5p

Az év első felében várhatóan folytatódni fog az ukrán hadsereg lőszerhiánya, mivel időre van szükség a nyugati és az ukrán fegyvergyártás felfuttatására. A második félévben enyhülhet a probléma.

  • Avgyijivjától északkeletre és délnyugatra területet nyernek az oroszok, kihasználva a rossz időt, ami akadályozza az ukrán drónok használatát. Eközben az óriási ember- és eszközveszteség miatt az oroszok kezdenek kifogyni a harci járművekből. A Forbes híre szerint fél éven belül kritikussá válhat a helyzet ebből a szempontból.

Romlik a helyzet. Fotó: MTI/AP
Romlik a helyzet. Fotó: MTI/AP

  • Az év első fele nagyon nehéz lesz az ukrán hadseregnek a lőszerhiány miatt – mondta a Rácz András Kelet-Európa-szakértő, a Német Külpolitikai Intézet munkatársa a Telexnekv múlt héten adott interjújában. Időre van ugyanis szükség, amíg a nyugati és az ukrán hadiipari gyárak elegendő mennyiségű lőszert lesznek képesek szállítani. Európa a fegyverek, például tüzérségi eszközök tömeges gyártására sem volt felkészülve, mert senki nem számított rá, hogy olyan háború lesz a kontinensen, amelyben ezekből sok ezerre lesz szükség – folytatta a szakértő. Ezek gyártását is felfuttatják, ám ehhez is időre van szükség. Ukrajna nyugati támogatása 2024 legelején a gödör alján volt – mondta Rácz András. Ezt időben meghosszabbítva el lehet jutni egy olyan álláspontra, hogy a helyzet nem fog javulni. Szerinte azonban ez egy átmeneti állapot. Az EU és az USA biztosítani fogja Ukrajna megfelelő finanszírozását, és ez a következő hónapokban meg fog látszani a harctéren is. Ha nem történik váratlan fejlemény, például az orosz vezetésben, akkor 2024 nem fog változást hozni a háború felőrlő jellegében – véli a szakértő. A legfontosabb kérdés, hogy a nyugati és az ukrán fegyvergyártás mennyiségi értelemben fel tud-e zárkózni a felpörgetett orosz hadiipar mellé.
  • Rekordot döntött azoknak az oroszoknak az aránya, akik visszacsinálnák az Ukrajna ellen indított háborút, ha tehetnék – derült ki a Russian Field közvélemény-kutató intézet felméréséből. A friss kutatásban megkérdezettek 37 százaléka gondolkodik így. A háború kirobbantásakor készült vizsgálatban még csak 28 százalék volt ez az arány.
  • Az orosz polgári légi közlekedésben duplájára nőtt a balesetek száma 2023-ban az alkatrészhiány miatt, amit a nyugati szankciók okoznak. A repülőgépek egy részét alkatrészdonornak használják a többi üzemeltetéséhez.
  • Szerbiában kilencezer vállalkozást jegyeztettek be orosz állampolgárok 2023-ban, ami idén tovább növekedhet – derült ki az ezzel foglalkozó hivatal (APR) adataiból. A háború kezdete óta összesen 370 ezer orosz érkezett a Magyarországgal szomszédos országba Oroszországból.
  • A török bankok elkezdték felszámolni az orosz vállalatok náluk vezetett bankszámláit – írta a Vedomoszty gazdasági lap az üzleti élet szereplőire hivatkozva. Attól tartanak, hogy amerikai szankciókat kapnak a nyakukba az orosz gazdaság közvetett támogatásáért. Joe Biden, az USA elnöke decemberben írta alá azt rendeletet, amelynek alapján másodlagos, közvetett szankciók fenyegetik az orosz cégeknek szolgáltatásokat nyújtó külföldi bankokat.
  • A hollandiai székhelyű Yandex NV technológiai óriás 475 milliárd rubelért (5,2 milliárd dollár) eladja oroszországi eszközeit egy orosz befektetőkből álló csoportnak – derült ki a cég közleményéből. Ezzel lezárulhat a legnagyobb nyugati befektetés az orosz informatikai iparba. Az ár magában foglalja az orosz kormány kötelező 50 százalékos engedményét is a valós piaci árhoz képest. A vásárlók nem esnek nyugati szankciók hatálya alá. A holland vállalat lemond a Yandex márkanév használatáról.
  • Több millió hordó orosz olajból származó feldolgozott kőolajtermék került az Egyesült Királyságba – állítja a BBC két független jelentésre hivatkozva. Az orosz olajat először harmadik országokba, például Indiába szállítják, ahol finomítják, majd az így keletkező termékek juthatnak vissza Európába. A londoni kormány tagadja, hogy az orosz kőolaj eljuthatott volna a szigetországba.
  • A georgiai (grúziai) hatóságok számos robbanószerkezetet foglaltak le egy minivanban, amelyek az ukrajnai Odesszából az oroszországi Voronyezs városába tartottak Románián, Törökországon és Georgián keresztül. A robbanószerek katonai minőségűek voltak.
  • Az orosz kormány reméli, hogy nem lesz hatással az orosz–örmény kapcsolatokra, hogy Örményország csatlakozott hágai Nemzetközi Törvényszékhez (ICC). Ez azt jelenti, hogy ha Vlagyimir Putyin Jerevánba látogatna, akkor a hatóságoknak le kellene tartóztatniuk, mert az ICC körözi az ukrán gyermekek elhurcolásában viselt felelősségéért.
  • A Mpscpw Times szerint állítólag látták Moszkvában a Fox News kirúgott riporterét Tucker Carlsont, aki Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével is készített interjút egyebek mellett az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos véleményéről. Az orosz fővárosban terjedő pletykák szerint ezúttal Vlagyimir Putyinnal készül hasonló beszélgetésre.

Forrás: BBC, Guardian, Moscow Times, Times Radio

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG