TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST! TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
Tartott a lakossági megtakarítások beáramlása a befektetési alapokba júniusban is, a májusi adatok szerint pedig a lakossági bankbetétekből tovább vették ki a pénzeket. Az utóbbi hónapoknál azonban jóval szerényebb volt a növekedés, igaz, még ez is 50 milliárd forint feletti összeg. A devizát inkább kivették, talán nyaralásra, talán a 300 forintot kerülgető euróárfolyam miatt.

Júniusban is tartott a tavaly ősszel, a jegybank kamatcsökkentési ciklusával nagyjából megegyező időben kezdődött felfutás a hazai befektetési alapoknál, újabb tízmilliárdokat hoztak az ügyfelek, de érezhetően kevesebbet, mint az előző hónapokban. Az 52 milliárd forintnyi befektetett friss tőke régebben szép eredmény lett volna, ám most december óta a legalacsonyabb érték. Előtte három hónapon keresztül havi százmilliárd forint felett volt a havi növekmény.

Fogyasztás vagy turbulencia?

A csökkenésnek lehetett egy fogyasztási szokásokban rejlő oka, hiszen a befektetési jegyek állományának túlnyomó része hagyományosan magánszemélyeknél van, akik egy része nyáron nyaral, decemberben pedig például viszonylag sokat vásárol. A másik oka a turbulenssé váló tőkepiacokban lehet keresendő, hiszen a világ nagy részvénytőzsdéi május közepe után pár nappal esni kezdtek, és egész júniusban lefelé tartottak.

 

Erre utal, hogy a részvényalapokból szokatlanul sok pénzt, 10,5 milliárd forintot vontak ki a hazai befektetők. A BUX is mérséklődött, igaz, csak 300 pontot (19 300 közeléből majdnem 19 000-re, azóta azután tovább esett). De nem csak a részvényektől fordultak el világszerte, hanem a kötvényektől is, legyen szó fejlett piaci vagy fejlődő országokról. A hazai tíz éves forintos államkötvényeink hozama például 5,5-ről emelkedett 6,5 százalékra júniusban, ami elég erős esést jelent a papírok árfolyamában is. Az árupiacok egy része is esett, különösen nagy mélyrepülést produkált megint az arany.

 

Tovább mennek az abszol-úton

Ennek ellenére tovább vásárolták az alacsony kockázatú hazai alapokat, 16 milliárd forint ment likviditási alapokba és 19 milliárd rövid kötvényalapokba (mindkettő folyószámla-szerűen működik és minimális kockázatú állampapírokat, bankbetéteket tart). Az éppen hogy eléggé magas kockázatú abszolút hozamú termékek népszerűsége viszont töretlen, újabb 16 milliárdnyi friss tőkét helyeztek el bennük, igaz, ezek időnként árfolyamesés idején is jól szerepelnek. Népszerűek voltak az úgynevezett megtakarítási alapok is, ezek kiegyensúlyozott vegyes alapok, részvény- és kötvénybefektetésekkel vegyesen.

Az eurón sokan túladtak

A hónap során kétszer is súrolta a 300 forintos szintet az euró árfolyama, ami sok kisbefektetőt késztethetett euróátváltásra. Egyszer pedig 290 alá süllyedt az árfolyam, ami inkább vételi jelzés lehetett, miközben viszont elindult a nyaralási szezon. Ezen hatások eredőjeként végül 14,5 milliárd forintnyi eurós befektetési jegyet váltottak vissza júniusban, a dollár állománya pedig gyakorlatilag nem változott.

A legfrissebb, májusra vonatkozó MNB-adatok szerint abban a hónapban 95 milliárd forinttal csökkent a lakossági betétek értéke, emögött devizában szerényebb, 13 milliárdos növekedés, forintban pedig 108 milliárdos visszaesés áll. Abban a hónapban 133 milliárddal nőttek az alapok, a pénz egy része nagy valószínűséggel az alacsony kamatozású bankszámlákról érkezett.

Nyilvános alapok vagyona



(2013. június) Pénzáramlás Összvagyon Vagyonmegoszlás

(milliárd forint) (milliárd forint) (százalék)
Abszolút hozamú 16,5 356,0 9,0
Árupiaci -0,7 12,5 0,3
Dinamikus vegyes 0,0 1,8 0,0
Egyéb értékpapír 0,9 7,3 0,2
Egyéb pénzpiaci -2,3 379,0 9,6
Hosszú kötvény -2,2 150,6 3,8
Kiegyensúlyozott vegyes 12,7 166,8 4,2
Közvetett ingatlan -0,1 38,1 1,0
Közvetlen ingatlan 3,4 362,7 9,2
Likviditási 16,4 1 098,8 27,7
Óvatos vegyes 1,8 68,1 1,7
Részvény -10,5 234,4 5,9
Rövid kötvény 19,0 528,2 13,3
Szabad futamidejű kötv. 1,7 57,6 1,5
Származtatott 0,0 1,8 0,0
Tőkevédett -4,6 498,5 12,6
Összesen: 52,1 3 962,1 100,0
Alacsony kockázatú (ppiaci, likv., rövid kötv., tőkev.): 28,5 2 504,4 63,2
Magas kockázatú (rv., abszolút hozamú, árupiaci) 5,5 606,4 15,3
(Forrás: Bamosz-adatbázis, Privátbankár-számítás)

Az Ön bizalma a mi tőkénk

A Privátbankár HITELES, MEGBÍZHATÓ és EGYEDI információkat kínál, most, a válság alatt és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes, világos és érthető elemzéseket, amelyek segítenek a gazdasági, befektetési döntések meghozatalában.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Befalap Eurómilliárdokat öntenének a nagybefektetők ide, de nincs elegendő jó ingatlan
Mester Nándor | 2020. augusztus 27. 06:07
Nem csüggednek a nemzetközi intézményi befektetők a közép-európai kereskedelmi ingatlanpiacon. Továbbra is erős az érdeklődés, de megvan az óvatosság is és sajnos kevés a megfelelő első osztályú termék.Térségünkben minden fontos piacon a hazai alapok is aktívak lettek, idén további jelentős adásvételek zárulhatnak le Magyarországon is.
Befalap Hosszú távon továbbra is a fenntarthatóság az egyik legfontosabb kérdés
PR | 2020. július 15. 11:23
A fenntarthatóság nem csak klímavédelmet jelent, hanem etikus vállalatirányítást vagy szociális érzékenységet is, és ez nemcsak a cégek működésében egyre fontosabb, hanem a lakosság, a befektetési alapok, és azok kezelői számára is. Lehet, hogy most a járványhelyzet miatt rövidtávon máshova került a hangsúly, hosszútávon továbbra is a fenntarthatóság lesz az egyik legfontosabb kérdés - nyilatkozta lapunknak Pekár Dávid, a Raiffeisen Alapkezelő portfoliómenedzsere, a Klasszis 2020 Az Év Feltörekvő portfolómenedzsere díj nyertese.
Befalap Ne reménykedjünk abban, hogy szeptemberre minden úgy lesz, mint régen
Eidenpenz József | 2020. június 26. 06:07
A régiós CETOP index az előző válságban 70 százalékot, most csak 40 százalékot esett, és ennek komoly hányadát is ledolgozta már. A befektetők nagyon optimisták, pedig sok a kérdőjel. Kiderülhet, hogy a részvények extrém módon túlárazottak a jelenlegi szinten. Interjú.
Befalap Ingatlanalapjaink a vészhelyzetben, nyolc grafikonban elbeszélve
Eidenpenz József | 2020. június 4. 06:07
Volt némi pénzkivonás az ingatlanalapokból a veszélyhelyzet márciusi kihirdetése után, de messze nem akkora, mint 2008-ban. Április óta pedig több alapba ismét friss tőke áramlik be. A hozamok is többnyire pozitívak maradtak, kevés kivétellel. A veszély azonban nem múlt el teljesen, egy elhúzódó válság még megviselheti a szektort. A tét pedig komoly, 1487 milliárd forint sorsa.
Befalap Az alap, amely a hozamok emelkedéséből és eséséből is profitál
Eidenpenz József | 2020. május 15. 06:08
Sokan alacsonyabb inflációt várnak a válság miatt, a legnagyobb meglepetés ezért az infláció megugrása lenne a kötvénypiacokon. Az alacsony hozamok ellenére jöhetnek jó befektetési lehetőségek ezen a területen. A forint a válság előtt a nyugalom szigete volt, de most átesett a ló másik oldalára. Interjú.
Befalap Nagyot nőhet az ingatlanbefektetések szerepe a következő években
Eidenpenz József | 2020. május 14. 06:06
A hazai ingatlanalapokban levő irodaházak, kiskereskedelmi üzletláncok értékét egyelőre nem befolyásolja a válság, a budapesti raktárakért, elosztóközpontokért pedig egyenesen sorban állnak az online áruházak. Az infláció is nőhet hosszú távon, a kötvényhozamok pedig alacsonyak, így az ingatlanbefektetések szerepe felértékelődhet. Interjú a Diófa Alapkezelő Zrt. szakembereivel.
Befalap Mélyebb lehet, mint a 2008-as válság, de rövidebb - interjú
Eidenpenz József | 2020. május 13. 06:04
Miért volt ilyen gyors a márciusi tőzsdei zuhanás, és miért emelkednek azóta az árfolyamok? Érdemes-e befektetni, és hogyan? Mely szektorok olcsók? Az ügyfelek most nem a megszokott módon reagáltak, és nem a legrosszabb pontokon adták el befektetési jegyeiket. Interjú az Év Alapkezelője díjat nyert Aegon Alapkezelő szakembereivel.
Befalap Tőkevédelemmel jóval könnyebb bátornak lenni
Eidenpenz József | 2020. május 11. 06:07
A tőkevédett alapok kockázata mérsékelt, mégis részesedést tudnak nyújtani a részvénypiacok, árupiacok emelkedéséből. Ha három év múlva visszatekintünk, alighanem azt látjuk majd, hogy az idei évben valamikor érdemes volt vásárolni. A CIB Banknál égnek a telefonok, a kisbefektetőket is nagyon izgatják az ilyen és ezekhez hasonló kérdések. Interjú.
Befalap Hogyan lehet profitálni a klímavédelemből?
- | 2020. május 10. 11:07
Ez korántsem újkeletű dolog, e befektetési lehetőséget az OTP Alapkezelő már tizenkét éve, még a 2008 őszén kirobbant előző válság előtt megteremtette, elindítva az OTP Klímaváltozás 130/30 nevű befektetési alapját. S hogy jól tette, azt jelzi, az utóbbi öt évben négyszer is elvitte a Privátbankár.hu „Legjobb Globális Részvény Alap” díját. 
Befalap Milyen lesz a kilábalás? V, U, L vagy W alakú?
Eidenpenz József | 2020. május 5. 06:06
A válság lefutása megjósolhatatlan, de kevéssé valószínű, hogy nagyon hosszú és mély lenne. A kormányok és jegybankok, a gyógyszer- és oltásfejlesztők óriási erőfeszítéseket tesznek a megoldására. Érdemes részvényeket vásárolni, de több csomagban, átlagoló technikával. Interjú.
Friss
hírlevél