalkozik az őshonos génbanki állomány megőrzésével. A háztáji, illetve a tanyafejlesztési programon keresztül igyekszünk ezeket a fajtákat a családi gazdálkodóknak juttatni a jövőben. Vagyis ebben a vonatkozásban már egy felfejlődő állatállományról beszélhetünk. Reményeink szerint az ökológiai gazdálkodási modellekben tenyésztett állatok száma is növekszik majd, ugyanúgy ahogy az ilyen termesztés alá vont területek nagysága is. Itt a cél az, hogy 2020-ra elérjünk egy 300 ezer hektáros nagyságot az ökológiai termesztésre vonatkozóan, most nagyjából 120-130 ezer hektárra tehető az a területnagyság, amelyen biogazdálkodás folyik.
A természetes élőhelyek 59 százalékának az állapota, legalábbis a Stratégia kimutatása szerint, nem megfelelő. Ezekkel mit lehet kezdeni? Ráadásul ahol meg jobb a helyzet, az mind hegyvidéki, vagyis a kevésbé művelt területeken található.
Azt gondolom, hogy a nemzeti parkokon keresztül a bérleti szerződések megújítása jelenhet egy lehetőséget. Ezeken a helyeken természetközeli, de gazdálkodásra alkalmas modellt igyekszünk preferálni, amely a fenntarthatóságot, illetve az élőhely-védelmet előtérbe helyezni. A természetes élőhelyek védelme vonatkozásában azért nehéz a kérdés, mert ezek a területek, akár az infrastruktúra-fejlesztéseken, egyéb beruházásokon keresztül komoly sérelmeket szenvedhetnek el. Természetesen, ezen esetekben komoly gazdasági kérdések vetődnek fel. Mindig az adott beruházásnál kell figyelembe venni az élőhely állapotát, illetve védelmének szükségességét értékelni. Nagyon nehéz meghatározni, hogy mi az ára a természet-megőrzési szempontok sérülésének. Azért bonyolult ezeket beárazni, mert az adott pillanatban nem érezzük azt a negatív hatást, amely akár nemzetgazdasági szinten jelentkezik később, egy esetleges szükséges helyreállítás során. Szakértők azt mondják, hogy a Biodiverzitás Stratégiában kitűzött célok meg nem valósulásának éves költsége elérheti az éves GDP-nek mintegy 7 százalékát. Az árat tehát, utólag fizetjük, és ez az ország lakosainak életminőségére és jóllétére is komoly hatással van.
El is értünk az anyagiakhoz. Ha becslések szerint akár a GDP 7 százalékára is szükség lehet esetlegesen a helyreállításhoz, akkor mennyiből tudjuk elérni a célokat?
Felbecsülhetetlen. Egyrészt a források nagy részét az európai uniós költségvetésből szeretnénk biztosítani. Itt külön összegek állnak rendelkezésre a különböző programokra, amelyek egymással szoros összefüggést mutatnak. Aki például ökológiai gazdálkodással foglalkozik, ott a területalapú támogatások lényegesen magasabbak lesznek. Itt előreláthatólag 450-től 900 euróig terjedő hektáronkénti támogatásról beszélhetünk, ami az alapösszeghez képest lényegesen magasabb. Úgynevezett Zöld Ponton keresztül is lehet forrásokat igényelni a tudatformálásra, illetve komplex modellek megvalósítására. Az EMVA, illetve a KEHOP forrásai reményeink szerint kellő hátteret biztosítanak a célkitűzések megvalósításához, de most még pontos jogcímeket nevesítve nem lehet meghatározni őket. Emellett rendelkezésre állnak nemzeti források is, de ez lesz a kisebb hányad. Azért vagyok bizakodó a következő költségvetési ciklussal kapcsolatban, mert a zöld komponensen keresztül, illetve a környezetvédelmi intézkedéseken keresztül jelentős összegekhez lehet majd hozzáférni. Azt gondolom azonban, a társadalmi összefogás nélkül a programok sikere kétséges. Amennyiben a saját érdekeinket nem képviseljük kellő felelősséggel, kevés eredményre van garancia.
