6p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A nagybirtokok földalapú támogatásának elvonása akár kisembereket is érinthet, az állami vállalatok és nemzeti parkok ugyanakkor bizonyosan a vesztes oldalon állnak. A Bonafarm egyelőre nem adja fel fejlesztési terveit és dolgozókat sem bocsát el.

A különböző politikai oldalakhoz kötődő gazdasági érdekcsoportok szépen megosztoztak a privatizált, közös nemzeti vagyonelemeken – állítja az első harminc, 2011-ben legnagyobb támogatásban részesült vállalat céghálóit visszabontva Ángyán József. A szakpolitikus megállapította, a támogatási rendszer legnagyobb haszonélvezője hat nagy tőkeérdekeltség volt. Az általuk használt, támogatott földterület meghaladta az 58 ezer hektárt. A közös agrárkasszából 2011-ben közel 14 milliárd forint támogatáshoz jutottak, amelyből a terület alapú támogatások több mint 3,2 milliárd, a fejlesztési források pedig közel 11 milliárd forintot tettek ki.

A hat érdekcsoport

A Bólyi és a Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. ma már a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Bonafarm cégcsoport tagja.

 

A Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt., a Lajta-Hanság Mezőgazdasági Zrt., a Sárvári Mezőgazdasági Zrt. és a Szombathelyi Tangazdaság Zrt. alkotja a Nyerges Zsolt és Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mezort cégcsoportot.

 

Az Alcsiszigeti Mezőgazdasági Zrt. és a Komáromi Mezőgazdasági Zrt. pedig a Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó Forrás cégcsoportot.

 

Az Agroprodukt Mezőgazdasági Termelő és Értékesítő Zrt. a Mádl István érdekeltségébe tartozó Agroprodukt cégcsoportot, a Mezőfalvi Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zrt. a Dorogi Árpád és Helmut Gsuk érdekeltségébe tartozó GSD cégcsoportot.

 

A Hód-Mezőgazda Zrt. pedig a Kárpáti László, Harsányi Zsolt és Délity József Ádám érdekeltségébe tartozó KHD-Invest cégcsoportot erősíti..

A 2013-as agrártámogatási adatok azt mutatják, hogy ezek az erőviszonyok továbbra is stabilak, hiszen ugyanaz a hat nagy tőkeérdekeltség vezeti a rangsort. A változás csupán annyi, hogy a Nyerges-Simicska-féle Mezort- csoport megelőzte a Csányi-féle Bonafarm-csoportot, az általuk felvett összegek pedig jelentősen megnövekedtek.

Az agrarszektor.hu számításai szerint 500-600 ezer hektár művelt területet érint az uniós területalapú alaptámogatások (SAPS) száz százalékban való elvonása, és ez a teljes támogatott hazai mezőgazdasági terület 10-12 százaléka. Legalábbis így jön ki a Lázár János által emlegetett 20 milliárd forintos elvonás. Szakpolitikusok a Népszavának hangsúlyozták, ennek legalább a háromszorosa állhat közelebb a valósághoz, mert az 525 úgynevezett nagybirtok nagyjából valamivel több mint 1 millió hektáron gazdálkodik.

Nagybirtok vagy/és kistulajdonosok?

Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkár-helyettese szerint az említett több mint félezer társas vállalkozás területén mintegy 100 ezer kistulajdonos osztozik, akik közül sokan az adott agrárcégnél is dolgoznak. Ez nem csak a szövetkezetekre, de az egyéb társas vállalkozásokra is igaz.

A Bonafarm nem adja fel terveit

Egyelőre nem mérhető fel pontosan, milyen hatással lesz a Bonafarm-csoportra a mezőgazdasági támogatási rendszer átalakítása, és ezen belül a területalapú támogatások várható csökkentése, miután a meghirdetett állattenyésztéshez, a vetőmagtermesztéshez és a mezőgazdasági foglalkoztatáshoz kötődő kompenzációs intézkedések részletei nem ismertek - hangsúlyozta a Csányi Sándor OTP-vezér tulajdonában lévő mezőgazdasági csoport a Népszabadságnak.

A Bonafarm 5700 munkavállalójával kapcsolatban nem terveznek most semmilyen lépést, sőt a kormány döntése miatt a jelenleg folyamatban lévő fejlesztési beruházásoknál sem gondolkoznak azon, hogy eltérnének az előzetesen elfogadott kivitelezési tervektől. Válaszuk szerint azt követően tudnak teljes mérleget vonni, hogy a kompenzációs támogatási eszközök nyilvánosságra kerülnek, és a Bonafarm vezetése ekkor tekintheti át, hogy az intézkedések fényében módosítja-e a hosszabb távú fejlesztési terveket.

A legtöbb résztulajdonos átlagos birtokmérete a 10 hektárt sem éri el. Máhr példaként említi azt a vállalkozást, ahol a 2500 hektár 140 ember tulajdonában van. Vagyis a hektáronként több tízezer forintos elvonás rengeteg olyan kistulajdonost érint, akik agrártársaságokba vitték a földjüket. Ráadásul a legtöbb embert foglalkoztató állattenyésztő gazdaságok kerülnek hátrányos helyzetbe.

Állami cégek is vannak a listán

A Napigazdasag hu-n megjelentetett felsorolásból ráadásul kiderül: a listán szép számmal szerepelnek állami cégek is. A Magyar Nemzet szerdai számában közölt értesülés szerint az 1200 hektár fölötti teljes elvonás esetükben évi 300-400 milliárd forint kiesést okoz.

Feldman Zsolt, az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a fentiek miatt egy sajtótájékoztatón magyarázkodásra is kényszerült, s annyit tudott mondani: a kabinet figyeli a döntések hatásait az állami vállalatok esetében, s a költségvetést olyan formában készíti el, hogy ezt a helyzetet kezelni lehessen. Feldman kiemelte azt is: az 1200 hektár feletti gazdaságok esetében csak az alaptámogatás szűnik meg teljesen, egyéb szubvenciók - így például a zöldítési támogatások - megmaradnak.

Arra a felvetésre, amely szerint nem indulhat-e meg a nagy gazdaságok felszabdalása, a birtokméret 1200 hektár alá „faragása”, hiszen így a szubvencióra jogosult körbe visszakerülnének, Feldman Zsolt annyit jegyzett meg: az elfogadott földforgalmi törvény „nehézzé, lényegében lehetetlenné teszi”, hogy az ilyen farmokat szét lehessen szedni.

A 2013- as agrártámogatási adatok azt mutatják, hogy ezek az erőviszonyok továbbra is stabilak, hiszen ugyanaz a hat nagy tőkeérdekeltség vezeti a rangsort. A változás csupán annyi, hogy a Nyerges-Simicska-féle Mezort- csoport megelőzte a Csányi-féle Bonafarm-csoportot, az általuk felvett összegek pedig jelentősen megnövekedtek.Az agrarszektor.hu számításai szerint 500-600 ezer hektár művelt területet érint az uniós területalapú alaptámogatások (SAPS) száz százalékban való elvonása, és ez a teljes támogatott hazai mezőgazdasági terület 10-12 százaléka. Legalábbis így jön ki a Lázár János emlegette 20 milliárd forintos elvonás. Szakpolitikusok a Népszavának hangsúlyozták, ennek legalább a háromszorosa állhat közelebb a valósághoz, mert az 525 úgynevezett nagybirtok nagyjából valamivel több mint 1 millió hektáron gazdálkodik

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Lázonganak a szibériai tejtermelők a kényszervágások miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:00
Oroszország Novoszibirszki régiója szarvasmarha-betegség miatti vészhelyzetet hirdetett, mivel a kényszervágások gazdálkodói tiltakozásokat váltottak ki.
Agrár Műtrágyaügyben kért európai segítséget Nagy István
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 15:01
Az orosz és fehérorosz műtrágyaimportra kivetett vámok és szankciók eltörlését kéri az elszálló műtrágyaárak miatt.
Agrár Aggódik a húsvéti árak miatt? Jó hírt közöltek a tojásról
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 09:50
Húsvétkor a ketreces tartásmódból származó (M-es méretű) tojás átlagosan 90-95 forintba, míg a mélyalmos tojás 100-110 forintba kerülhet majd a boltokban, vagyis a vásárlók a tavalyi árszinten juthatnak az ünnepkörtől elválaszthatatlan élelmiszerhez – derül ki az Agroinform.hu elemzéséből.
Agrár Ha Európa túl messzire megy a szabályozásban, a versenytársak fogják átvenni a piacot
Natív tartalom | 2026. március 9. 17:52
Az európai mezőgazdaságot és élelmiszeripart egyre inkább globális politikai és gazdasági folyamatok alakítják. Kereskedelmi megállapodások, geopolitikai konfliktusok és eltérő szabályozási rendszerek határozzák meg a versenyfeltételeket. Bárány Lászlóval, a Master Good ügyvezető-tulajdonosával arról beszélgettünk, milyen hatással lehet a Mercosur-megállapodás az európai baromfiágazatra, milyen kihívást jelent az ukrán verseny, és milyen irányba mozdulhat el az európai agrárpolitika.
Agrár Irán csapást mérhet a világ élelmiszerpiacára
Bózsó Péter | 2026. március 7. 14:21
A Hormuzi-szoros lezárása a globális élelmiszerbiztonságot is fenyegeti. Teherán a hajózási útvonal korlátozásával nemcsak az olaj és a cseppfolyós gáz útját zárja el, hanem a globális műtrágyakivitel mintegy harmadát is megakadályozza.
Agrár Ez is az újabb háború hatása: itt is brutális drágulás jöhet
Privátbankár.hu | 2026. március 6. 09:27
Nagy esély van rá, hogy a gabonafélék jegyzésára is emelkedni fog.
Agrár Megkapják a pénzüket a Bászna Gabona károsultjai
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 15:33
Másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. Az ügyben az összes kkv-nak minősülő érintett gazdálkodó pozitív döntést kapott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától.
Agrár Folytathatja a nemzetközi terjeszkedést az UBM
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 12:24
Többségi részesedést szerezhet az UBM a harmadik legnagyobb görög takarmánygyártóban.
Agrár Rendkívüli: egyre súlyosabb az európai helyzet ennél az alapvető élelmiszernél
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 13:19
Árnyomás küldi padlóra ezt az ágazatot. Már tavaly kezdődtek a komoly gondok.
Agrár Nem tetszik a közös agrárpolitika módosítása a V4+ agrárkamaráinak
Privátbankár.hu | 2026. február 13. 17:21
Tiltakozik a cseh, a lengyel, a magyar, a szlovák, valamint a lett és litván agrárkamara.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG