2p
Pedig igazi nagyhatalom vagyunk belőle Európában, a fél unió magyar gombát eszik.
Ízletes barna csiperke

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felmérése szerint a magyarok szinte alig esznek gombát, mindössze 1-1,5 kilót fejenként évente. Ugyanakkor elképesztő mennyiséget termelünk belőle, a hazai gombatermesztés a 2008-as 18 ezer tonnás szintről tavalyra 30 ezer tonnára bővült, ennek 90 százaléka csiperke, a maradék pedig laska. Mivel mi nem esszük, így a termés 60 százaléka exportra megy, a csiperkét főképp Ausztriába és Romániába, míg a laskát Németországba viszik, ezt közölte a NAK a Privátbankár.hu-val.

A forgalomba kerülő csiperke 75 százaléka frissáru, 25 százaléka konzerv, laskagomba jellemzően frissáruként kerül a fogyasztókhoz. Frissáruként még alapvetően shiitake, ördögszekér és shimeji gomba kapható, de arányuk az egész szempontjából elhanyagolható. Magyarországon 18-20 nagyobb és 300-400 kisebb gombatermelőt tartanak nyilván, az ágazat mintegy 4500 főt foglalkoztat. A legtöbb gombát Pest, Heves és Bács-Kiskun megyében termesztik, emellett régi, tradicionális termőterület Budafok-Budatétény és Kőbánya, ahol a pincerendszer kiválóan alkalmas gombatermesztésre, valamint Győr és Eger is.

Laskagomba

Csodaszer, mégsem esszük?

A gomba rendkívül magas ásványianyag- és vitamintartalmú, emellett értékes fehérjéket és zsírsavakat tartalmaz, amiket elsősorban ősszel és télen fogyaszt a lakosság. Ráadásul egyedüliként a gombák tartalmaznak természetes úton D-vitamint, valamint bizonyos mértékben helyettesíthetőek velük a hús tápanyagai, továbbá olyan fontos aminosavakat vihetünk be velük a szervezetünkbe, amelyek a zöldségekben nem találhatóak meg.

Jó hír, hogy a gombák glükóztartalma rendkívül alacsony, ezért cukorbetegek is fogyaszthatják őket, illetve glutén- és laktózmentesek is. A fogyókúrázóknak valóságos ajándék a gomba, mivel rendkívül kalóriaszegény, mégis laktató táplálék: 100 g csiperkegomba csupán 39 kalóriát tartalmaz, a laskagomba pedig csak 33-at.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG