3p
Szakértői vélemény szerint ideje, hogy a kormány az olcsó külföldi tejet importálók körmére nézzen, sokan csalnak ugyanis az áfával - hamarosan változik a szabályozás, ami kapóra jöhet a zavarosban halászóknak.

Áfacsalással jön az olcsó külföldi?

Időszerű volt az ultramagas hőmérsékleten kezelt (UHT) tejek ellenőrzésének pénteki minisztériumi elrendelése, régóta kérik az ágazat szereplői, hogy a kormányzat is hathatósan járuljon hozzá a piaci tisztuláshoz - mondta Lukács László agrárszakértő, a Tejtermék Tanács korábbi ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Hozzátette: a tejtermelők azért szorgalmazták az UHT-tejek származási vizsgálatának hatósági elrendelését, mert az UHT-tej leginkább külföldről - a vélelmek alapján főként tisztességtelenül, áfa-csalással - kerül a magyar boltok polcaira és ez piaczavaró tényező a tejtermelők szerint.

Új világ jön jövőre: a termelők már készülnek

A tisztességtelen piaci szereplők elleni fellépést az is indokolja, hogy - a tervek szerint - 2015-ben megszűnik az unióban a tejkvóta rendszer. Ez azt jelenti, hogy a tagállamok és a piaci szereplők lényegében annyi tejet termelnek, amennyire képesek. Ezért erre a helyzetre a magyar tejágazatnak piaci szervezettség tekintetében fel kell készülnie.

A szakember emlékeztetett: ez a munka évek óta folyik az ágazatban, de a piaci szereplők felkészültsége eltérő e tekintetben, más szinten állnak a termelők, a feldolgozók és a kereskedők is. A tejtermelők az elmúlt öt évben mintegy 200 milliárd forintot fektettek be a felkészülés érdekében a technológiai fejlesztésbe. Ennek alapján például - a hatékonyság miatt, amely az uniós élmezőnyben van - még az egyik legalacsonyabb uniós felvásárlási árral is (amely Magyarországon van) általában nyereségesen tudtak működni a múlt évben.

A feldolgozók pénzre várnak - a kereskedők csak sunnyognak

A feldolgozóknál viszont már más a helyzet, mivel ott jelentős befektetésekre volna szükség, amelynek támogatására ígéretet is kaptak az élelmiszeripari cégek korszerűsítését célzó pályázati forrásokból. Ezt a lehetőséget a feldolgozók már nagyon várják. A legfelkészületlenebb a kereskedelem, mivel a kereskedők nem képesek - esetleg nem is akarják - maguk közül kiszűrni a tisztességtelen piaci szereplőket.

Most lehet majd a zavarosban halászni?

Ez azért veszélyes, mert a várható kvótakivezetés új piaci helyzetet eredményez majd, ami a mostaninál várhatóan zavarosabb lesz eleinte. A zavaros helyzetet kihasználva pedig előreláthatólag megjelennek majd azok a cégek, amelyek rövid távú piaci érdekeik céljaira ezt ki akarják használni.

A magyar belső piac védelme érdekében azonban ezeket a szereplőket - előre, ha lehet megelőző jelleggel - ki kell szűrni, már a jelenlegi ellenőrzés is erre irányul. A mostani tejpiaci szervezettséget ugyanis 2015-ben, és az azt követő években szintén meg kell tartani, vagy inkább javítani kellene - vvéli Lukács.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Nagyot kaszált az ABB az első három hónapban
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:36
Minden fontos mutató emelkedett.
Agrár Túlélésért küzd a magyar rizs
Szirmai S. Péter | 2026. április 16. 18:44
A vámmentes import okozta piaci zavarok miatt válságba került az uniós és a szebb napokat látott, különleges minőséget produkáló hazai rizstermelés is, hiába sürgetnek egyenlő versenyfeltételeket a termelők. 
Agrár Miért kezdtek emelkedni a sertésárak?
Fórián Zoltán | 2026. április 7. 14:24
Lelkes olvasóim még jól emlékeznek, amikor pár hónapja még ennek ellenkezőjét magyaráztam. De már akkor is előrejeleztem, hogy ez fog történni. Az Erste Agrár Előrejelzés ismét jól működött. A trendforduló és a húsvét aktualitást ad a sertéspiaci kilátások újabb elemzésének. Ez nem kezdődhet mással, mint a német sertéspiaci helyzettel, hiszen továbbra is szolgamód követjük tendenciáit.
Agrár Nagyon rossz hír jött: az élelmiszerárakba is begyűrűzött az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:31
Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt – állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
Agrár Mérsékelt marad a tojás drágulása
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 17:01
Húsvétkor és a következő években is. A magyar tojásfogyasztó nemzet, többet eszünk a világátlagnál, a hazai termelés azonban lépést tud tartani az igényekkel.
Agrár Barna vagy fehér héjú? Melyik tojás a jobb?
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 16:35
Ősi táplálékunk a tojás. Nemcsak mi fogyasztjuk előszeretettel, de fészekrabló állatok is, hiszen magas a tápértéke. De tudunk-e mindent róla? Vannak, akik szerint a barna héjú tyúktojás egészségesebb, míg mások a fehéret részesítik előnyben. Hogyan érdemes főzni és meddig áll el? Kell-e hűtőben tartani? Ezekre a kérdésekre keresett választ húsvét apropóján laptársunk, a Klasszis Média csoportba tartozó Mfor.
Agrár Haszon – a tojás friss, a hús finom, de sok mást is adhat még a tyúk
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 17:21
Sok felelősséggel is jár persze, de nagy hely sem kell hozzá, és akár a külvárosban is tartható.
Agrár Durvul az agrárválság: már a túlélés a tét a gabona- és a tejtermelésben
Szirmai S. Péter | 2026. március 27. 15:01
Általános válságban van a  magyar mezőgazdaság. Eltűnt  a jövedelem a szántóföldi növénytermesztésből, a piacok befagytak, a tejtermelők és sertéstartók a túlélésért küzdenek, figyelmeztet a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ).
Agrár Itt van Donald Trump ajándéka Aljakszandr Lukasenkának
Privátbankár.hu | 2026. március 26. 19:20
Az Egyesült Államok enyhített a fehérorosz állami tulajdonú Belinvestbank és műtrágyát gyártó vállalatok elleni szankciókon – közölte az amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön.
Agrár Húsárrobbanást hozhat a hazai boltokba az iráni háború?
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 19:28
Mit okoz a húsiparban az iráni háború miatt elszálló energiaár?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG